Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Szemle
Alba Regia 37 (2008) SZEMLE - RUNDSCHAU TÓTH ENDRE AZ ÉRY KINGA (SZERK.): A SZÉKESFEHÉRVÁRI KIRÁLYI BAZILIKA EMBERTANI LELETEI 1848-2002 CÍMŰ KÖNYV BEMUTATÁSA* Ez a könyv, amely itt fekszik előttünk, és amelyről beszélni szeretnék, lényegét tekintve hosszú, viszontagságos, sok évszázados folyamat végét jelzi. Adósságot rendez, ahogy azt Fitz Jenő bevezetőjében fogalmazta. Holnap lesz 970 éve Szent István király halálának, aki ezt a várost, Székesfehérvárt, választotta ki temetési helyéül. Ezért prépostságot alapított és a Boldogasszony tiszteletére egyházat építtetett. A halála után alig 50 évvel később szentté avatott király és az ugyancsak ott eltemetett szent fia a város és a templom számára olyan szakrális légkört teremtettek, amely királyaink számára kívánatossá tette, hogy a keresztény hagyományoknak megfelelően a szent királyok sírja köré temetkezzenek. Az ad sanctos temetkezések a késő ókortól fogva váltak szokássá. Nagy Konstantin császár szándéka szerint az új fővárosban építtetett templomban összegyűjtött apostolok-sírok körébe kívánt volna temetkezni. A szokás Székesfehérváron a 13. században ugyan egy időre megszakadt, de az Árpád-ház örökösei, az Anjouk felújították a hagyományt, amely az 1540-ben elhunyt János királlyal zárult. A következő másfél évszázadban a koronázó és temetkezési bazilika osztozott az ország sorsában, amelynek középső része a török hódítással romhalmazzá vált. A pusztító, szomorú folyamat Székesfehérváron 1543-ban kezdődött. A Boldogasszony templomot mecsetté alakították át. A hódoltság, majd a város végleges visszafoglalása 1687-ben és az újratelepítés — ugyanúgy, mint a török által hosszabb időre elfoglalt más városokban - a hagyományok és a helyismeret olyan megszakadását jelentette, hogy a 19. század elejére jószerivel csak a királyi bazilika helye maradt ismert, a középkori templomok nyomtalanul eltűntek. Az 1839-ben talált első leletek, majd a század közepén a megmaradt mellékletű sírok előkerülésével irányult rájuk a figyelem. III. Béla és felesége, Ágnes évtizedekkel később díszes sírhelyet kaptak a Mátyás-templomban. A bazilikában talált többi vázmaradványnak azonban mostoha sors jutott. Ebben talán az a bizonytalanság is közrejátszott, amelyet az okozott: a királyok csontmaradványait régészeti leletnek tekintsék-e, azaz múzeumba kerüljenek, vagy kegyelettel újra el legyenek temetve. Ez ünnepélyes alkalommal azonban ne erről essen szó, hiszen végül is a csontvázak megmaradtak és a bazilika mellett méltó helyen nyugszanak, hanem erről, a nagyszabású és fárasztó munka eredményeként megszületett műről, amely a bazilikában és a mellette eltemetetteknek, a régi és új feltárt vázmaradványoknak méltó közzététele. Az ásatások során előkerült leletek feldolgozásáról az 1983-ban létrejött Királysír Bizottság döntött. A könyv a székesfehérvári Boldogasszony-bazilika ásatásainak és leleteinek első köteteként jelent meg Éry Kinga szerkesztésében „A székesfehérvári királyi bazilika embertani leletei 1848-2002” címmel a Balassi Kiadó gondozásában. Nem maradhat szó nélkül az a törekvés, hogy a kiadó buzgón és eredményesen karolta és karolja fel a hazai tudományos publikációk gondozását. A kötetet a bazilikát kutató és ásató Kralovánszky Alán emlékének ajánlották. Kovács Tibor a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, mint a majd két évtizedig tartó vizsgálatoknak helyet biztosító intézmény vezetője és Fitz Jenő a Szent István Király Múzeum nyugalmazott igazgatója írtak előszót, köszöntőt. Az 575 oldalas monumentális munka három nagy egységre tagozódik. Az első rész az embertani vizsgálatokat tartalmazza, amelyeket Éry Kinga, Marcsik Antonia, Nemeskéri János és Szaki Ferenc végzett. A második részben a társtudományos vizsgálatok következnek: fogászati, radiológiai, nyomelemek, vércsoport, és különféle egyéb kutatási eredmények magyar és külföldi népes szerzőgárda tollából, dicséretes összefogás következményeként. Végül a legterjedelmesebb rész, mintegy háromszáz oldalon a dokumentáció: a vázmaradványokra vonatkozó mérések adatai és táblázatok zárják a munkát. A leletek, az emberi vázmaradványok, amelyeket a kutatók vizsgáltak, 1848 és 2002 között kerültek felszínre a bazilikában és közvetlen környékén. A csontmaradványok előkerülési helyük szerint nyolc csoportra oszlanak, és vizsgálatuk is eszerint történt. A templomból és egyes részeiből: az oldalkápolnákból, a toronyból 167, a templom körüli föld-Elhangzptt 2008. augusztus 14-én Székesfehérváron. 221
