Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: A zámolyi uradalom. XXXIII. p. 125–157. T. I–IV.
Az 1828-as adathoz képest jelentősen, 415-re nőtt 1850-re a házak száma. 1869-ben már 431 magánépülettel, két templommal, egy paplakkal, három iskolával és öt megyei épülettel számoltak, amelyek közül 16 kőből, 70 vegyes technikával, 356 pedig sár- vagy tömésfallal készült. A 431 lakásul szolgáló házban összesen 454 lakást alakítottak ki (Pénzes 1873, 50-51.). AZ ÉVSZÁZADOS PER Joggal várhatná bárki, hogy a nagy háborúk és az úrbérrendezés lezárulásával a falu megnyugodjon, békében gyarapodjon. Zámoly esetében ez nem így történt. Földesura sem lett kevésbé szigorú és erőszakos, s a zámolyiak sem engedtek az igazukból. Ebből a szituációból évszázados per keletkezett. A pereskedés kiindulópontja az 1762-ben kötött irtásszerződés volt, s a per 1877-ben, a kataszteri felmérés munkáival még nem ért véget. Az uradalom a szántóterület növelését 1762, 1775, 1778 és 1806-ban kötött irtásszerződésekkel támogatta. Egyelőre azonban ezek a földek nem az uradalomnak teremtek, hiszen azokért 1777-ig a jobbágyok nem szolgáltak (Farkas 1975, I. 53.). Az irtás igen nehéz munka, a frissen „harasztból kiirtott" föld csak évek múlva művelhető szántóként. Amit 1762-ben irtottak, csak 1775-re lett készen teljesen. A legtörekvőbb zámolyi családok sok irtást vállaltak, az irtásban családjuk meggazdagodásának zálogát látták. Elsősorban a zselléreknek volt erre nagy szükségük, 694 holdat irtottak ekkor ki 197 darabban. A korai irtásokkal tisztították meg a Csipketemetés, Csipőfa, Mogyorósvölgy, Pusztaszőlők, Feketebokor, Táborhely és Tófarka határrészeket 26 . Az 1839-ben megindított perben az uradalmat Körmendy Sándor, a jobbágyokat Udvardi Cserna Károly (a nemes Udvardiak ügyvédnek tanult fia) képviselte. Az uradalom a 197 embertől az irtásokat az irtásbér megtérítése mellett vissza akarta venni. A jobbágyok csatolták az eredeti irtásszerződéseket, amelyeken az uraság , fir ól fira" szállóként engedte át az irtásokat „egyedül a földes úri just fönn tartván.'" A szerződések ezen pontja miatt ezeket a korai irtásokat mindenféle úrbéri ügyekben illetékes bíróság (az ügy többször is megjárt minden lépcsőt) a jobbágyok javára ítélte meg úgy, hogy azokat az úrbéresek használatában kell hagyni, utána természetesen szolgálatokkal tartoznak, s a föld a földesúr tulajdonában marad. Az irtásföldeket Mattesz András mérnök 1856-ban mérte fel 27 . Ebben a perben a vissza nem vehetőség elvét illetően, még 1839-ben jogerős ítélet született, de a határvonalakat a földesúri rész és az úrbéres illetőség között vitatták. Az FML. FB. 154. Úrbéri perek. FML. FB 154. Úrbéri perek 1856. 1850-es években a volt jobbágyok az egykori faizás jogcímén az erdők elkülönözését kérik. 1826-tól, a Lamberg családon belüli osztályos egyezség idejétől már nem állt rendelkezésre az egész móri uradalom erdeje a faizásra, hanem csak a község határában levő erdőt lehetett használni. Az pedig éppen a fél százada folyó irtások miatt nagyon kevés lett, így a volt jobbágyok erdei haszonvétele már megváltozott. Csak kéveszámra kapták a rőzsét, mert az uradalom évente csak 32 holdat vágatott ki. 1857ben elrendelték a zámolyi erdő felbecsülését, és a zámolyi volt úrbéresek képviselője, Zsömböry Ede 1858-ban újabb pert indított gr. Lamberg Ferencné, sz. Hoyos Carolina ellen. Az újabb per most már az úrbéri rendezés, a legelő-elkülönítés és a faizási haszonvételek szabályozása érdekében folyt 28 . Mint megfogalmazza, a per fő célja: a volt jobbágyi és a földesúri birtok elkülönözése, s javasolja, hogy közöttük a Fehérvárra menő utat tekintsék határnak. A határ 1857. évi felmérésekor az 1843-ban hitelesített térkép szerint 101 3/4 telekkel számoltak. Ekkor a volt jobbágyok kezén 2229 holddal volt több, mint 1768-ban, holott ebben a többletben a nekik ítélt irtások még nem is voltak benne. Ugyancsak nem szerepeltek akkor még a soronkívüliek, a papok, tanítók, harangozok, a község és a jegyző, akik azóta kaptak az uraságéból földet. Az uradalom a volt jobbágyok kezén lévő többletföldeket vissza akarta venni, ám azt csak újabb perekkel kísérelhette meg. 1861-ben jelentették be, hogy a rendbeszedési per befejeződött, az ítélet a szétválasztásról jogerőre emelkedett, a mérnök (Mattesz András) megkapta az utasításokat, de maga a rendbeszedés még hátra van 29 . Ekkor lépett a perbe a zámolyiak képviselőjeként az egyik legérdekesebb figura, Takács Benő. Maga is nemesi származású zámolyi tagos-birtokos, és amúgy fehérvári ügyvéd lévén, igen alaposan megmozgatta a bíróságokat: 1877-ig, a peranyag befejeződéséig mindenkit izgalomban tartott, s lehetőleg be is perelt. A zámolyi szegénység képviselőjeként kezdte, s ilyen minőségében perelte az uradalmat, majd az uradalmi ügyvédet Heller-Heltay Istvánt a tagosok (valószínűleg egy valamikori nemesi közbirtokosság laza közössége) képviselőjeként, azután a zámolyiakat, majd egy másik tagos társával együtt a többieket és végül, mint Takács Benjamin, zámolyi birtokos perelte a tagosokat és általában mindenkit. Közben írt levelet, periratot, feljelentést és becsmérlő újságcikket vegyesen. 1862-ben pl. újságcikkben támadta meg Verner Györgyöt, az uradalmi tiszttartót, hogy a tagosítást akadályozza, a mérnöknek rossz utasítást ad. Verner szerint aki válaszcikket írt a támadásra 30 - viszont az ügyvéd szeretné egy tagba méretni azokat az ajándékként kapott darab földeket, amiket a zámolyiaktól munkája fejében kikövetelt. Ezen a ponton persze már a zámolyiak is megelégelték „ügyük védelmét". 1863-ban Tóth Antal katoliFML. FB 154. Úrbéri perek 1858 FML. FB 154. Úrbéri perek 1861. Magyarország II. évf. 1852. okt. 3. 139
