Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 27. 1993-1997 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1998)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: Agrárius társadalmi elit képviselői Fejér megyében a XX. század első felében. p. 221–236.

helyi szolgálata lett, bár a háborúból való kijutás útjának keresésében is közreműködött (Törvényhatósági Bizottság 1917). Károlyi József jól érzékelte, hogy a háború elveszett, sőt a Monarchia sorsa is meg van pecsételve. Ugyanakkor társadalmi helyzetté, az uralkodó elithez való tartozása azt követelte tőle, hogy az ancien regime fennmaradásáért minden erőt mozgósítson. Ez a polgári demokratikus forradalom heteiben különösen megnyilvánult. 1918. október 31-én csak a helyi ellenzéki erők követelésére volt hajlandó a két törvényhatóság csatlakozását kimondani a budapesti Nemzeti Tanácshoz. E napon közbiztonsági értekezletet tartott. Itt arról intézkedtek, hogy a rendet a városban és a községekben fenntartsák. Nem járult hozzá, hogy a foradalom helyi szerveit megalakítsák, helyette a községekben polgárőrségek szervezésére adott engedélyt. A polgárőrségek feladata volt, hogy a forradalmi mozgalmakat elfojtsák, a vagyon- és személybiztonságot megóvják. A népmozgalom azonban akkora erővel tört ki ezen a napon, hogy az ancien regime híveit elsöpörte. Károlyi még e nap délutánján Fehérvárcsurgóra menekült. Autóját azonban a sorompónál felismerték és a katonák tüzeltek. Az autó azonban sértetlenül suhant tovább. November 1-től a főispán nem tartózkodott hivatalában, intézkedéseit Kovacsics titkár adta ki. Ezek a társadalmi rendszer megmentését, a törvényhatósági szervezet átmentését szolgálták. Károlyi József elvei az ország területi integritásáról nem a reálpolitikán alapultak. Károlyi érezte, hogy az új rezsimben nem tud együttműködni testvérbátyjával, a kormány élén álló Károlyi Mihállyal. 1918. november 13-án a belügyminiszter (a főispáni státusok felülvizsgálata alkalmával) a Fejér megyei és székesfehérvári főispáni státusban meg akarta erősíteni Károlyi Józsefet. Ezidőben érkezett meg magánlevele Károlyi Mihályhoz, akinek bejelentette, hogy nem kíván főispán-kormánybiztosként működni. November 22én adta át hivatalát Kövess Emilnek. 1919. február 3.-án került sor Károlyi József ösztönzésére egy megyei közgyűlésre, ahol a Berinkey-kormány ellen a bizottság bizalmatlansági indítványt nyújtott be(Almanach 1931. 2535). Ez volt az az idő, amikor a kormány már komoly előkészületeket tett a földbirtokreformra. Ezt a forradalmi akciót Károlyi József mindenképpen meg akarta akadályozni. A határozat ugyan erről nem szólt, de a régi intézmények működésének biztosítása, a forradalmi elvekkel való szembefordulása határozottan jelezte, hogy a társadalmi kiváltságok megtartása érdekében bontotta ki a volt főispán az ellenállásnak számára is veszélyes zászlaját. A közgyűlés helyben és országosan is nagy politikai vihart kavart (Törványhatósági Bizottság 1919). Károlyi Mihály mondotta, hogy első nagy és nyilvános szembefordulást Fejér megyétől kapott a rezsim. A baloldal megtorló akcióra készült. Ebben a miliőben Károlyi Józsefnek menekülnie kellett. Bécsbe, majd Pozsonyba ment, végül a Kassa melletti birtokán tartózkodott a Tanácsköztársaság idején. A Fejér megyei közéletbe újra 1919. augusztus 25-én kapcsolódott be, amikor főispánként részt vett egy városi értekezleten (Farkas 1974). 1919. szeptember 1-én pedig a megyei közgyűlésen kérték fel, hogy újra foglalja el főispáni székét. Ekkor a város és a megye felső járásai román megszállás alatt voltak. Károlyi Józsefnek nagy erőfeszítésébe került, hogy a megszálló csapatok és a polgári lakosság között a kapcsolat ne menjen át éles viszálykodásba. Ismeretes, hogy a román csapatok végleges megszállásra rendezkedtek be. 1919. október 8-án antant bizottság volt jelen, amikor a városból a megszálló csapatokat kivonták. Helyükbe Horthy Miklós nemzeti hadserege érkezett, élén a fővezérrel. Károlyi József lelkes beszédben üdvözölte a hadsereget, és Isten hozottal köszöntötte a fővezért (Juhász 1923). Beszédében az általa képviselt eszméket ismételte meg a jövő társadalmáról, a parasztságról, mint a nemzet reménységéről (Almanach 1931,25-35). Hivatali működését alárendelték a kerületi kormánybiztosnak, aki Bartos János volt. A kormánybiztostól érkeztek Károlyihoz a belügyminiszteri rendeletek, neki tartozott politikai felelősséggel. Tőle tudta meg, hogy az 1920 januári nemzetgyűlési választásokon kik fognak fellépni képviselőjelöltként, de megkérdezése nélkül internáltak 1919 őszén ötvennél is több munkást. A dualizmus politikai légkörében nevelkedett Károlyinak szűk lett a politikai cselekvés tere. Tiltakozott a kész tények elé állítás ellen a képviselőjelölések esetében, majd 21 munkást kihozatott az internáló táborból is. Rámutatott, hogy a letartóztatások alaptalanok, és azt a hadsereg hírszerzői, nyomozói követték el, akik erre a pályára alkalmatlanok, hiszen deklaszált elemekből verbuválták őket. Állásukhoz ragaszkodtak a hírszerzők, ezért mindenáron eredményt akartak elérni, így történt meg, hogy ott is keresték a "vörös rémet", ahol az valójában nem volt. A konzervatív politika itt találkozott a népi törekvésekkel, és így a munkások és a parasztok mentését is szolgálta (Farkas 1980). 1920 januárjában Prohászka Ottokár püspökkel együtt jelölték a város nemzetgyűlési képviselőjének. Károlyi azonban a főpappal nem kívánt politikailag sem mérkőzni, az indulásról lemondott. 1921-ben mindkét királypuccs alkalmával IV. Károly király mellé állt. Ezért a kormány állásából felmentette. Amikor a király száműzetésbe ment, követte. Akkor is mellette tartózkodott, amikor a király meghalt. 1922. április elején táviratban értesítette Fejér megyét az uralkodó haláláról (Farkas 1980). 1922 májusában idehaza tartózkodott és pártonkívüli (legitimista) programmal Székesfehérvár város nemzetgyűlési képviselőjévé választották. A politikai küzdelem heves volt, mert vele szemben a szociáldemokrata jelölt sok szavazatot kapott. A választási eredményt pótválasztás döntötte el. Mint képviselő a konzervatív ellenzék vezérévé emelkedett, de ő lett a hazai legitimisták elismert vezéralakja is. 1923-ban a megyei közgyűlésen a közigazgatási reform kapcsán összecsapott a központi kormányzat híveivel. A belügyminiszter ugyanis megtiltotta, hogy a 223