Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A Sümeg vidéki falvak múltjából. (Sümegcsehi, Bazsi, Sümegprága) A veszprémi püspöki uradalom történetéhez. XXXIII. p. 61–108.

idején Fehérvárra szöktek. A hírközlők szerint a két jobbágy, Symon Gergely és Symon Pál szökésükkel alávetett társadalmi helyzetükből akartak szabadulni. A tiszttartó tanúkat szerzett, akik meggyőzően bizonyították, hogy a testvérek csehi származásúak, és a család, amelyből a jobbágyok származtak, hosszabb ideje élt a sümegi uradalomban. A földesúri jog érvényesítése volt ez a bizonyító eljárás, amelynek lényege, hogy az örökös rendű jobbágy - mint egy vagyontárgy - a földesúr tulajdona. A jobbágy a birtokhoz volt kötve, ahol kötelességei közé tartozott a feudális járadék fizetése. A jogi eljárás biztosította a földesuraknak a szökött jobbágyok visszaszerzését. Esetünkben a bizonyító eljárást Mihályfán, a szolgabíró birtokán, annak kúriájában bonyolították le. Az 1718. október 18-án felvett jegyzőkönyv szerint csehi jobbágyokat tanúknak nem idéztek meg a szolgabírói székre (tárgyalásra). A szolgabíró, Forintos Ádám, a jegyzőkönyvet Forintos Zsigmond vezette. Aláírója a szolgabíró volt. A tanúk a Forintos család tagjai illetve a nemzetséghez tartozók. A közbirtokosok a következők: Forintos Péter (72 éves) Forintos Ferenc (47 éves) és Katona János. A szolgabírói székre a jobbágy-visszaperlési ügyet a sümegi uradalom tiszttartója kérte. A tanúknak feltett kérdések Csehi vonatkozásában értékesek. Ezek a következők. Ismerték-e a tanúk Symon Jánost, aki a sümegi uradalomnak adófizető jobbágya volt, és az uradalmat holtáig szolgálta. Tudják-e, hogy a Fehérvárt lakó Symon Gergely és Symon Pál a néhai Symon János fiai voltak, akik a sümegi uradalomban apjukkal együtt szolgáltak, robotoltak, adóztak az uradalomnak. Erősítsék meg azt a tényt, hogy a testvérek a jobbágyi kötelességek elől menekültek Fehérvárra. A tanúk a feltett kérdéseket megerősítették. Forintos Péter, az öregebb tanú, bizton állította, hogy gyermekkora óta ismerte Symon Jánost, aki a sümegi uradalomhoz tartozó birtokon szolgált, robotolt, és adót fizető jobbágy volt. Azt is tudja, hogy a nem oly régen lezajlott kuruc háború alkalmával, Rabutin tábornagy parancsnoksága alá tartozó katonák Symon Jánost a menekülő szekerek mellett megölték. Állította, hogy a Fehérváron lakó testvérek Symon János fiai, akik együtt szolgáltak a sümegi uradalomban. Megerősítette a szolgabíró által feltett kérdéseket, amely szerint a testvérek a jobbágyi kötelességek alól szabadulni akarván, mentek Fehérvárra lakni. A többi tanú is hasonlóan vallott (SZVL AJP, F, 1718, N, 74.). Határviták Csehi és a környék falvai között Ez időben kezdődtek a határviták a szomszédos birtokosokkal. Egyes falvak határában a birtokokat határjelekkel nem választották szét. A bizonytalan birtoklás miatt a jogtalan mezőhasználat gyakori volt. Ezekből az elbirtoklási esetekből összetűzések támadtak személyek, csoportok között. Akkoriban még hiányoztak a felkompolt határjelek, amelyek kétséget kizáróan bizonyították volna a falvak közötti határvonalat. Csehi gazdáinak határvitái voltak Kiskovácsi, Döbröce birtokkal kapcsolatban, de akadt nézeteltérés emiatt Óhíd, Mihályfa településekkel, az ottani birtokosokkal is. Az első jelentősebb határjárást 1721-ben bonyolították le. Ekkor a csehi elöljárók, és az uradalom képviselői bejárták a vitás területeket. Mivel később nem értesülünk óhídi, mihályfai határvitákról, ezt a kérdést a felek egymás közt lezárták. A kiskovácsi birtokkal kapcsolatos csehi követelés azonban fenmaradt. A csehi lakosok 1720-1730-as években is átjártak Kiskovácsira szántót és erdőt művelni. Ehhez a területhez a csehiek Kiskovácsi falu pusztulása után jutottak, még a XVI. század folyamán. A csehiek az engedélyt a kiskovácsi földek művelésére a végvári kapitányoktól, pl. Magyar Bálinttól kapták. így a több évtizedes művelési gyakorlat - a szokásjog - átitatta a csehi gazdák gondolatvilágát, nem voltak hajlandók e területekről lemondani. 1726-ban ismételten kísérlet történt a két birtok határának kijelölésére, de 10 év múltán is arról folyt a vita, hogy Kiskovácsi határnak melyik az a része, amelyre a csehiek igényt tartottak. A csehiek követelése Kiskovácsi határából nem volt jogos. Kiskovácsi nem volt veszprémi püspöki birtok, a Pethő családé volt, majd a birtokváltás után (1741) a keszthelyi Festeticheké lett (VPL GE, A, 1721, F, 4, N, 7.; OL E, USZ, R, 905, A, 1736. N, 7.). Irtásföldek A csehiek ragaszkodása Kiskovácsi határához érthető: a csehi határ nagyobb része erdővel borított terület volt. Bár az uradalom erdőirtásra bíztatta a jobbágyokat, a zselléreket - hogy ezzel szerezzenek szántókat maguknak -, ezt a munkát a csehiek nem vállalták. A csehi határbeli erdők kiirtását, a lakosság gyarapodása következtében, 1848-ig mégis elvégezték, ezáltal a határ nagyobb része szántóterület lett. Irtásföld volt a Cserhát, Palánkos, Hatfa, Nyíres, az Oltoványos, a Görbői úttól délre eső Roskos (Papföldeknek nevezett terület), azaz a Szőlőhegynek Úrhidától és Pötrététől a mai erdőszélig húzódó részei. A bazsi lakosok viszont kizárólag irtásmunkával tudtak művelhető földekhez jutni. Eletük nélkülözésekkel volt tele. Egy 1730. évi adatfelvétel során kiderült, hogy anynyira szegények voltak, hogy egyik-másik család koldulásból tartotta fenn magát. Erős izomzatú igásállataik nincsenek, a munkát tehénfogatokkal végezték, ezekből csak 10 szekeret tudtak kiállítani. Az éves gabonatermés kevés volt, 208 kereszt őszi és 25 kereszt tavaszi gabonát takarítottak be. 36 akó boruk termett. A falu bírája szerint a terméshozam alacsony, egy pozsonyi mérős földről egy pozsonyi mérő szemet nyertek. Ez a szántók gyenge minőségével, a rossz talajjal, az igaerő alkalmatlanságával magyarázható. Hozzájárul mindehhez a szántóföldek kedvezőtlen fekvése (erdők között voltak, a vadállatok pusztításai, a növénytermeléshez nem megfelelő klíma, 79