Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 35. 2005 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2006)
KÖZLEMÉNYEK - MITTEILUNGEN - LUKÁCS LÁSZLÓ: Juhászládák, kelengyeládák a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményében p. 125
Alba Regia 35. 2006 A magyar népi bútorok közül a legismertebb, minden parasztházban megtalálható bútordarab elnevezése tehát egy juhászláda kapcsán terjedt el. Az asztalosok által készített, vésett és festett díszítésű ládák eszerint nemcsak kelengyeládául szolgáltak, hanem idegenben dolgozó legények tárolóbútoraként is. A megénekelt tarnócai bojtár ládája ugyanolyan tulipános díszítésű volt, mint a férjhez menő leányok kelengyebútora, de a Fejér megyei, mezőföldi falvakból olyan juhászládákat is ismerünk, amelyek magukon viselik tulajdonosuk foglalkozásának a jelvényét. Czetli István vajtai juhász nagy, alul egyfiókos ládáját sárszentlőrinci asztalos készítette 1882-ben. A világosbarnára fényezett láda előlapjára fehér festékkel a tulajdonos neve és az évszám {Czetli István 1882) alá romantikus megfogalmazású életképet festett. Középen a juhász áll, bundában, kalapban, kezében juhászkampó, mögötte a szamár, előtte a kutya, két oldalán legelésző birkanyáj. Tulajdonosa Cikolán, Előszálláson, Nagyhantoson használta a ládát. Felső részében ruháját, élelmét, alsó fiókjában csizmáját, cipőjét, a juhászathoz szükséges felszerelést (kolompokat, állatgyógyászati eszközöket) tartotta. A ládában belül a kis könyvesfiók alatti rejtett fiókban volt a juhász pénze. A ládát Czetli István fia, Ferenc még az 1970-es években is családi ereklyeként őrizte, ruhatartó ládaként használta Vajtán. Eletében múzeum számára még csak kölcsön sikerült megszerezni: így szerepelt 1973-ban a budapesti Néprajzi Múzeum Megyék népművészete című kiállításán a Fejér megyei tárgyak sorában, 1977ben Székesfehérváron a Népi bútorok Fejér megyében című kiállításon az István Király Múzeumban. Czetli Ferenc halála után a juhászláda a dégi mezőgazdasági tájmúzeumba került, ahol ma is látható. A vajtai juhászládához hasonló szerkezetű és díszítésű Menyhárt Pál alapi juhász 1893-ból való ládája, amely 1977 tavaszán került a székesfehérvári múzeum néprajzi gyűjteményébe. Soponyán 1978-ban szereztem meg a múzeumnak az "Orosz József 1835" feliratú juhászládát (1. ábra), amely fenyőfa, barnára festett, kulcspajzsa kétfejű sast formáz. Az előbbieknél régibb, kisebb, alsó fiók nélküli Horgos József székesfehérvári juhász ládája. A juhászládákon kívül a mezőföldi uradalmakban dolgozó legények ládái, a cselédládák is megtalálhatók voltak Fejér megyében. Dunaújvárosban az Intercisa Múzeum őrzi Száva Jakab 1845-ből való dunapentelei cselédládáját. Ez is jóval nagyobb méretű, mint a korabeli kelengyeládák. Sötétbarnára festett, tulajdonosa nevén és az évszámon kívül egyéb díszítése nincsen (Sergő 1963, 191.). A legényládák közül még a halászládákat említem meg. Sólymos Ede a dunai halászatról szóló könyvében ezt írta: „A vándorláshoz ládát csináltatott a legény, mely méretre és beosztásra hasonló a menyasszonyi ládához, csakhogy elejét világosvagy sötétkékre festették, azon két aranyponty, szájában virág, közte a legény neve vagy monogramja és az évszám." (Sólymos 2005, 51.) Feltételezem, hogy a halászok a Fejér megyei Dunaszakaszon is használták az ilyen ládákat. Remélem, hogy helyszíni kutatásaim során, talán Ercsiben, Adonyban, Rácalmáson vagy Dunaújvárosban megtalálom, és legalább egy példány a halászládából is a múzeumba kerül. A Fejér megyei parasztházakban használt tárlóbútorok, kelengyebútorok közül az ácsolt ládák képviselik a legrégibb típust. Az ácsolt ládát a XIII. század óta ott találjuk a magyar parasztszoba bútorai között. Fejszével vékony deszkákká hasogatott, szekercével egyenesre bárdolt, majd vonókéssel simára faragott bükkfából készítették. Az ácsolt láda a tárgyi javak elraktározására szolgált: a nagyobbakat gabonatárolóként, ruhásládaként, a kisebbeket pénzesládaként irattartóként, sőt könyvesládaként is használták. A magyar nyelvterületen a nagyobb gabonatartó ládákat szuszéknzk, hombárnak, a kisebb ruhásládákat szekrénynek nevezték (Cs. Sebestyén 1927, 201-205; Domanovszky 1942, 7-10.; Csilléry 1951, 231-284.). A székesfehérvári és a dunaújvárosi múzeumok néprajzi gyűjteményébe Polgárdiból, Tácról, Soponyáról és Dunapenteléről kerültek be ácsolt ládák. Soponyán 1975-ben még emlékeztek arra, hogy a padlásra került régi ládának szökrény a neve, és a XIX. században, a szobában ruhatárolásra használták. Feltűnik hatalmas méretével egy gabonáshombár, amiben az Ösi (Veszprém m.) határában lévő vízimalomban összegyűjtött vámot tárolták. A gabonáshombár a malmot a XVIIIXIX. század folyamán a veszprémi püspökségtől bérlő polgárdi református egyházközségtől került a székesfehérvári múzeumba. Az ácsolt szerkezetű ládák mellett a magyar parasztházakban a XVI. század elején megjelentek az asztalostechnikával készült ládák is. Az asztalosláda alapanyaga már nem a keményfa, hanem a fenyő. A hasított és bárdolt deszkákkal szemben fűrészelt, simára gyalult deszkákat használ az asztalos. Ez az anyag már festhető, díszíthető (Csilléry 1972, 45127
