Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 27. 1993-1997 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1998)

Tanulmányok – Abhandlungen - Türr István: Luxemburgi Zsigmond, Magyarország királya. p. 205–213.

ami érhetetlennek tűnik. A király az Egyház jámbor és segítőkész fia kér egy szívességet nem a maga, hanem a dinasztia érdekében, de elutasítják. Szerintünk a kérdés­nek politikai háttere volt és abban könnyen esik a gyanú a császár személyére, akinek a tervét, a magyar trónt család­ja számára megszerezni, már évek óta lehetett követni. 1354-ben meghalt István herceg, a király öccse és esetle­ges utóda. A dinasztia sorsa István gyermekein, Jánoson és Erzsébeten nyugodott. 1360 őszén János is meghalt. 1361 elején sikerült a császárnak Erzsébetet Jodokkal, unokaöccsével és kiszemelt utódjával eljegyezni. Terve érdekében már évek óta erősítette kapcsolatait az anyaki­rálynővel is. így 1357-ben, amikor az zarándoklatra ment Marburgba, védszentjéhez, Erzsébethez, majd tovább Aachenbe, a császár elkísérte egész útján. A császár 1362-ben harmadszor is özvegy lett és sietett negyedszer is házasságot kötni. A kiválasztott Pomerániai Erzsébet volt, Kázmér király és Erzsébet anyakirálynő unokája. Ez a házasság megint erősebb kapcsolatot terem­tett a császár és a lengyel és magyar királyi udvar között. Azonban már 1364-ben újabb feszültség támadt Lajos király és a császár között. Annak ellenére ugyanis, hogy a kis Erzsébetet már Jodokkal eljegyezte, Lajos királynak a gondolata támadt unokahúgát Habsburg Albrechttel ösz­szeházasítani és ehhez az elég távoli rokonság miatt pápai dispenzát kért. Ez a császár tervei ellen volt, aki erre sze­mélyesen a pápai udvarba sietett és minden követ meg­mozgatott, hogy a pápa az engedélyt megtagadja és ott sikerrel is járt. Ezután ő hozakodott elő a tervével. Öt éves fia, Vencel vegye el a 12 éves Erzsébetet. Közben az új pápa, V. Orbán is beleavatkozott a trónöröklési kérdésbe és egy levélben keltette fel Lajos király figyelmét a fiatal Durazzói Károlyra, vérrokonára. A levélnek lett is foga­natja, a pápa egy későbbi leveléből megtudjuk, hogy Károly Dalmácia és Horvátország hercege lett, ami a trónörökséget is jelentette. Ez nem maradt titok a császár előtt sem, akinek volt még egy leánya kéznél, akit eljegy­zett Károllyal. Ezáltal egy házasság Vencel és Erzsébet között elvesztette jelentőségét és nem is kötődött meg. A császár egy sokkal jobbat gondolt ki fia számára. Kázmér lengyel királynak nem volt fiúörököse, ezért már egy régi szerződés biztosította az utódlást unokaöccse, Lajos ma­gyar király számára. Voltak azonban Kázmérnak törvény­telen leányai. Erre célzott a császár ajánlata: törvényesítse az egyiket és tegye meg örökösévé. Ezzel a leány egy nagyszerű parti lesz Vencel számára, és a Luxemburgok egy újabb királyságot kapnak: Lengyelországot. Kázmér örömmel fogadta az ajánlatot, neki kedvesebb volt a leá­nya, mint az unokaöccse és a császár elérte a pápánál, XI. Gergelynél, aki lekötelezettje volt, a szükséges dispenzát. Lajos király több havi késéssel értesült a történtekről. Felháborodása leírhatatlan volt, rögtön háborúra készült, követeket küldött a pápához, felbontotta Erzsébet és Ven­cel, valamint Károly és Anna eljegyzését. Kijelentette továbbá, hogy a törvényesítés még nem ad jogot az örökö­södés megváltoztatására, ami a magyar Anjouknak szer­ződésben biztosítva van. A pápa ehhez is megadta a hoz­zájárulását, ami által a császár eljegyzési terve füstbe­ment. Ezek után a császár másutt keresett fia számára megfelelő jegyest és talált is Albrecht von Holland leánya személyében. Ez az eljegyzés biztosított számára egy Wittelsbach szövetségest, a többi Wittelsbachok ellen és ezáltal sikerült neki később Brandenburgot, amit egy korábbi szerződés számára biztosított, végleg birtokba venni. A Wittelsbachok igyekeztek az elveszítettet vissza­szerezni és megnyerték segítségül Lajos királyt is, aki közben Kázmér halála után lengyel király is lett. A kitört háború Morvaországban szörnyű pusztítást, és rablást végzett, de fontosabb katonai eredmények nélkül. A császár fő gondja volt Lajos királlyal kiegyezni és a Wittelsbachoktól elválasztani. Erre a célra újabb családi kapcsolatok szolgáltak. 1368-ban a császárnak negyedik feleségétől egy fia született, Zsigmond, a magyar királyi udvarban pedig 1370 után egymásután három leány szüle­tett. Ezeknek az egyike lett kiszemelve. Közvetítő is akadt, Oppelni László személyében, aki mindkét családdal rokon volt és Lajos király mellett a nádori méltóságot töltötte be. Az ajánlatot a magyar udvar kedvezően fogad­ta és a másodszülött Mária lett, mint ara kiszemelve. Már a korábbi német történetírásnak feltűnt Lajos király állha­tatlan és ingadozó politikája, amit ez az esemény világít meg a legjobban. Háborút kezd, csapatokat gyűjt, majd a császár házassági ajánlatát rögtön elfogadja és szövetsé­geseit cserbenhagyja (Steinherz 1888, 591). A korábbi magyar történetírás is foglalkozott ezzel a problémával, ami különösen 1366 után egyre nyilvánvalóbbá lett. En­nek okául a király leprabetegségét hozták fel, ami halálá­hoz is vezetett. Pórnak (Pór 1902, 209) ehhez a magállapí­tásához még a Századok ugyanazon évfolyamában hozzá­szólt egy orvos és igyekezett Pór észrevételeit bagatellizáni (Győri 1902, 579). Ezt a véleményt a törté­netírók is átvették, így pl. Fügedi is írja (Fügedi 1986, 29), hogy "a középkorban lepra néven nemcsak az orvos­tudomány által ma is ennek nevezett betegséget nevezték, hanem mindazokat a bőr, sőt nemibajokat is, amelyeket az igazi leprától nem tudtak megkülönböztetni". Az orvosok azonban már a 13. század közepén ismerték és alkalmaz­ták az ún. "examen leprosorum"-ot, amelynek segítségével megbízhatóan elkülönítették a leprásokat (10 %) a lepra­gyanús betegségektől. Forrásunk a "Chronicon Regiense" írja Lajosról: "moritor post longam leprae infirmitatem". A reggiói krónikás, aki Lajos kortársa volt, jobban érte­sülhetett a király halálos betegségéről, mint egy orvos, aki 500 évvel később egy kórképet rekonstruál. Lajos udvari orvosa pedig, Radliczai János, a híres montpellieri egye­temen tanult (Miskolczy 1936, 237.; Lexikon des Mittelalters I. 1253.; Muratori Rer.It. Ser., XVIII, 89). A király udvari papja, Küküllei János persze diszkréten hallgat a király betegségéről, amely egy szégyenletes és visszataszító betegség volt és talán csak az a megjegyzése hozható a leprával kapcsolatba, hogy "szemlélődő életet kezdett élni, elvonulva az emberi sokaság zűrzavarától" 206

Next

/
Thumbnails
Contents