Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)

Szemle

Alba Regia 37 (2008)

szágot is elérték. A magyarországi szálláskönyvek vizsgálatából kiderül: a céhlegények vándorlásai a Rajnától a Keleti- Kárpátokig, Galíciáig és a Baltikumig, a litván, lett, észt régióig, Szentpétervár környékéig behálózták egész Közép- Európát. Délen Svájc, északon néhány dán, norvég város mesterlegényei is kapcsolódtak ehhez a hatalmas hálózathoz. Nyelvi ismeretekkel, elsősorban a német nyelv elsajátításával is gazdagodtak vándorló mesterlegényeink. Egyházak, iparosok, munkások című tanulmányában Paládi-Kovács Attila is foglalkozik a már Riehl által is érintett kérdéskörrel, hogyan került a munkásság a baloldali, szocialista eszmék hálójába, s az egyházak hogyan próbálták ebből kimenteni.

A kötet gerincét az ipari munkásságról készült összefoglalás adja, amelyben Paládi-Kovács Attila megállapítja, hogy az ipari munkásság „szívét és eszét”, legfontosabb rétegét a szakmunkások alkották. Képzett szakmunkásokat 1840- 1870 között csak külföldről lehetett becsalogatni. Az alakuló gyáripari munkástársadalomban a soknemzetiségű Magyarország lakosságán belüli számarányát meghaladó mértékben képviseltette magát a hazai németség és szlovákság, arányának megfelelően szerepelt a magyarság, kisebb mértékű volt a románok, ruszinok és délszlávok részvétele. A vegyes etnikai eredetű munkásságot „hazátlan”-nak bélyegzőkkel szemben Paládi-Kovács Attila megállapította: „A munkáskolóniák magyarosítása érdekében a kapitalista nagyvállalatok tőkései és helyi vezetői mindent elkövettek. Ezt diktálta számukra a kiegyezés utáni korszellem és saját gazdasági érdekük. Sem a gyárak vezetését, sem a magyar munkásságot nem lehet hazafiatlansággal vádolni. Az úri osztály, a dzsentri vádaskodása éppoly alaptalan, mint a népi irodalom képviselőinek gyanakvása.” (172. old.). Paládi-Kovács Attila ebben a fejezetben hasznosította azokat a módszertani, tematikai elveket, amelyeket a munkásság néprajzi kutatására kidolgozott. Bemutatja a különböző munkásnemzedékeket, munkásdinasztiákat, a munkásság átrétegződését, házasodási kapcsolatait, a munka világát (munkabér és rétegződés, munkaidő, munkarend, munkahely, betegség, biztosítás, munkanélküliség, női- és gyermekmunka), az életmódot (ipari tájkép, lakásviszonyok, gyártelepiek, kétlakiak, élelmezés, táplálkozás, munkás viselet), a nyelv és a kommunikáció világát (rétegnyelv, szakszavak, tájszavak, gesztusnyelv, jelbeszéd, hangjelzés, kommunikációs körzetek). Az ipari munkásság mentalitásáról és helyéről a magyar társadalomban az 1990 előtti évtizedekben kialakított torz képet Paládi- Kovács Attila saját kutatási eredményei alapján alaposan helyreigazította: „Tömegeiben a munkásság nem állt folyton az osztályharc talaján, s a szervezett munkásság is erős kritikával szemlélte saját szakszervezeti és politikai vezetőit. Az ipari munkásság szervezetlen tömegeit pedig nem a kívülről érkező ideológiák, nem a mozgalom érdekelte és formálta. Gondolkodásmódját saját léthelyzete, életkörülményei és hagyományai, apáitól örökölt magatartásmintái határozták meg elsősorban. Az ipari munkásság egy évszázad alatt mégiscsak belenőtt a magyar társadalomba. Kezdettől fogva a kialakuló polgári társadalom része volt... Ez a munkásság nem hatalmat, s nem osztályharcot akart, hanem polgárosodást, emberhez méltó életet, nyitott társadalmat.” (222-223. old.). Tematikailag ehhez a fejezethez kapcsolódik a kötet egy másik tanulmánya, amely az 1870-1920 közötti időszak munkásházát és -lakását mutatja be.

A könyvben összegyűjtött írások jól érzékeltetik a néprajztudomány kutatási lehetőségeit, Paládi-Kovács Attila eddigi eredményeit a munkásság vizsgálatában. Ha Paládi-Kovács Attila törekvésének akadnának folytatói a fiatal néprajzkutató generáció körében, a magyar néprajztudomány hamarosan behozhatná azt a lemaradást, amely a munkáséletmód és munkáskultúra kutatásában a német nyelvterület és a skandináv országok néprajztudományának eredményeihez viszonyítva a közelmúltban jellemezte.

(Paládi-Kovács Attila: Ipari táj. Gyárak, bányák, műhelyek népe a 19-20. szájadban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. 327 oldal)

227