Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)
Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A Sümeg vidéki falvak múltjából. (Sümegcsehi, Bazsi, Sümegprága) A veszprémi püspöki uradalom történetéhez. XXXIII. p. 61–108.
gyűlésen, akik a püspök hatalmaskodásáról beszámoltak. Elmondották, hogy Kecheth árulás útján tudta a várat elfoglalni, megbízottja a tátikai őrség egyik embere volt. Kecheth a várba történt bevonulása után őrizetbe vette a Pethő családot, miközben 100 ezer forint értékű vagyonukat is elrabolta. A rendek megegyezést hoztak létre a család és a püspök között. Ennek ellenére Tátika 1550ben is Kecheth kezében volt (Iványi-Sági-Takács 1961, 53-54.). Az anyagiakban bővelkedő püspök a leromlott sümegi és veszprémi várat kijavíttatta, a falvakban rendezte az elhanyagolt állapotokat. Tulajdonképpen ekkor sikerült az egyházi tulajdonú várak beillesztése a dunántúli végvári rendszerbe, amelyek a védelem stratégiai bázisai lettek. A veszprémi püspöknek, a várak fenntartásán túl, más fontos védelmi kötelezettségei is voltak. A világi főurakhoz hasonlóan, jelentős pénzösszeggel járult hozzá a királyi védelmi költségekhez, a fogadott katonaság fenntartásához. A veszprémi püspök 100 lovas katona felszereléséhez 3 ezer forintot adott a hadügyi kormányzatnak. Az összeget a püspöki uradalmak népétől szedték be (Hóman-Szekfü 1939, III, 14.). Kecheth püspök a tátikai, sümegi és a veszprémi egyház kincseivel (a töröktől való félelmében) Pozsonyba menekült, lemondott püspöki stallumáról, és udvari szolgálatot vállalva, világi életmódot folytatott. Sümegvár a balatoni várerődök sorában Veszprém török kézre kerülése után, 1552-ben, az új püspök, Bornemissza Pál, Sümegre tette át székhelyét, és ezután 200 éven át Sümegen volt a püspökök lakhelye, amíg a káptalan Egerszegre menekült (Hungler 1996, 90.). Az őrséget megerősítették, a vár védelmi szerepe a század második felében növekedett. A kortársak szerint Sümegvárt földrajzi fekvése tette stratégiai jelentőségűvé. Az erőd Nyugat-Dunántúl és az ausztriai tartományok fő védelmezője volt. Várnagya, Ormányi Józsa (1554-1563) a legvitézebb végvári kapitányok egyike, együtt emlegették Magyar Bálinttal, Gyulaffy Lászlóval, Piski Isvánnal, Huszár Péterrel, Thury Györggyel. A sümegi védősereg létszámban nem volt elegendő, 50 lovas és 16 gyalogos. Nagyobb számú őrséget a várban nem tudtak volna elhelyezni. Az uradalom falvait ez az őrség nem tudta megvédeni a több száz főnyi katonával portyázó törökök ellen (Ila-Kovacsics 1988, II, 348-361.). Sümeg várost (védelmi szempontok alapján) két részre osztották. A XVI. század közepéig kialakították a belső és a külső városrészt, amelyek lakói jogilag is különböztek. A belső városban laktak a várnépek, a katonák és családjaik, a külsőben a szolgáltató népek, jobbágyok, zsellérek. A külső városi lakosok a kilenced szolgáltatáson kívül minden más jobbágyterhet viseltek. A két városrészt palánkkal választották el egymástól (Ila-Kovacsics 1988, II. 350.). A belső városrészben az élet biztonságosabb lett. A környék nemesi családjaiból püspöki engedéllyel 14 költözött a belső városba, akik felépítették házaikat. Sümeg biztonsága növekedett. Királyi rendelet volt a magánvárak védelméről, Ferdinánd király 1555-ben utasította a tulajdonosokat, hogy váraik védelméről gondoskodniuk kell. A hódoltsági falvak Az 1553 körüli török portyák során Döbröcze (Debrethe) falut égették fel, ahol egy porta kivételével elpusztultak a házak. 1555-ben a Tátika melletti Vathka pusztult el, a Sümeghez tartozó külváros pedig meghódolt a fehérvári bég katonáinak, éves adófizetést vállalt. Ukkról tudjuk, hogy kétfelé adózott, ennek fejében a török nem égette fel. Tapolca mezőváros a töröknek fizetett. (Sarccal mentették meg a lakókat). A kétfelé adózás a XVI. század közepétől általánossá vált. A falvak ráébredtek, hogy a török lefizethető, és viszonylag békésebb idők következhetnek. Kisgörbő, Kisvásárhely, Kovácsi, Dabronc, Csehi ugyancsak adóztak a töröknek. A hegyek között települt Hidegkút, Karmacs, Rezi, Zsid egyelőre mentes maradt a török zsarolásaitól, bár a Karmacs melletti Keresztúrt (Szil-dűlőben találhatók romjai) a martalócok felégették (Pákay 1975, A, 1553-1555.; Szántó 1972, 313-329.). Csehibe az uradalom 1550 körül telepeseket hozott, akiknek védelmet ígért. A faluban pap működött, akit Ferencnek hívtak (Phem 1934, 108.). A falu török földesura, Oszmán Muna szpáhi a fehérvári várban szolgált. Az adatok szerint a csehiek a töröknek 15631566 között fizették a terményadót (OL CDZ, A, 1566.). Csehiben 1539-ben az adóösszeíró, a korábbi viszonyokhoz képest, erősen leromlott gazdasági viszonyokat tapasztalt. Feljegyzése értékes adatokat közöl. Eszerint a korábbi 14 telekből 3 elhagyott (déserta) volt. Lakói, a ház és a gazdasági felszerelés pusztulása láttán, elhagyták a portákat, a többi 11 porta lakói szegények, képtelenek voltak adót fizetni. 1544-ben ismét járt adóösszeíró Csehiben, amikor a kevés számú lakosról meg kellett állapítania, hogy nincs vagyonuk. Prágán 19 és fél porta volt korábban. Ekkor a gazdasági viszonyok itt is hanyatlottak (ahogy az összeíró kifejezte magát: „a falu erőtlen helyzetben van"). 5 porta lakói szegények voltak (pauper es), 2 porta teljesen elpusztult, 3 portán szabadosok (libertini) éltek, akik a nekik adott szabad esztendők leteltéig nem fizettek sem földesúri, sem pedig állami adót. (Állami adó alatt ez időben a katonaság fenntartására fizetendő jobbágyi hozzájárulást értették.) A prágai lakosok 10 portától fizettek adót ebben az esztendőben. Ereken 1531-ben 23 jobbágyportát vett nyilvántartásba az adóösszeíró, bár megjegyezte, hogy ezek közül 9 portán szegény családok éltek, akik képtelenek adózni. 1534-ben Ereken 17 porta volt, 1536-ban 14. A portaszám fogyásából látható, hogy a 72
