Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 31. 2001 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2002)

Tanulmányok – Abhandlungen - Lukács László: A falukapu a Dunántúlon, Erdélyben és Moldvában. p. 35–45.

Héjjásfalva felőli végétől egynehány száz lépésnyi távolságra, az út belső szélén... állott." (Dávid - Mikó 1972, 288.) Török Katalin a Magyar Néprajzi Lexikon tanorok címszavában hangsúlyozta, hogy a szó nem csupán kerítést, falukerítést, a falu közelében lévő árkolást, a szőlőhegy mezsgyéjét jelenti, hanem magát a körülkerített területet is. Ilyen értelmű a tanorokszántó: a belső telkek közvetlen folytatásában, a kertek alatt húzódó szántóföld. Tanorok a kisebb-nagyobb szénatermő, kaszáló hely, a faluban vagy a falun kívül elhelyezkedő füves kert. Itt kaszálják a legjobb minőségű tanorokszénát. Tanorok az állatok őrzésére elkerített hely, a karám, az akol, a Székelyföldön a falun kívüli zárt kert is (1982, V, 189). Lengyel József és Sipos Sándor az utóbbi értelemben használta a tanorok szót. Székelyföldön a tanorok, tanárok: „kerítéssel körülvett, nagyobb kiterjedésű kaszáló, kivált helységen kívül", Székelykeresztúron „liget, berek", Csíkban „sík helyen, leginkább a falu mellett fekvő kaszáló." (Kőrész 1876, 424; Steiner 1893, 335; Péter 1897, 428.) A szabadon járó, legelő marhák elől kerítéssel védett kis kaszáló, kert minden gazdának külön tulajdona, amelyet a közbirtokból, a földközösségből szakítottak ki. Orbán Balázs Kadicsfalváról (Udvarhely m.) a Máté tanorokját említette, melyet egykor körülsáncoltak. Magyarázó jegyzetéből megtudjuk: „Tanorok névvel kerítéssel körülvett nagyobb kiterjedésű kaszálót jelölnek a székely földön, főleg akkor, midőn azok a helységen kivül esnek." (1868, I, 64.) E jelentés nagy múltját igazolja a Háromszéki oklevél-szójegyzék csernátoni adata 1591-ből: „az ket chernaton készt való tanorok-oth eloztak, hogy kwleon kwleon kazalliak." (Bogáts 1943, 141.) Ősz János Kibédről (Maros-Torda m.) a Szentegyházrtanorok, Seprődi-tanorok, Kornizs-tanorok helyneveket közölte, amelyek az Alsó-határon találhatók (1912, 437). Udvarhelyszékből számos értékes adatot közölt témánkban a Székely Oklevéltár új sorozatának két kötete. Az Oroszhegy és Fancsalfalva (Székelyfancsal) közötti 1592. évi határper egyik tanúja, a székelyszentkirályi Szász Demeter vallomásában a tanorok és a vetéskapu szót is említette: „Nywladot, Keozep Rezt es Kwn Mezeore az melj vt megien, addigh tudom hogj birtak az fanczialiak az en emlékezetemre, de nem twdom, ha az attioktul marat vágj nem. Az Fancziali Leorinczj tanorokaigh es Kis Peter mochiaraigh azonképpen tudom, hogj birtak. Tudom hogj Szigal Aszó

1 pataka es az ilkej zallas es az zentkiralj fenyeo-szegh vicinussi Nywladnak. Thwdom, hogj mikor Oroszhegjfalwa által mennek oda fel az fanczialiak, ket vetés kapu ellen mennek fel, de mikor az falwn alól mennek, akkor cziak egj kapwn mennek." (Demény - Pataki 1983, II, 85.) Kászonban a XIX. század végéig a falvak végén felállított mezőkapuk védték a vetést a faluból elcsatangoló 1 Székely Aszó állatok kártevése ellen. A rácsos kapuszárny gúzsban és villáságú járomban fordult (Kós 1989, 216). Impérfalván 1694-ben Bodó Pál kapus bírót terhelte a felelősség a falukapu horgának letörése miatt a vetésbe szabadult lovak kártételéért (Imreh - Pataki 1992, 193.). Kászonban sok volt az elkerített kaszáló, a tanorok, a sarjús kert, a közföldekből, a falu szabadjából felfogott, erdőirtással rétté, kaszálóvá tett földdarab. Bekerítésükre azért is szükség mutatkozott, mert ezeket a szétszórt, összefüggő dűlőket nem alkotó határrészeket védeni kellett a legeltetett állatok kártételeitől (Imreh - Pataki 1992, 190). Gyergyóban a községek körüli kerítéseket, határkerteket a fontosabb útvonalaknál vetéskapuk szakították meg. Használatukat Gyergyóújfalu 1581. évi falutörvénye szabályozta: „Az kapu bírság dénár 30, ha valami barom megyén bé rajta, arról valami kár lészen az kapus ember megfizesse a kárt hajtópénzzel edgyütt." A vetéskapukat éjszakára bezárták. Gyergyóditróban 1863-ban Sáska Kristóf a nagytemplom közelében levő vetéskapun kívül épített kocsmát és fogadót, mert a kapuk esti bezárásával sok gyalogos és szekeres rekedt kinn, akiknek elszállásolása jövedelmezőnek ígérkezett. Az 1870-es évekig minden vetéskapunak külön őre volt, aki a kapukat kezelte, karbantartotta. Szántóföldekre vezető kapuknál aratás utáni kévehordáskor minden szekérről ledobtak a gazdák egy kévét a kapu őrének. A gyergyószentmiklósi örmény templom melletti vetéskapunál még a kapu 1900 körüli lebontása után is ledobták a kévét, egészen az 1940-es évekig, ami a harangozóé lett. Gyergyóban a vetéskapuk jelentősége a XIX. század végén erősen csökkent. Elmaradt éjszakai bezárásuk, majd elbocsátották őreiket. Gyergyószentmiklóson ekkor már a gyermekek nyitogatták a kapukat a szekerek előtt egy krajcárért. 1863-ban a szolgabírói hivatal felszólította a gyergyószentmiklósi elöljáróságot, hogy a tekerőpataki úton levő vetéskapu feletti átalfát távolítsák el vagy emeljék meg olyan magasra, hogy alatta a postakocsik is elférjenek (Tarisznyás 1982,61-62). A Kis-Küküllő vidékén az egykor nagy kiterjedésű jószágokat, telkeket a földek és legelők tavaszi tisztogatásakor kivágott kökény- és galagonyabokrokból rakott töviskertek, gyepűkertek határolták. E falukerítés készítésénél egy rend tövisre egy rend gazt raktak, azt jól letaposták, méterenként egy-egy karót vertek bele, majd ismét raktak rá villával egy rend tövist (Kós - Szentimrei - Nagy 1978,69). A Mezőség számos településén a XIX. század második felében még kétfordulós rendszerben (vetés - ugar váltógazdaság) folyt a szántóművelés. így a faluhatár belső, művelt övezete két, egymástól elkülönített részre oszlott, közülük évente felváltva, hol az egyik, hol a másik volt a vetésforduló, amelyet szántottak, vetettek, kapáltak, arattak, ugyanakkor a szántóföldek másik felét, az ugart közös juh- és disznólegelőként használták. A két határrésznek megfelelően a falunak is két kijárata volt: az egyiken a mezőre igyekvő emberek, a másikon az állat38