Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A Sümeg vidéki falvak múltjából. (Sümegcsehi, Bazsi, Sümegprága) A veszprémi püspöki uradalom történetéhez. XXXIII. p. 61–108.

korábban, hogy a jobbágyok „konkolyos, abajnacos, rozsos búzát adtak a dézsmásoknak, a dézsmakereszteket megvámolták, azaz kévéket vittek haza. Most a faluközösség segítségét kérte a püspök, hogy az elöljáróság ellenőrizze a termelési rendet, a gabonahordást engedélyhez kösse. Egyetlen jobbágy se vihessen haza gabonát az elöljáróság engedélye nélkül. Amennyiben ez megtörténne, a teljes mennyiséget az uradalom lefoglalja magának. Dézsma fizetése mindazoknak kötelező, akik erre kötelezettek. Eddigi tapasztalat szerint az „atyafiság, a sógorság, a komaság, barátság, ajándék, ígéret és sopánkodás" megtette a hatását, több esetben a dézsmát elengedték. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy az irtásföldeken és a paraszti telken gazdálkodó nemestől is jár a dézsma. Az esetek többségében a gazdák arra hivatkoztak, hogy az irtásföld, a paraszti telket művelő nemes mentes a szolgáltatásoktól, és erről nekik írásos bizonyítékaik vannak. Ebben az esetben az okmányt az urasági megbízott tekintse meg. A püspök jól megfizette a dézsmaszedőket. (Minden 50. keresztgabona a dézsmásé lett. Ugyanakkor a gazdák is adtak a dézsmásnak egy-egy kéve gabonát.) Biró Márton az utasításban felmentette a dézsma fizetése alól a kaszás aratókat, akiknek a keresményük lett mentes, továbbá az urasági konvenciósok (szolgák, kocsisok, béresek, juhászok, csordások, csikósok, ostorosok) gabonája is mentes a dézsmafizetés alól. Helyette kevés pénzt fizettek az említettek. (A béresek egy pozsonyi mérős vetésföld után 4 garast adtak.) A dézsmaszedőnek a dézsmagabona asztagba rakása során jelen kellett lennie. Az asztag elkészülte után a dézsmás nyomtatómunkásokat szerződtetett, akik a gabonát elnyomtatták. A próbanyomtatást is elvégezték a munkások, és az ekkor nyert szemből az egész asztag lehetséges mennyiségét felmérték. A bor után járó püspöki jövedelmeket számba vették (kilenced, tized, hegyvám). A püspök intette az egyházmegye területén élő földesurakat, kisnemeseket, hogy a bortized alól nem lehet kivonni azokat a területeket, amelyek dézsmakötelesek. A határviták ismételten kiújultak. A Kiskovácsi és Csehi közötti határt a Festetich-uradalom gazdatisztjével zárta le az urasági fiskális (ügyvéd), 1750-ben az újbécsi földeket járták be sümegi uradalmi megbízottak, akik békés megegyezéssel jelölték meg a határvonalat Újbécs és Csehi között (Szántó VSZ, I, 61-64.). Az 1751. évi szerződés A szerződésben rögzítették a jobbágyi kötelességeket, de nem tértek ki a közös haszonvételekre. A szerződés feltűnő része a jobbágyság röghözkötését deklarálta. Kimondta: a falvakban az ingatlanok elidegenítése nem lehetséges. Ennek megelőzésére rögzítette az úriszék, hogy a falvakba idegenek nem telepedhetnek be. Amenynyiben a határozatot a jobbágy megszegte, az uraság megbírságolta, lefoglalta a vételár egészét. Az urasági akaratot jelezte a falusi önkormányzat csorbítását célzó bírókijelölés. A falvakat irányító bíró választásánál kész tény elé állították a lakosságot, az urasági tiszt közölte a bíró személyét. A falubiráknak nagy szerepük volt az uraság és a lakosság közti viszony alakításában. A bíró rendelte ki a robotosokat, a terményt az ő tudtával szedték össze és szállították az urasági helyekre. A csehi, bazsi és prágai jobbágyoknak megszabták, hogy a hosszúfuvar Győr, Fehérvár és Buda városokba kötelező. Az egerszegi uradalom robotosait a stájerországi Radkersburgba, a kikötőbe irányították, de vittek árut a novai jobbágyok a rogaticai (Radány) gyógyvizekhez. Fuvarmunka volt még karácsonytájt Sümegre, a püspöki kúriába, ahová az igásoknak egy kocsi fát kellett szállítaniuk. Az allodiatúrákról a gabonát ugyancsak robotosok hordták a sümegi csűrökbe. A szénamunkáknál egy napot szolgáltak. A jobbágyfeleségeknek évi egy font kendert kellett megfonniuk, és a fonalat az uradalomnak beszolgáltatni. Az irtásból eredő rétek hasznáért a jobbágy minden boglya szénáért 17 krajcárt fizetett. Az erdei makkoltatási díj, továbbá a büntetéspénz is az uradalmi pénztárt illette. A roboton kívül fennmaradtak a konyhai élelmiszer-szolgáltatások (2 lúd, 2 csirke, 24 tojás egy egésztelkes esetében) és a füstpénz is (évi 1 forint). Az 1751. évi úrbéri szerződés szerint a sümegi uradalomban a jobbágyterheket két csoportra osztották. Külön határoztak az örökös jobbágyok terheit illetően, és másként a szerződéses (taksás) falvakban. Az örökös jobbágyok lakta falvakban az eddigi allodiatúrákat bővítették, hamarosan majorok épültek, és a körülötte fekvő szántókat, réteket urasági alkalmazottak és béresek művelték. Ezek a majorságok Csehiben, Bazsiban, Prágában, Monostorapátiban, Szentbékáiián voltak. A taksás falvakban a robotot szőlők művelésére fordították (Páhok, Tagyon, Szepezd, Szentjakabfa, Rendes és Mindszentkálla). Az urasági alkalmazottak irányítója a provizor (tiszttartó) volt, aki a fiskálissal (jogi ügyek intézője) a számvevővel (a gazdasági részleg vezetője) intézte a földesúr megbízásából az uradalmi teendőket. Segédszemélyzet állt rendelkezésére, a kulcsár, a mezei ispán, az erdei ispán, a hajdúk (6 fő), a falvakban erdészek, a mezőkön csőszök működtek. Az uradalomban kialakult a modern gazdaságirányítás magja. A feladatokat szakmailag decentralizálták, és a munkáknak kijelölt felelősei voltak. A jobbágyfalvakban az 1751. évi szerződésből fakadó feltételeket a jobbágyok nehezen teljesítették. A bazsiak sorozatosan ostromolták a püspököt, terheik enyhítését kérve. A püspök az első időkben hajthatatlannak bizonyult, mondván, hogy a szerződést nem módosíthatja: az úriszéki ítéletet Zala vármegye nemesi közgyűlése jóváhagyta. Ezt a nehézzé vált helyzetet látva, a püspökség utasítást adott a gazdasági szerveknek az aktuális helyzet elemzésére, és a terhek lehetséges könnyítésére. Az uradalmi alkalmazottak a bazsiak esetében indokoltnak látták a terhek enyhítését, 82