Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Tanulmányok, közlemények - Néprajz - Lukács László: A mohai tikverőzés
Alba Regia 37 (2008) farsangot. Húshagyókedden a legények egy része köszörűsnek, cigánynak, asszonynak öltözött fel. Szekéren ülve vonultak végig a falun. Volt köztük trombitás és nagydobos is. A többi legény kifordított gatyában, libatollas kalapban lóháton ülve kísérte őket. Hamut szórtak a lányokra, a téren vagy egyes házak előtt megtáncoltatták őket. Húshagyókedden Gyúrón is maskarába, rongyos ruhába, menyecskekendővel bekötött fejű, nőnek öltözött legények lóháton, kocsival vonultak végig a falun. Ráckeresztúron a hamvazószerda délelőtt a legények viksszel kenték be a lányok arcát, a homlokukra keresztet rajzoltak. Kovács Imre (szül. 1910) néprajzi pályamunkájában gyermekkori emlékei alapján így mutatta be a seregélyesi tik ve - rőzőket: „Húshagyókedd táján járták a falut ezek a mókás, maskarába öltözött legények, a tikverők. A maskaráikat maguk alakították kifordított, rossz subákból, kucsmákból. Kenderből ragasztottak bajuszt meg szakállt. Korommal kenték be az arcukat. Nagy karkosarakat vittek magukkal. Rossz fazekakat, fedőket zörgettek. Némelyiknél hosszú piszkafa, vagy rossz seprű is volt a kutyák ellen. Nyolc-tíz ilyen csapat járta a falut. Egy-egy csapatnak öt-hat tagja volt. A csapatok becsületesen beosztották maguk közt a falut, hogy lehetőleg minden falurészre csak egy tikverő banda jusson, hogy ne zavarják egymást, és ne zaklassák feleslegesen a falut. A házakba nem mentek be, csak az ablak alatt álltak meg, és ott zörögtek, mókáztak egy kicsit, aztán a szószólójuk jó hangosan bekiáltott az ablakon: Nem csinálunk mi bajt sokat, Csak megnéztük a tikokat! A házbelieknek nem illett kimenniök, hanem csak kiszóltak: Nézzétek, nézzétek! Akkor aztán a tikverők nagy zajjal, csörömpöléssel hátramentek az udvarba. Bebujkáltak a tikólba, meg az istállóban is átkutatták a jászol alját, a szénatartót (a kerékjászót), meg mindent, ahová a tikok tojni szoktak, és gondosan összeszedték a tojást. Az aznapi tojás őket illette. Aztán elfele menet, a rendes házaknál behívták őket a konyhába. Borral, pogácsával kínálták őket. Ott még, különösen, ha leány is volt a háznál, ugráltak, mókáztak egy kicsit. Ha pedig nagy ritkán valamelyik fukari háznál nem fogadták, vagyis hát elzavarták a tikverőket, erre is volt mondóka, de abban nem volt köszönet: Kerülje a hátukat a szerencse, Nőjön be a tikjaiknak feneke! Az ilyesmi azonban nagyon ritkán fordult elő. Szerette a falu a mókát, meg sokan komolyan hitték is, hogy a tikverők nemcsak visznek, hanem hoznak is, mégpedig jó szerencsét, jó egészséget.”9 A seregélyesi tikverőzők csoportjában kedvelt volt a kifordított bundába öltöztetett, négykézláb járó medve alakoskodó is. Akikkel találkoztak az utcán, azokat bekormozták. Sárosdon 1930 előtt húshagyókedden legények, asszonyok öltöztek fel maskarába. Férfi nőnek, nő férfinak öltözött. Kifordított mhát vettek. A maskarások házról házra járva adományt gyűjtöttek Sárosdon hamvazószerdán korommal kenték be a legények a kutat, hogy a vízért menő leányokat összekormozzák. Húshagyókedden Abán is jártak a bolondosok. A hat-nyolc legényből álló alakoskodó csoport tagjai a leány, a harmonikás, a csundis, a vezér, a vőlegény és a menyasszony voltak. A fehérbe öltözött, katonasapkás, fakardos vezér irányításával sorra járták a falu házait. A konyhaajtóban elnémultak, de a leány tartotta a kosarat a tojásnak, fánknak, lisztnek. Ha nem kaptak, akkor a csundis a hosszú piszkafára kötött vastag kötéllel, a csundival belevágott a gádorhoz közeli tócsába, hogy minél több sáros víz fröccsenjen a fehérre meszelt falra. A kutyákat is a csundis tartotta távol a maskarázó csoporttól. Harmonika muzsikára minden udvaron táncolt egyet a vőlegény a menyasszonnyal. Ha lehetett, akkor a táncba a háziakat is bevonták. Az adománygyűjtésen és a táncon kívül az udvaron mindegyik serényen „dolgozott” is: vasvillázták a kazal alját, söprögettek, meszeltek. Bolondoztak az utcán is, nagy zajjal, füttyögetéssel vonultak. Az esti farsangi bálon a bolondosok álarcban jelentek meg. Érdemes megemlíteni, hogy négy abai legény 1983 húshagyókeddjén felújította a szokást. Autóval jártak házról-házra, és nem fogadták el a tojást. Abai adatközlőm, Németh Sándorné Csizmadia Júlianna (szül. 1923) 1986-ban így idézte fel a bolondosokat: „Húshagyókedden jöttek a bolondosok. A vezér fehér bőgatyában, csákó a fejében, nagy fakard volt nála. Egy legény leánynak öltözött: kosár a karján, bécsi piros kendővel kötötték hátra a fejét, kötény előtte, szoknyában volt. Papírálarc volt rajtuk. A „nőn” női álarc volt. A harmonikás vigécnek volt kiöltözve, ünneplőszerű ruhában. Azon is volt álarc papírból. Még volt egy vasvellás, akinek a hátára szalmából púp volt tömve, a dereka kötéllel volt átkötve, hogy ki ne potyogjon a szalma. Azt játszotta, hogy púpos, nyomorék, lassan ment az udvaron, a szalmakazal körül „rendet” rakott. Rossz kalap a fején, mellette tolisöprű vagy toll volt. A csundis rossz nagykabátot, kalapot viselt. A kalapja rongyszalaggal volt átkötve, ami hátul lelógott. O volt a sereghajtó, hátul ment, hogy a kutya meg ne harapja őket. Ha nem jól fogadták őket, vagy a leány vagy az anyja valami miatt nem tetszett a legényeknek, akkor belevágott a csundival a pocsolyába, és a sáros víz a tornácfalra fröcsögött. Egy hosszú botra kötél vagy lánc volt kötve, ez volt a csundi. A hermonikás játszott a konyhaajtó 9 Kovács 1981,172-173. 97
