Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: A zámolyi uradalom. XXXIII. p. 125–157. T. I–IV.
megyei szervezője, később másodalispán, Boross Mihály (Boross i. m., 16.). A megyei kisgyűlés március 26-án utasította a falvakat arra, hogy kezdjék meg a nemzetőrség felállítása érdekében a legalább fél telekkel, vagy azzal felérő vagyonnal rendelkezők közül az önkéntesek toborzását. Zámolyon 248 önkéntes, a vagyoni cenzusnak megfelelő nemzetőrt írtak össze (Erdős 1998, 49-50.). A nemzetőrség, a honvédség, majd augusztusban az önkéntes mozgó nemzetőrsereg szervezésének minden kérdése a miniszterelnökre, Batthyány Lajosra és a támogatására alakult nemzetőrségi titkárságra, később haditanácsra tartozott. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Batthyány miniszterelnök milyen kulcsfontosságú szerepet vállalt a hon védelmében, és milyen szerteágazó munkát végzett a szervezésben. Batthyány szeptember 12-étől, a második kormányalakítási megbízástól ügyvezető miniszterelnökként (hiszen új kormányt már nem tudott alakítani) formailag is egyedül volt felelős az összes kormányzati ügyért, így a honvédelemért is. Nem véletlen, hogy ezek a szeptemberi napok lettek utóbb főbenjáró pere legfőbb vádpontjai (tevékenységét szeptember 4-étől, Jellasics hivatalba való visszahelyezésétől értékelte a hadbíró lázadásnak, s ennek alapján fő- és jószágvesztésre ítélendőnek). A nemzet iránti kötelesség és a király iránti hűség láncaiban vergődő, nagy idegfeszültségben élő miniszterelnök pedig éppen ezekben a hetekben alkotta meg fő müvét: a szabadságharc tömeghadseregét, amely a nyár folyamán felkészült a támadásra. (Demeter 1998, 30.). A pákozdi csata folyamán segítséget jelentett a magyarok számára az érintett falvak lakosságának több eredményes akciója. A pátkai, zámolyi, bicskei, tabajdi, alcsúti, kajászószentpéteri és váli népfölkelők nyugtalanították az ellenséget. A fehérvári és a megye déli részén kaszát és nemzetőr dárdát ragadott nép a csata utáni napokban szinte főszereplőjévé vált az eseményeknek. A szabadságharc első hírneves, s főképpen győztes csatája tehát Pákozd-Sukoró-Pátka térségében zajlott le. A zámolyi nemzetőrök és a térségbe érkezett zalaiak természetesen kerültek a csatározásokba, hiszen azok a közvetlen szomszédságban éppen folytak. Vigyázó Ferenc vezetésével szeptember 28-án szállásolt Magyaralmásra a zalai nemzetőrök 600 főnyi egysége, a csata napján pedig Kisfaludy Móric érkezett Zámolyra századával. Egy zámolyi lovassal - már a csata közben - Pátkára ment felderíteni a helyzetet, ahol látta, hogy egy horvát szekér-oszlop készül átkelni a hídon. Segítségért küldte tisztjét, maga pedig zámolyi kísérőjével megpróbálta megzavarni a szekerek átkelését, majd segítségül hívott nemzetőreivel és Vigyázó egységével ismét megjelent Pátkán. Tapasztalatairól jelentést küldött Csányi László királyi biztosnak (Hermann 2000, 138.). (A Zámolyról keltezett jelentést a mellékletben közlöm.) A jelentésben szerepel az is, hogy 30 horvátot a helyiek agyonvertek. Ez a legendaszámba menő történet hol a zámolyi, hol a pátkai adatok között bukkan fel. Kisfaludy lehet talán az egyetlen tanú arra, hogy ez inkább Pátkán történhetett. Szórády Gyula sem találkozott 1905-ben a harminc horvát agyonverésének történetével, pedig beszámolt hasonló esetekről. Adatai azonban bizonytalanok, nevek és számok nélkül hivatkozott a zámolyi halotti anyakönyvre: „melybe csak így vannak bejegyezve: egy névtelen horvát, a falu határában agyonlőve, vagy megölve találtatott". Több ilyen áldozatot sejtet az Újszőlők, Antalmajor, a Cseh út és Táborhely környékén. Egyetlen konkrét esetet említett, Möntör Istvánét, aki szaporította volna a horvát halottak számát, „s később két évet ült ezért" (Szórády 1905, 17-18.). Jellasics Bécs felé való futása részben Fehérváron át, részben azt kikerülve, az úgynevezett Vadmezőn történt. A szeptember 30-án megkötött fegyverszüneti megállapodás kijelölte a demarkációs vonalakat, melyek elé a szembenállók a fegyverszünet idején nem húzódhattak. Zámoly a Jellasics hadserege számára megadott vonalon feküdt, tehát a falun keresztül vonult el a császári horvát haderő Vigyázó Ferenc és Kisfaludy százados egy visszavonuló alakulatot készültek Csákvárról kiindulva bekeríteni, de a fegyverszünet alatt ezt nem tehették, a zámolyi és magyaralmási lakosság azonban „a rablók ellen felkelt", s harmincnál is többet megölt közülük (Erdős 2000, 111-112.). A kisebb haszonvételek csonkítása kapcsán írta le a zámolyi közhangulatot a megyei bizottmányi jegyzőkönyv. „Л zámolyi lakosság a kihirdetett nép szabadságot arra használta, hogy már most Zámolyon kinek módja van, szabadon mérhet bort, pálinkát. Az uraság kocsmáját tekintetbe sem kell venni." (Erdős 1998, 85.). Mindez azért váltott ki nagyobb visszhangot, mert az áprilisi törvények sem az urasági birtokot, sem pedig a kisebb haszonvételek jogállását nem változtatta meg, tehát ezek a törekvések ehhez képest túlkapásnak számítottak. Ugyanígy, minden engedelem nélkül kezdték használni a zámolyiak 1849 tavaszán az urasági legelőt, érte fübért nem fizettek (Szórády 1905, 20.). Zámolyon ma is tudják, és számon tartják az emberek a Gánt felé eső erdőrészen Kossuth-vágás helyét, ahol az uraság erdejét fejsze alá vették, téli tüzelőt s később szántóföldet akartak maguknak nyerni. Az emlékezetet az iratok is alátámasztják. Már 1848. októberében jelentkezett a Lamberg uradalom azzal a panasszal, hogy fiatal, vágásra érett erdejét a zámolyiak engedély nélkül vágják és legeltetik 38 . Az uradalom ügyvédje 1849 elején arról panaszkodott, hogy a zámolyiak a csákvári erdőt feldúlták, s a tél végén szokásos faosztástól fél, törvénytelenségek várhatók 39 . Az uradalmi képviselő valószínűleg azért félt a sorfa kiosztásától, mert már tudhatta az uradalom döntését arról, hogy csak az kaphat a zámolyi volt jobbáFML. Fejér Vármegye Bizottmányi jegyzőkönyve. 1848. 2940. 1848. október 28. FML. Fejér megye Törvényszéki jegyzőkönyve. 1849. 1244. 1849. március 13-16. 142
