Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 30. 2000 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2001)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: Településtörténeti tanulmányok. A Fejér megyei Vál múltjából. p. 101–138.

nyitja származását, tanuló éveit, a vándoréveket és a földesúr engedélyét a letelepedésre. A legénynek el kellett készítenie a „remek munkát" és az első évben a céh ládájába 15 forintot fizetett. Ha a felvételt szakmabeli mester fia kéri, vagy aki egy mester leányát, illetve özvegyét vette feleségül, a taksa felét volt köteles fizetni. A céhbe nem tömörült mesterek termékeiket csak vásárokban árulhatták. Ha vásáron kívül is értékesít portékát az ilyen mester, attól vegyék el az árut, őt magát utasítsák ki a mezővárosból. A céh ítéletével szemben a fellebbezési jog a földesúrnál van. Ha nagyobb mennyiségű munkára van kilátás, azt ne egy mester, a céh egésze vállalja fel. Ha a mezővárosba vándorlegény érkezik, az a céhmesternél jelentkezzék, aki kijelöli a mestert, aki a legényt fogadja. A céh tagjai kötelesek megtartani a vármegye által kiadott árszabást. Az özvegy addig folytatja a mesterséget, amíg férje nevét viseli. A céhmester köteles csizmadialegényt az özvegyhez közvetíteni, aki a mesterséget ott folytatja. A céhbeii temetésén a tagság köteles megjelenni. A céh gyűlésein a mezőváros tanácsát egy biztos képviseli. Az 1828. évi vagyonösszeírás Válón 315 házat tüntetett fel. Az adózók számát 750 főben állapította meg. Ezek a következők: 91 telkesgazda, 228 zsellér, 26 lakó, 12 férfitestvér, 102 fiú, 22 leány, 26 szolgagyerek, 1 szolgálólány, 59 kézműves, 1 kereskedő. Kézműiparosok foglalkozásai: csizmadia 20, takács 14, szabó 4, lakatos 2, kerékgyártó 2, asztalos 2; továbbá l-l űzi a következő mesterségeket: kádár, kosárkötő, nyeregkészítő, harisnyakötő, szíjgyártó, kovács, mészáros, tímár, szűcs, molnár, pék, cipész. A jobbágyok 1828-ban 1712 pozsonyi mérő szántóföldet, 642 kaszás rétet, 330 szőlőt műveltek. Volt a mezővárosban egy vízimalom is. Nemesség Az 1828. évi nemesi összeírásban Vál mezővárosban a következő személyek szerepelnek: Ürményi Maximilián császári királyi kamarás és tanácsos (fiai: Ürményi László, Ürményi József); Ürményi János császári királyi generális; Ürményi Ferenc császári királyi kamarás és fiumei gubernátor; Német Mihály uradalmi ispán; Balogh István és fia Balogh János, valamint unokái: Balogh János, Balogh Mihály és Balogh Ferenc. Egy másik Balogh család feje Balogh János, két fia, András és Ferenc, unokái András és János. Előző András, utóbbi Ferenc fia. A harmadik Balogh család feje Mihály, ennek fia János. Takácsok Szórvány adatunk van arról, hogy a váli takácsok is privilégiumot akartak szerezni. A céhprivilégiumért fizetendő pénzt, 400 forintot Bécsbe fel is küldték, a folyamodást azonban a vármegyéhez nyújtották be. Bécsből nyugtát kaptak a kifizetésről, amelyet Füster Mihály őrzött. Időközben Füster meghalt, így a nyugtáról a takácsok nem szereztek tudomást. A privilégiumlevél kiadására nem került sor, a pénzt sem kapták vissza Bécsből. A vármegye Füster Mihály örököseit, nemes Németh Juliannát, továbbá Lídiát és Rebekát kötelezte, hogy a takácsoknak a 400 forintot térítsék meg. Az Ürményi-család kegyúri kötelezettségei A váli templom hosszú éveken át épült. 1825-ben, Ürményi József halálakor, még csak a falak álltak. Az örökösök tovább folytatták az építkezést, a templom berendezését. 1854-ben a templomot Farkas Imre, székesfehérvári püspök szentelte fel. Ürményi József a régi templom tornyát „mint a magyar múlt jeles emlékét", meghagyta. Az uradalom örökösei voltak: Ürményi Miksa, 18051813 között Fejér vármegye alispánja, 1808-tól országgyűlési követ. Ürményi János császári és királyi kamarás. Ürményi Ferenc temesi kamarai igazgató, 1824-től fiumei főkormányzó, 1843-tól a szent korona őre. Ürményi Imre, a nagyszombati kerületi tábla ülnöke. Az Ürményi család elszegényedéséről az 1830-as évektől kezdve vannak adatok. Eladták Gyűrűs-alját és az Antal-erdő egy részét. Gyűrűs-aljából 300 holdat Zuber József, vármegyei tisztviselő vett meg, a többi rész a váli gazdáké lett. A gazdák kivágták az Antal-erdő egy részét, ott szántóföldet alakítottak ki. 1827. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a váli plébániához tartozott: Doboz, Tabajd, Kajászószentpéter, Tordas, Kálozpuszta, Kerékerdő (alias: Farkasfa), Szentannatanya, Bicsketelek, Vadászház. A váli katolikus iskola épülete 1841-ben alkalmasnak látszott arra, hogy a tanítás ott zökkenőmentesen folyjék. A padokat a földesúr szerezte be, aki évente 6 öl fát ad az iskola fűtésére. A tankönyvek és tanszer beszerzése azonban a szülők feladata volt. A tankötelesek száma: 220 fő (122 fiú, 88 lány), de iskolába csak 140-en járnak, azok is télen. (Mintegy 100 fiú, 40 lány.) A nyári tanítást nem sikerült meghonosítani, a gyermeklétszám a nyári hónapokban 9-25 fő közötti volt. Segédtanítót a téli hónapokban foglalkoztattak. A katolikus tanító a földesúrtól féltelek szántót, rétet kapott, amelyet jobbágyok műveltek meg. Ezenkívül a földesúr 3 öl fát adott a tanítónak. A mezőváros évente 50 forintot, 30 mérő búzát, 25 font húst, 25 font sót, 15 font faggyút és egy szőlőföldet adott a tanítónak. A tanulók szülei a tanítónak nem fizettek, az iskolamesterrel kapcsolatos terheket a mezőváros magára vállalta. A segédtanítót a földesúr fizette, akitől 125 forintot kapott, a mezőváros ezt a jövedelmet 6 akó borral, 12 mérő búzával toldotta meg. A katolikus iskolában tanítottak: számvetést, írást, vallástant, olvasást, földrajzot, hazai történelmet. A tanító nyelve magyar volt, bár a jelentés megjegyzi, hogy kiejtése „kissé németes". 114