Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)

Tanulmányok - Régészet - Tóth Endre: In paradisum deducant te angeli… (A székesfehérvári szarkofágról)

Alba Regia 36 (2007)

Imre lelkét angyal viszi az égbe, tehát Imre) figyelembevételével kísérelték meg az azonosítást. A megoldás nehézségét a szarkofág hazai analógianélkülisége okozza. Ahogy a hildesheimi Bernward-szarkofágon kívül nincs más figurális faragású kőkoporsó a 10—11. századból, azt sem tudjuk az egyetlen épen maradt királysír, az 1849-ben megtalált, és III. Bélával azonosított sír312 kivételével, miként temették el a királyokat, és főleg: milyen emlékeket állítottak nekik? Egyetlen kőkoporsó tételezhető fel valószínűen a bazilika területén: a helyet azonban, ahol egykor állt, nem ismerjük. Csak annyit tudunk, hogy a koporsó díszítetlen keleti végével falhoz támaszkodott vagy legalábbis ez az oldala megközelítheteden, alig látható; a többi oldala viszont körüljárható volt. Ezért különösen nehéz meghatározni a sírláda egykori lakóját: sem az eltemetés módját, sem a szarkofág stílusát nincs mivel összehasonlítani. Miért kellene Kálmánt, Álmost vagy II. Bélát kihagyni a sorból? Ez a felvetés nem azt jelenti, hogy most az eddigi lehetőségekhez újabbat csatolnék: a szélesebb időhatárú vizsgálattal — ti. az összes szóba jöhető lehetőség sorra vételével — mindegyik korábbi kutató adós maradt. A lehetőségek aszerint oszlanak meg, hogy a koporsó 11. századi vagy 12. századi keletkezése igazolódik-e.

A szarkofág 11. századi keltezése esetében szóba jöhető temetkezés kettő van: Imre trónörökös és I. István.

Imre herceg — S%ent Imre

A Szűz Mária-templom déli pillérsorának sávalapozásán épített sírhely került elő, és a terület Szabó Zoltán alapos megfigyelése és gondos rekonstrukciója szerint olyan kiemelt szerepet kapott a templom későbbi építéstörténetében, ami csak Szent Imre sírjával teszi a helyet azonosíthatóvá.313 A megemelt tér két pillér között úgy helyezkedik el, hogy a szarkofág kelet felé nem támaszkodhatott hozzá, mert a pillérek között a rekonstruált felszín alapján arányosan kellett volna felállítani. A szarkofág keleti oldala nincs faragva, tehát falnak támaszkodott. Ezenkívül a dicsfény hiánya az eidolonon valószínűtlenné teszi, hogy szent koporsója lenne. A szentté avatás előtt sem rpugodhatott benne, mert akkor még a Szabó Z. által megfigyelt és rekonstruált föld alatti sírban feküdt.314

I. István — Sspnt István

Szt. István temetéséről és transzlációjáról a Kisebb és a Hartvik-legenda tartalmaz részleteket.315

A temetés: Szűz Mária bazilikájában temették el, melyet a király pazar munkával hozott tető alá (Kisebb legenda 7.) A Hartvik-legenda szerint „a királyi székhelyre vitték el a testet, s minthogy a tőle épített egyház a szentséges szűz tiszteletére még nem volt felszentelve, tanácsot tartván a főpapok azt határozták, hogy szenteljék fel előbb a bazilikát, a testet a földnek csak ezután adják át. A felszentelés ünnepségét megtartván, szent testét az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágba helyezték... Sűrűn hallották az angyalok énekének dallamát éjjelentc.(corpus sanctum in medio domus sarcofago candidi marmoris inponitur..., Hartvik-legenda 23.).

Az eleváció: „Mikor ezt felbontva felnyitották, oly hatalmas illatár szállt fel, amilyen a körülállókat még sohasem lepte meg... Felemelték a felbecsülhetetlen értékű terhet, hálát adtak a mindenható Istennek, elvitték, s ezüsttartóba zárván reá pecsétet ütöttek316 (Assumpto inestimabilis pretii pondere, omnipotenti deo gratias egerunt, deferentesque in theca argentea signaverunt, Kisebb legenda 8).

A Hartvik-legenda hosszan emlékezik meg a transzlációról, és a következő sorrendben írja le az eseményeket:

— László király .. .háromnapos böjtöt rendelt el.

— Bár a szent testét három napig teljes erőből próbálták felemelni, semmi módon nem lehetett a helyéről elmozdítani (cum triduo sanctum eius corpus totis viribus elevare satagerent, nulla de loco suo potuit arte moveri c. 14.) ti. a követ.

— Karitas inclusa tanácsa317 Salamon kiengedéséről, majd megismételték a háromnapos böjtöt.

312 Tóth E. 2006.

313 szabó 1996.

314 Szabó 1996, Szabó 2007.

315 A fordítások Kurcz Ágnes munkájából valók. A magyar szenttéavatásokról összefoglalón: KLANICZAY 2000, 114.

3><' SRH II 400.

317 Charitas közreműködését, amint ismert, az tette szükségessé, hogy nem tudták felemelni a király sírját záró követ. Ennek okát mondja meg látomása alapján a reclusa. Az eseménysorban a kiindulópont: a kőfelemelés meghiúsulásának indoklása és a látomás a legendás elem. Ha ezt elhagyjuk, akkor magasodik elénk a bökénysomlyói apáca, aki nem akármit művelt: üzent a királynak és figyelmeztette a keresztény szeretette és megbocsátásra. Ki lehetett az a nő, aki a 11. században ezt megtehette? Akinek volt bátorsága országos ügyben hallatni szavát? Soha nem fogjuk megtudni. I .ehet, hogy nem állt messze az Árpád-háztól, talán rokonként, családtagként. Ez esetben Hartvik elhallgatta vagy nem tudta a nevét, illetve álnevet adott neki. Figyelemreméltó a Charitas név, mivel összecseng tettével, Salamon szabadon bocsátásának kezdeményezésével. Elgondolkozhatunk: valóban ez volt-e az apáca neve, vágj’ a „beszélő név” Hartvik leleménye? A Charitas a keresztény névadás együk típusához jól kapcsolódik. Ezek az erénj-ek, tulajdonságok megszemélj’esítése által keletkezett nevek. Van egy másik figyelemreméltó körülmény is: A Krónikakompozició szerint (133) Salamonnak volt társa Visegrádon: Erat autem apud Salomonem Bodus fdius Bakun in canere (SRH I 407), Bonfini kissé bővíti a szófukar megjegyzést: Quin et solacii gratia Bodus adiectus Boconis olim filius, qui faánorum gravitate easdem penas luere cogebatur (II, 4, 130, Bonfini 1936, 31, Kulcsár 327). Noha a Buken-Bökény és a Bocon-Bakony szavak helyesírása biztonsággal szétválasztható, mégis feltűnő, hogy a 14. században a Somló-hegy és a Bökénj’ek monostora mellett, ahol Charitas be volt zárva, közvetlenül a nyugati szomszédságban feltűnnek a Zeryebakonya (1397) és a Bokon helynevek (CSANKI III, 357, RÁSONY1 NAGY L., Bokor és Bakony, MNY, 23, 1927, 569). Ez mindenesetre kapcsolatot sejtet a visegrádi rab, a Bökény nemzetség monostora és az indusa között.

131

1