Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) Ami szintén csodálatos volt, hogy a Fő utcán végig a járdán férfiak levett kalappal várták a tüntetőket ugyancsak néma csendben, így adva tudtára mindenkinek szolidaritását, és az igaz ügyért országosan kirobbant forradalom idegen hatalom segítségével elnyomott harca feletti fájdalmát, a sok áldozat miatt. 10. Barasits Béla: Első fényképes tudósítás az 1956-os budapesti szabadságharcról 1956 október 30-án a délelőtti órákban feleségemmel, azzal a céllal indultunk Budapestre, hogy élelmet vigyünk az ott élő család tagjainak. Mindennemű közlekedés szünetelt, így csak a már megindult élelmet vivő teherautók közlekedtek, akkor indulhattunk. A teherautó csak az Osztyapenkó szoborig közlekedhetett, ahol a burgonyát és egyéb élelmiszert kiosztották. Mi gyalog indultunk egészen a Fiumei útig. Nyakamba lógott a kisfilmes Leica fényképezőgép, amit mindig magamnál tartottam, mint szenvedélyes fotós, így útközben, ahol még folytak az utóharcok, készítettem a felvételeket. Utunk érintette a Köztársaság-teret is, ahol a fegyveres harcok éppen akkor fejeződtek be. Itt is a rombolásról, az elesettekről készült felvétel. Kb. 60 felvétellel október 31-én szintén alkalmi teherautóval a kora esti órákban érkeztünk haza. Itthon tudtam meg, hogy távollétemben megválasztott a tantestület a Pedagógusok Forradalmi Bizottságába és helyettem anyósomat, aki az iskolában napközis tanár volt küldte el az igazgató, hogy engemet képviseljen. Természetesen én hazaérkezésem után azonnal kerékpárra ültem és siettem a József Attila Gimnáziumba, ahol a tanácskozás folyt. Amint megtudták, hogy egyenesen Budapestről érkeztem, nagy volt az érdeklődés, majd a Tanács elnöke (Pallai József festőművész tanár) felkért, hogy a készített felvételeket hozzam nyilvánosságra, mert Székesfehérvár lakói csak részben tudnak arról, hogy mi történik Pesten. így készült el két nagyméretű tabló a budapesti és az előző napokban Székesfehérvárott készült felvételekkel, amit a Püspöki Palota melletti újságárus bódé és a Malom utca—Fürdő út sarkán helyeztem el, november 2-án. Neményi László Attünések c. esszéregényében (2003) így ír: „Barasits Béla volt az első önkéntes fehérvári tudósító. Remek felvételeit azokban a napokban mindenki megcsodálta, aki arra járt. Teljesítményét korántsem méltányolta ennyire a később tankokkal visszatért rendszer politikai rendőrsége; meghurcolták a fiatal tanárt, állásából is azonnal elbocsátották.” Mi lett a sorsa a tablónak és a fényképeknek, filmnek? Szemtanúktól tudom, hogy 1956 november 4-én 8-9 óra között magyar rendőrök teherautóra tették és elvitték. Még reménykedem, hogy egyszer egy poros raktárból vagy pincéből előkerül. A felvételeket Budapesten és Székesfehérvárott, mint történelem tanár készítettem, és naivul nem gondoltam arra, hogy ebből később problémám lesz. Senkinek a képekből nem adtam, a filmeket a többi többszáz filmmel együtt kartonoztam, és felirattal elláttam. A felvételekről november 4-ét követő megtorlás és restauráció idején nem beszéltem és természetesnek tartottam, hogy mint történelmi eseményt örökítettem meg, ami az utókor részére fontos dokumentum lesz. Amint stabilizálódott a helyzet, folytattam a tam'tást a Zentai úti általános iskolában. Szinte részemről már feledésbe merült minden, amikor váratlanul 1957 április végén éjszaka letartóztattak és börtönbe vittek. Egy házban laktunk feleségem szüleivel, akik letartóztatásom után félve a házkutatástól és egyéb következményektől, a filmeket a jegyzetekkel együtt a cserépkályhában elégették. Kiszabadulásom után a Fejér megyei Művelődésügyi Osztály fegyelmi eljárást indított ellenem, aminek határozata azonnali hatályú elbocsátás. Minden akkor történt, amikor mint fiatal házasok, vártuk első kislányunkat. Mi történet ezután? Mint 56-os, munkát nagyon nehezen lehetett találni. Nagy nehezen egyetlen munkahely jöhetett számításba, segédmunkás az építőiparban. így 1957 őszén, mint segédmunkás tudtam elhelyezkedni, de kértem hogy asztalos brigádban dolgozhassak. Hálás vagyok és köszönet a FM. Építőipari Vállalat vezetőinek és brigádtársaimnak, hogy befogadtak, segítettek és hamarosan szakmunkásvizsgát is tehettem, sőt elvégeztem a faipari technikumot és a műszaki osztályon folytathattam munkámat. 1963-ban, mint történelem szakos tanár és faipari technikus tanítottam Szakmunkásképző Intézetben 2001-ig. Nem vált be tehát a fegyelemi bizottság határozata, hogy életem végéig, mint pedagógus nem dolgozhatom, mert „alkalmatlan vagyok az ifjúság szocialista szellemű nevelésére”. 1990-ben a kormány által létrehozott Rehabilitációs Bizottság megállapította, hogy „méltatlanul és igazságtalanul bocsátottak el az állásomból. Mindezért a kormány nevében megkövetjük. Andrásfalvy Bertalan miniszter.” Azóta élem nyugdíjas életemet családom, unokáim körében, kertészkedem, fotózom, bár nem olyan lelkesen, mint 1956-ban. 11. Dr. Perényi István, akinek a fotói megmaradtak 1949-ben érettségiztem a cisztereknél. Apám Vajtán, Sárszentágotán és Kislángon volt jegyző, és ez akkor egyáltalán nem volt jó ajánlólevél. 1945-ben kihelyezték, afféle büntetésként Mohára. Azt akkor nagyon rossznak értékeltük: át 58
