Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 30. 2000 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2001)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: Településtörténeti tanulmányok. A Fejér megyei Vál múltjából. p. 101–138.

rezidencia javainak egy része korábban (a középkorban) a székesfehérvári káptalané volt, amelyeket Jakosits György, szerémi püspök 1637. április 3-i vagyonátruházási bizonyságlevélben adott át a jezsuitáknak. Ebben szerepelt olyan kitétel, amely szerint e javakat másra átruházni nem lehet, csakis a székesfehérvári káptalanra, ha az visszakerül ősi székhelyére és régi jogaiba. Ezt a kitételt Lippay György, veszprémi püspök a záradékban megerősítette. Hozzátette azonban, hogy a zálogösszeget, amelyért a jezsuiták a birtokokat megváltották, a székesfehérvári káptalannak le kell tennie a jezsuiták javára. A magyar rendek az országgyűlésben több ízben hangoztatták: a káptalanokat ősi jogaikba vissza kell állítani. Ezek között szerepelt a székesfehérvári káptalan is. A rend tudatában van annak, hogy Pákozdot, Etyeket, Gyúrót és Sukorót vissza kell adnia a káptalannak. Ha Vált, Barátházát és Agárdot elveszik a rendtől, abban az esetben nem lesz képes egyházi intézményeinek fenntartására. A székesfehérvári káptalan jogi képviseletét egyébként a veszprémi püspök látta el mindaddig, amíg annak felállítására sor került, így a birtokok ügyében is hallatta szavát. A rendház főnöke hivatkozott Mária Terézi azon rendelkezésére - amelyet egyébként a pozsonyi magyar kamara 1741. január 29-i keltezéssel adott ki -, miszerint a kérdéses birtokok használata a komáromi rendház által addig tart, amíg a székesfehérvári káptalant helyre nem állítják. A magyar kamara szerint Vál falu, Agárd és Barátháza puszták újraszerzeményezett birtokok lennének, és ezért „bona, jure armorum neoaquistica''-nak tekintendők. (Olyan javak, melyek fegyverváltság alá tartoznak.) Ezen állítás miatt tiltakozott a rendház főnöke, mivel a fegyverváltságot a rend megfizette, amelyet az 1728. évi és az 1741. évi uralkodói rendelkezések is elismertek. Mindkettőből világosan kiderül, hogy kiemelik a rendház javait az újraszerzeményezési jog alól. Az 1774-1775. katonai évben 105 jobbágyot, 2 kereskedőt, 12 kézművest írtak össze Válón. 1776-ban a teljes lakosság száma 1337 fő volt. A II. József-féle népösszeírás során Válón 233 házat találtak, amelyekben 288 család élt. A népesség száma 1532. Közülük jobbágyadózó 104 fő, zsellér 226. 1781-ben Válón 485 református egyén élt. 1787. május elejéig elkészült a református templom; május 13-án megtartották benne az istentiszteletet.

5 Oh Acta Jesuitica (Résidentiel Comaromiensis) A. 1693. F. 4. N. 13. A szerződés aláírója: Maximiliunus Scherhakl Societatis Jesu residentiae Comaromiensis Superior, т. p. - Fejér megyei történeti évkönyv (FMTÉ) V, 144. - OL. Kancellária levéltára. Conceptus expeditionum. A. 1694. N. 20. - OL Dica albensis A. 1696. Pr. Wal. - OL. Urbaria et Conscriptiones. A. 1700. N. 103-45. - FML Fejér vm. It. Nemesi közgyűlési jk. A. 1695, 67. - Uo. ua. A. 1696,. 85. FML. Fejér vm. lt. Acta politica F. 5. N. 108. A 1707. - Uo. ua. lajstromozatlan. Vál. A. 1706. - Uo. ua. F. 4. N. 110. A. 1714. - OL Helytartótanács Levéltára. Departamentum urbariale 1150. с Tabella. - FML. Fejér vm. It. Conscriptiones A. 1715 - Az 1714-ben eltávolított ref. lelkipásztor neve: Diószeghy Mihály. Veszprémi Püspöki Lt. (VPL) Egyházlátogatási jegyzőkönyv 3. k. 6-23. old. A. A MEZŐVAROS Ürményi-b irtok Ürményi József státusminiszter 1774-ben kinyilatkoztatta, hogy Vált, Agárdot megvásárolja: 1775. május 30án a magyar kamara tudomására hozta Ürményinek, hogy a birtokokat megkapta. Ez év június 22-én Ürményi a birtokokért 71.000 forintot lefizetett. A birtokokat az Ürményi család még ebben a hónapban átvette, az adománylevelet a család 1775. december 15-én kapta meg. Ürményi József 1741. december 6-án született a Nyitra vármegyei Ürményben. Apja: Ürményi István, anyja: Moszticzki Borbála volt. A család köznemesi jogállású, és az Ürményi nevet a XVII. századtól használta. (Azelőtt Ilmur a nevük. Ez a család a XIII. századig vezethető vissza.) Ürményi József alsóbb iskoláit és a jezsuiták gimnáziumát Nagyszombaton, egyetemi tanulmányait Bécsben, Egerben végezte. 1766-ban királyi ügyész lett, 1769-ben ítélőmester, 1774-ben kancelláriai referens, a tanulmányi ügyek előadója. Itt bontakozott ki elméleti és gyakorlati tevékenysége, amely a hazai közjog művelésében, a tudomány és az iskolaügy szervezésében kiemelt helyet biztosított számára. Egyike azon magyar államférfiaknak, akik megakadályozták a bécsi udvar elnémetesítő politikáját segítő oktatási rendszer magyarországi elterjesztését, és helyette a Ratio Educationis {MII) megalkotásával megteremtették a magyar nemzeti iskolaügyet, amely nemzeti oktatásügyünket 1848-ig szabályozta. 1780-ban Pest vármegyében helyettes-főispán, 1782-ben bihari főispán, 1785-től a nyitrai közigazgatási kerület királyi biztosa, 1789-től királyi személynök. Ferenc császár 1795. július 20-án nyugdíjazta, évi 4 ezer forint összeget állapított meg számára. Főispáni hivatalát megtartotta, de az országos közéletből eltűnt mintegy 10 évre. 1796-1806 között sem folytatott semmiféle tudományszervezői tevékenységet. Rehabilitációjára azonban sor került: 1801-ben Galícia kormányzója lett, 1802. április 3-tól Fejér vármegye főispánja. Fejér vármegyei működése azonban, mivel továbbra is Galíciában tartózkodott, jelképes maradt. 1806. szeptember 6-án visszatért az országos politikai színtérre: országbíró, az egyetem és az országgyűlés felsötáblájának elnöke lett. A császár lehetőséget látott abban, hogy a Napóleon elleni háború alatt a feltámadó nemesi ellenállást Ürményivel szereltesse le. 1808. január 24-én az uralkodó a Szent István-rend nagy keresztjével tüntette ki. Ennek ellenére keserű öregember volt, bár a társadalmi érintkezés a töretlen ember képét mutatta. 1808-tól betegeskedett, de munkáját nem hagyta abba. 1825 januárjában 59 évi szolgálat után kérte nyugdíjazta1747. Vál. - Ua. FML. Fejér vm. lt. conscriptiones A. 1720. - Uo. Acta Jes. (Resid. Com.) F. 6. N. 31. А. 1721. 106-107. p., és A. 1805-948.5. Ill