Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 31. 2001 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2002)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter Zsófia: „Ország lappangott itt, mikor nem vala ország” – A református és a római katolikus felekezet Zámolyon. p. 47–83. t. I–VII.
Alba Regia XXXI, 2002 DEMETER ZSÓFIA: „ORSZÁG LAPPANGOTT ITT, MIKOR NEM YALA ORSZÁG" A REFORMÁTUS ÉS A RÓMAI KATOLIKUS FELEKEZET ZÁMOLYON Dolgozatom címéül szolgáló idézetet Csanádi Imre: Egy hajdani templomra című verséből választottam (Csanádi 1975, 619-620.). Csanádi krónikás költője Zámolynak, annak a Fejér megyei falunak, amelynek mai címerében az ősök szorgalmára utaló méhkas, a híres gránási borra utaló szőlőfürt és a Zámolyi-medencében alapvető szerszám, az eke mellett költő fiai miatt talán csak a penna hiányzik (B. Kiss 2000). Csanádi Imre (1920-1991) emléktábláját 1991-ben a költőtárs és csakúgy zámolyi születésű Csoóri Sándor (1930) avatta (Lukács 1993,613-616). BEVEZETÉS Zámoly a Vértes déli előterében kialakult északkeletdélnyugati irányú keskeny süllyedékterület, a Zámolyi medence délnyugati peremén fekvő többutcás, szalagtelkes település. A Zámolyi-medence átmeneti és összekötő szerepet tölt be a Velencei tó és a Sárrét, illetve a Mezőföld és a Sárrét között. Ugyanakkor a Mezőföld és a Vértes hegység közötti klimatikus határvonalon helyezkedik el (Kádár 1937, 25-45. 28-32.)'. Zámoly közúton jól megközelíthető a Székesfehérvár-Tata úton, vasútvonal nem érinti. Ezt az utat keresztezi Zámolynál egy nyugat-keleti irányú másik út, ami a csókakői várbirtokon belül volt fontos: Csókakőből jön Orond (Csákberény, Orond-szőlőhegy), Lajapuszta, Zámoly Pátka felé. Erre az útkereszteződésre épült a mai Zámoly, hiszen a Csókakői várbirtok legkeletibb faluja Pátka volt, s ehhez az uradalomhoz tartozott az egész körzet Az utak találkozásánál való fekvése másodrangú fontossággal bírt a település helyzeti energiái szempontjából, hiszen csak a szűkebb környék, az egykor hatalmas Csókakői várbirtokon belül biztosított Zámolynak bizonyos szerepkört. Ugyanakkor szerepe volt a királyi központ, Székesfehérvár védelmi övezetében (Farkas 1975, 5155.). A középkori és a törökkori harcos, daliás időkben valószínűleg jobban járt a település országon belüli védettségével. Talán ezzel magyarázható, hogy lényegében, tartósan a török korszakban sem néptelenedett el, bár lakói többször megfutottak, egy részük időről-időre visszatért. Tagolt, változatos domborzata, a megyeközponthoz és a Velencei-tóhoz való közelsége, a hegyvidékek és a síkság találkozásánál való fekvése viszont kedvező fejlődési lehetőségeket kínáltak a településnek évszázadok óta. Az emlegetett útkereszteződés a régi, török alatt elpusztult faluhelyek között alakult ki. A török hódoltság utáni uradalmi területen itt épült ki a faluközpont, hiszen az uradalom itt méretett telket a templomok, az iskolák, a községháza és a régi nagyvendéglő építése számára. Ezt az állapotot tükrözi már a II. József-kori katonai felmérés: megemlítik, hogy a falu szilárd épületei „egy katolikus, egy kálvinista templom, a vendéglő és a major (Eperjessy 1977, 119-160, 146.) Zámoly a XX. század első felében nagyközség, 1950től önálló tanácsú község, ma község. Az 1871. évi XVIII. törvénycikk értelmében a csákvári járásba osztották be, majd a sármelléki járásnak része, amit 1878-tól székesfehérvári járásnak neveztek (Erdős 1998, 26-27., 100.) Legnépesebb a XIX. és a XX. század közepén volt 2500 körüli lakossal. Nemzetisége: magyar, 1850-ben 86, 1930-ban pedig 22 német lakta. 1930-ban a népesség 35,8%-a római katolikus, 59,7%-a református, 2,4%-a evangélikus, 1,9%-a pedig izraelita volt. A XX. század elejére megnövekedett, majd lecsökkent külterületi lakossága. 1903-ban Antal-major (korábban Farkas puszta), Borbála puszta, Belső-major, Felső-major és Lajamajor, 1985-ben már csak Borbála puszta és Forráspuszta, 199047
