Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Tanulmányok, közlemények - Régészet - Szalai Tamás: Az óegyiptomi Szepdet (Sothis) csillag azonosításának kérdéséről
Alba Regia 37 (2008) SZALAI TAMÁS AZ ÓEGYIPTOMI SZEPDET (SOTHIS) CSILLAG AZONOSÍTÁSÁNAK KÉRDÉSÉRŐL Az ókori Egyiptom csillagászati égboltján kitüntetett helyen szerepel egy bizonyos Spd.t (ejtsd: Szepdet) nevű csillag, mely inkább, a hellenisztikus csillagászatban használt későbbi görögös alakjában, Sothis-ként ismert. Már az ókorban azonosítják auktorok a Nagy Kutya-csillaggal, azaz a mai Szinusszal.1 Ezen azonosítással kapcsolatban korábban már kételyeink merültek fel,2 ezért ebben cikkben az azonosítás egyéb lehetőségeit is meg fogjuk vizsgálni.. Az ókori Egyiptom első, nagyobb mennyiségű írásos forrását az ún. Eiramisstfivegek jelentik. Ez tulajdonképpen egy szöveggyűjtemény az óbirodalmi 5-7. dinasztia egyes uralkodói szakkarai piramisainak3 belső falairól, az i. e. 23-22. századból. Vallásos szövegek ugyan, a király (királyné) égbe vezető útját mesélik el, de számos utalást tartalmaznak az égbolton lévő égitestek egymáshoz viszonyított helyzetére. A szövegekben a Szepdet csillag 22 helyen fordul elő, bár ezek egy része párhuzamos forrás, egyáltalán nem tekinthetjük őket semmitmondóaknak. Figyelemre méltó információt kapunk például a Szepdet (Sothis) és az év kezdetének viszonyára: „lt is Sothis jour beloved daughter who prepares yearly sustenance for you in this her name of Year’ and who guides me when I come to you. ” (§ 965.)4 Az egyiptomi naptár az újévet kezdetektől az áradással társította (erre utal a naptár első évszaka: 3h.t = áradás), így feltételezhetjük, hogy ebben az mondatban a Szepdet (Sothis) áradás-előjelző szerepe maradt fenn, amely egyébként az egyiptomi csillaghitről beszámoló római auktorok számára már magától érthetődő volt.5 A Szepdet (Sothis) és az év kezdetének kapcsolata azonban még a piramisszövegek koránál is régebbi lehet. Ismerünk ugyanis Djer (Zer-Ta) fáraó (1. dinasztia, i. e. 30. század) abüdoszi sírjából egy olyan kis elefántcsont táblácskát, melyen egy tehén (a Sothis állatalakja) látható, fején — a saját szarvát is beleolvasva — a wp mp.t (év kezdete) jelentésű hieroglifákat viselve.6 A kapcsolat jelentőségét mutatja, hogy ez Egyiptom egyik legrégebbi istenábrázolása. A Nílus áradását a Kék-Nílus vízgyűjtő területére özönvízszerű esőzéseket hozó etiópiai nyári monszun okozza,7 melynek évenkénti megjelenése a globális szélrendszerek évszakos változásához kötődik, amelyet viszont végső soron a termikus egyenlítő (vagyis az a szélességi kör, ami felett a Nap delel) mozgása vezérel. Ezért érkezik azt áradás olyan pontosan, alig néhány napos csúszást engedve magának. Kiváltó okán keresztül az évszakokhoz kötődik, ezért számításainkban a Nílus áradásának kezdetét a tavaszi napéjegyenlőséghez, mint évszakos fixponthoz érdemes mérni. Az áradás és a tavaszi napéjegyenlőség között eltelt idő becslésére segítséünkre van egy i. sz. 3. században élt római szerző, Censorinos, aki beszámol arról, hogy a Szíriusz heliákus kelése8 jelezte előre az egyiptomiak számára a Nílus áradásának kezdetét.9 Ezt elfogadhatjuk, hiszen nincs ellentmondásban azzal a jelenlegi tapasztalatunkkal, hogy az árhullám június végén éri el az Asszuáni gátat — innen még 2-3 héűg tartana az útja Kairóig. Tekintve, hogy Censorinos 1 Kákosy 1978. 2 SZALAI 1990, SZALAI 2007. 3 Unisz, az 5. dinasztia utolsó királya, a 6. dinasztiába tartozó Teri, I. Pepi, Merenré, II. Pepi, a 7. dinasztiába tartozó Ibi, valamint II. Pepi három felesége. 4 FAULKNER 1998, 165. Magyar fordításban hozzávetőleg: E^itt Szepdet, szeretett nővéred, aki elkésspti évi ellátmányod, mertO at^év maga, és aki vesyt engem [Pepifáraót], mikor konyád jövök. 5 Kákosy 1978. 6 PETRIE 1900, II. kötet, V. tábla, 1. kép. 7 Y7ERCOUTTER 1992, 30-31. 8 Eg)' csillag héüákus kelése az az esemény, amikor a csillag hajnalban közvedenül napfelkelte előtt kel fel, hogy aztán néhány percnyi láthatóság után eltűnjön a felkelő nap által kivilágosított horizonton. Tapasztalatok szerint ehhez a jelenséghez arra van szükség, hogy a csillag horizont feletti magassága — fényességétől függően — kb. 7-1 l°-al haladja meg a Napét. A héliákus kelés ókori vonatkozásaival kapcsolatban lásd még: LUFT 1989. 9 Censorinos, Die de natati..., közli RoCCA-SerrA 1980 201
