Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 31. 2001 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2002)

Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter Zsófia: „Ország lappangott itt, mikor nem vala ország” – A református és a római katolikus felekezet Zámolyon. p. 47–83. t. I–VII.

A REFORMÁTUS GYÜLEKEZET Az egyházak és iskolák korai időszakára vonatkozóan Biczó Pál 1896-ban megjelent munkája: „A zámolyi ev.reformált egyház története" nagyon sok fontos adatot tartalmaz. írójuk számos olyan forrást még forgathatott, amelyeket mi már nem: az idők forgatagában és a háború alatt számos semmisült meg közülük. Értékes kis munkája emiatt még becsesebb számunkra. Biczó Pál pátkai lelkészként írta munkáját, íráshoz, szóbeli kifejezéshez szokott embertől joggal elvárhatóan gördülékeny stílusban, érdekesen. A füzet a millennium évében, ünnepi kiadványként jelent meg a „buzgó egyháztagok" kiadásában. Az adakozókat a függelékben becsületesen fel is sorolják Kontra Imre lelkésztől Baki János béresig. Biczó Pál, és nyomán sokan mások, arra a következtetésre jut egy 1721. évi tanúkihallgatási jegyzőkönyv alapján - Marcziházi János 80 esztendős vallja, hogy az ő születésekor már a reformátusoké volt a templom - hogy a gyülekezet az 1630-50-es években már működhetett. Állandó lelkipásztoráról csak 1652-től tudunk: Nagypály Dánielről (Balázs 1986. 51. -Földváry 1898., 193.), majd Pályi P. Sámuelről, Komáromi Istvánról és Garannai Andrásról. Komáromi Istvánt 1674-ben idézték a pozsonyi törvényszék elé, aki itt egyes források szerint meg is jelent (Földváry 1898, 208.), ám Biczó Pál ezt kétségbe vonja, szerinte a budai török fennhatósága alá menekült (Biczó 1896, 9.). A század legnevesebb lelkipásztora Alistáli György már gályarabsága és 1676. évi kiszabadulása után prédikátorként szolgált Zámolyon, Bián és Ácsán 1676-1681 között. Ez szinte bujkálásnak számított a török területeken, hiszen a protestáns hitük megtartása miatt elitélt gályarabokra kimondott halálos ítéletet csak az 1681. évi XXV. törvénycikk vonta vissza (Balázs 1986, 61, 299.). Alistáli György neve a gályarab prédikátorok debreceni emlékművén szerepel. A török 1683-as dúlása alatt a gyülekezet szétfutott, a templom megégett. Erről a pusztulásról több későbbi tanúvallomás is beszámolt. Az 1753-ban a plébániákat összeíró bizottság tanúi vallják, hogy ,£ámoly falu Bécs ostroma után elpusztult, de csak Fejérvár visszavétele után telepíttetett be" (Biczó 1896, 10.). így vallottak 1752-ben a csákberényi tanúk is: „mikoron a keresztyén Budát a töröktől megvette és Székesfejérvárt, ezen körül belől levő helységek mind egészben elpusztultak és a lakosok elfutottak" (Biczó 1896, 10.). Itt kell megjegyeznünk, hogy Biczó Pál nem foglalkozik a régi, a temetői templom kérdésével, így adataiból nem válaszolható meg az, hogy mikortól kell az új templommal számolni. A katolikus temetőben a középkori Szent Lőrinc plébániatemplom romja található. A XII. században épült, a török kor végén, 1683-ban még használták, csak 1702-ben nevezték először desertának (Rómer 1860, 62-63. Genthon 1959, 444. - Siklósi 1996. 14-26. - Entz-Sisa 1998, 162.). Terméskőből falazott, nyugat-keleti tájolású, téglalap alaprajzú, félköríves szentélyzáródású épület volt, amelynek nyugati fala ma is áll. Az bizonyos, hogy a XVIII. század elején megjelenik egy református templomocska, amelyet 1713-ban belül festett deszkákkal borítottak be. Gózon István lelkipásztor 1784-ben jegyezte fel, hogy a régi templom egyik festett deszkáján ilyen felirat volt: „Urunk Jézus születése után az 1713. esztendőben a zámolyi Reformata Ekklésiában levő Szent Istenünknek Tiszteletének ezen megalázódott Háza felékes íttetett belől festett deszkázattal, ezen Ekklésiának tulajdon javaiból, több betsületes férfiaknak buzgó forgolódásukban T. T. N. Halászi József urunknak prédikátorságában"(Bic7,ó 1896, 10-11.). Gózon feljegyzései említik a templom megégésének bizonyítékaként a megtalált átégett fákat és füstös falakat. A tűz által megpróbált gyülekezetet a török elleni háborúk alatt és után hozott protestáns-ellenes rendelkezések is sújtották. Az 1681. évi XXVI törvénycikk a nyilvános vallásgyakorlatot az eredetileg 11 megyére becikkelyezett, az úgynevezett „artikuláris" helyekre korlátozta, egy 1701-ben megjelent királyi rendelet pedig a töröktől visszafoglalt területeken csak a római katolikus vallás szabad gyakorlatát engedte meg (Kathona 1937, 13.). Ez utóbbi rendelkezésből is kiviláglik, hogy Fejér megyében, mint 1681-ben még török területen nem lehetett artikuláris hely. Ugyanezt a gondolatmenetet követte az 1731-ben kiadott Carolina Resolutio néven ismertté vált határozat, mely az eredetileg 11 nyugat-magyarországi megyére szóló rendelkezést terjesztette ki mostmár az egész országra, s továbbra is csak a már artikulált helyeken engedett szabad nyilvános vallásgyakorlatot a protestánsoknak, ilyen értelemben a filiákbeli szolgálatot is megtiltották (Balázs 1986, 85.). 1721-ben Zámolyon csak hat katolikus család élt, a többiek mind reformátusok voltak, ilyen körülmények között a tiltásoknak ekkor itt nem volt gyakorlati jelentősége. A rendelkezések azonban érvényben maradtak, s mind több területen érződött a református vallásgyakorlat visszaszorítása. Az újranépesedés idején a zámolyi reformátusok lelkészei Vátzi István, Ungvári Gergely, Kabai István. A régi templomdeszkán talált feliratban is említett lelkipásztor, kinek nevét a források inkább Halasi Józsefként írják, 1714-től 1729-ig, Laki István 1729-30-ban, Szikszai Kígyós István 1744-ig, Váradi István 1748-ig szolgált Zámolyon. Kígyós István fizetségét Biczó Pál megörökítette számunkra: „készpénz a sertvés árával egyetemben 30 frtok, sóra való pénz 3 frtok, búza 25 öreg mérő, faggyú egy tallér árú, őszi búza alá való szántás háromszor az ekklézsiának földében s annak feltakaríttatása. Tavaszi szántás zabnak két eke, harmadik pedig afeltakaríttatásért. Az ekklézsia rétet, mely 24 kasza forduló, a falu megkaszálja, gyűjti, boglyázza, behordja. Stóla: keresztelésért egy máriás, esketésért helybeli 50 pénz, vidéki 1 frt, temetésért 50 pénz. Fa elegendő, a tehenek egyszeri fejese. Óröltetés valamikor szükséges. A juhos gazdáktól egy-egy sajt" (Biczó 1896, 14.). 51