Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)

Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet

Alba Regia 36 (2007)

13. Szép Ferenc visszaemlékezése

1942-ben kezdtem iskolába járni a Május 1 térre. Első tanítóm Kovács Tibor volt. 1956 után Sárszentmihályra helyezték. Elsőben is már a napot a magyar Fliszekegy elmondásával kezdtük. Ebédnél is imádkoztunk, a mai OTP Bank helyén volt a vízivárosi plébánia mellett a konyha, oda jártunk ebédelni.

Édesanyám 1944-ben meghalt, ezért a következő tanévet Pesten jártam a nagyanyámnál. Utána visszajöttem, a tanéveket különböző épületekben jártam: az Árpád Szállóban, a volt polgáriban, utána a Szent István Művelődési Ház épületében. 1950-ben végeztem az általános iskolában.

Apán a Vadásztölténygyárban dolgozott, s így a gyárral a háború végén nyugatra menekült. Sankt Pöltenből jött haza, hiszen testvérei és gyerekei is itt maradtak. Utána apám a Mechanikai Műveknél dolgozott Érden.

Én esztergályosnak tanultam. 1950-ben kezdtem járni a Csonka Gépgyárba, Pesten a Fehérvári úton. Akik előttem jártak ide, azok még a Csonka Gyárban voltak ipari tanulók. Mi már csak egy évig jártunk ide. A második évet már a Bezerédi utcában jártuk. Utána én visszajöttem a Videotonhoz, az Ipariskolába jártunk, Bogárdy Lajos volt akkor fiatal tanárom.

1955 tavaszán soroztak be katonának. Akkor azonban nem vittek el, mert a sorozáson vették észre a strumámat, utána megműtötték. Király Béla volt akkor ebben a híres sebész és kórházigazgató, de ő nem tudott elvállalni, sőt a honvéd kórházban sem vállaltak. így végül a Szent György Kórházban műtötték meg.

Ezért csak 1956. június elején jött behívóm. Az alakulat neve Pf 1234-es építő zászlóalj volt, mi szolgáltuk ki az építőipart, itt az ARÉV elődét.

Az építőipari vállalat a Vas u. 7-9 szám alatt két téglaépületet és egy fa barakkot épített. Ez volt a laktanyánk. Mi a fa barakkban laktunk, a három épületben kb. 150-en voltunk. Akkor ott az utca még romos volt, nem voltak ott még emeletes lakások. A barakk megmaradt sokáig, ennek a helyén áll ma a toronyház.

Laktanyaparancsnokunk Márton Ferenc volt, zászlóaljparancsnok Kovács őrnagy volt. Kis őrmesterre emlékszem, ő volt a fegyvertáros, Bita Kálmán és Sebestyén nevű alhadnagy is dolgozott velünk, Bita maroshegyi asztalos volt. Ők nem laktak velünk. Márton az Olaj utcában szállásolt, Kis az Irányi utcában lakott.

Az építő zászlóaljban bért nem kaptunk, hanem zsoldot: 50 Ft. volt a zsold akkor, amikor 1 pohár sör és 1 liter benzin lFt 20 fillér volt. Az ellátást az építőipari vállalat adta: a vacsorát és a reggelit, és ünnepeken az ebédet is a szálláson kaptuk, munkanapokon az ebédet a munkahelyre hozták.

Reggel 5-kor volt az ébresztő, utána futás a Csonka utca—Salétrom utca hosszában. Ez persze inkább kocogás volt. Volt fegyverünk is: 50 db. orosz típusú fegyver, de ez csak kiképzésre szolgált. Szombatonként volt az alaki kiképzés. Két ruhánk volt, az egyik a munkaruha, a másik a kimenő. Egyébként egyformák voltak.

Három helyen építettünk:

— a Király soron a három tiszti ház bal felén a sörözővel szemben,

— a Marx téren a Barátság háza folytatásában a bezáró átjárós épületet építettük, de a zöld épület később épült,

— a Prohászka utcában az Esze Tamás utcától az Aranyszarvasig lévő épületeteket építettük.

Mi a segédmunkát adtuk, a szakmunkát az építőipar végezte. Az egészet a mészoltással kezdtük, mert akkor ott még nem volt semmi. Amit építettünk, azok nem voltak még panelos épületek, csak betonosak, így hívtuk, mert betonos födémet készítettünk. Egyeben felvonóval dolgoztunk.

Én a Prohászka úton dolgoztam. Itt a mai Esze Tamás utcától már a Széchenyi utcai kertek voltak, ezeket elvették. A mostani orvosi rendelő helyén volt az Erős-féle vasudvar, mögötte már a református templom kertje.

Most itt három olyan épülettömb van, amit mi építettünk.

A Juhász szanatórium épülete állt már, a mostani zöld épület. A szanatórium melletti parkban volt egy barakk épület, az volt az ebédlőnk.

Ételünk bőven volt: sok hóvirágsajtot, kolbászt, szalámit is kaptunk, ami egyébként nem volt a boltokban. Ugyanazt kaptuk, mint az építősök. Ebédre sokszor volt gulyás, tarhonya, hús. Az ellátásunk jó volt, jobb, mint a magánembereknek, hiszen a boltokban nem volt semmi.

A munka reggel 7-től kezdődött, délután 3 óráig tartott. Zárt alakzatban, nótával mentünk és jöttünk a laktanyába.

Esténként mehettünk munkaidő után vagont kirakni, de azért már fizettek. Ez nehéz munka volt: téglát, cementet és oltatian meszet raktunk. A mostani Austro-Fa telepet bérelte az építőipari vállalat, oda mentünk rakodni.

1956. október 23-án téptük le a sapkarózsáról a régi címert, elseje után karszalagot kaptunk.

Rádiónk nem volt, a híreket a munkahelyen hallottuk. 24-én már nem vonultunk ki munkára. Ekkor a laktanyában voltunk. A megmozdulásokon részt vettünk: kinn voltunk a fő téri banknál, a Bazilika háta mögött (akkor a fekvő katona nem volt ott) és a Fő téren is, amikor a Városháza erkélyéről Magyar Zoli szavalta a Talpra magyart. Nagyon szép, lelkesítő volt. Az alakulat zárt alakzatban vonult ki a tüntetésekre. Az országalma körül álltunk. Akkor az országalma be volt deszkázva, valami bodega-féle volt ráhúzva.

A laktanyában tehát nem tudtunk semmit, az ellátmányt mi az utolsó pillanatig kaptuk. A Katonatanács megalakulása után őrszolgálatra osztottak be.

62