Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 35. 2005 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2006)
TANULMÁNYOK - ABHANDLUNGEN - MŰVÉSZETTÖRTÉNET - KUNSTHISTORIE - BIRCSÁK ESZTER: Egy közép-európai griót 19. századi megszületése és elhalványulása. Ferenczy István: Kisfaludy Károly mellszobra p.7
Alba Regia 35. 2006 TANULMÁNYOK - ABHANDLUNGEN BIRCSÁK ESZTER EGY KÖZÉP-EURÓPAI GRIÓT 19. SZÁZADI MEGSZÜLETÉSE ÉS ELHALVÁNYULÁSA Ferenczy István: Kisfaludy Károly mellszobra „Akkoriban, amikor Afrikában még gyakorlatilag sehol sem, készültek írásos feljegyzések, a történelem emlékezetben tartásának és elbeszélésének feladata külön társadalmi csoportra hárult. A korabeli hiedelem szerint a történelem eredményes közvetítése zenei aláfestést kíván meg, ezért a szóbeli hagyományozást a griótokra vagy rögtönző énekmondókra, a muzsikusok rendjére bízták. így ők lettek az afrikai népek közös emlékeinek őrei. A griót költő, színész, táncos és komédiás egy személyben, előadásaiban e művészetek mindegyikét úzi."( Assmann 2004, 54.) Természetesen merész hasonlat egy, az írásbeliséghez kevéssé „kötődő" nép „kultúrahordozójához" hasonlítani Kisfaludy Károlyt, vagy akár a dolgozatban szintén fontos szerepet betöltő Ferenczy Istvánt, azonban ha a társadalmi, történeti szerepét próbáljuk megfigyelni, s nemzedékének célját értelmezni, akkor tulajdonképpen nem tűnik olyan távolinak, hogy funkcióját tekintve hasonlatosnak érezzük egy afrikai griót és egy reformkori, kiemelkedő szervezőképességéről, a magyar nyelvhez, a magyar kultúrához olyan erősen kapcsolódó értelmiségi szerepét saját kultúrájában. Személye egy változásokkal, reformokkal teli korszak, egy forradalmi nemzedék vágyait testesítette meg, még ha ma ez, főként az ő személyét megkérdőjelezve, nem is tűnik annyira egyértelműnek. Tulajdonképpen mai és korabeli megítélésének kontrasztja szempontjából érezhetjük hasonlónak egy harmadik világbeli, a hagyományokhoz, az „ősi" világhoz közelebb álló nép és sámánja viszonyához, hiszen mindkettő alapja egy erősen érzelmi telítettségű „hit", mitikus kapcsolódás, valamely, a múlttal szorosan összefüggő szimbolikus hierarchia. S mindkettő szoros kapcsolatban van az emlékezettel, még pedig a kollektív emlékezettel. Jan Assmann, (a többek közt) a kulturális emlékezet kutatásaival foglalkozó történész és filozófus, akinek könyvéből származik a fenti idézet is, két részre osztotta a kollektív emlékezetet: kommunikatívra és kulturálisra. Az előbbi elsősorban egy nemzedéknyi időre, de maximum 80 évre értendő, saját, kommunikációban közvetített tapasztalat jellemzi, erősen feltételezi a társas intervenciót és nem mellékesen kevéssé a tárgyi kultúra jegyeit hordja magán. Ez nekünk ma a populáris kultúrához hasonlítható, s hogy két egymástól távol eső, ugyanakkor kicsit hasonló mechanikájú színhelyet említsek, mint a Megasztár, vagy a Kultúrház. A kulturális pedig elsősorban a történetiséghez, a mnemotechnikai eszközökhöz kötődik, rögzített formái és szilárd pontjai vannak, de a kollektív identitáskeresés, a szertartásosság éppúgy meghatározó alapeleme. A kettő természetesen nem feltétlenül válik el egymástól egyértelműen, s határozottan, hiszen például a kommunikatívból szerencsés esetben, illetve történeti, társadalmi, kulturális célból átkerülhet a kulturális emlékezet kategóriájába egy esemény, vagy egy személy. Mindez fordított esetben magától értetődően nem működik. Kisfaludy személye, ahogy azt az alább következő dolgozatban igyekszem kifejteni, számomra a kettő között helyezkedik el. Hiszen magától értetődően felismerjük a kommunikatív emlékezés formák a Kisfaludy Társaság céljaiban, sőt még annál többet is. Hiszen a tárgyiasítás, az emlékha7
