Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 26. 1989-1992 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1997)

Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter Zsófia: Vízrendezési munkák a Mezőföldön. p. 169–175.

mezőségre ér, partját vesztve szétterül és csak nehezen ismerhető fel, hogy a mocsarak és zsombékok között bujkálva melyik irányba folyik. Palotánál megnövekszik az itt fakadó források, valamint a patakok bőséges vizétől. Innen Székesfehérvár alá folyik, melynek védelmére is szolgál, majd még inkább sáros vizzé válva szétterül azon a sík mezőségen, amelyet a magyarok Mezőföldnek neveznek és biztos partok nélkül folydogálva, végül is Tolna vármegyébe távozik (Béli 1977, 86-87). 1825-ben Zichy Ferenc, a vízmentesítés akkori királyi biztosa így jellemezte a szabályozás előtti állapotokat. "Azon tavak és mocsarak, mellyeket a Sárvíz okozott Fejér megyében, mint egy tenger kiterjedve századtól fogva a föld színét elborították, tulajdonosainak más hasznot nem adva, mint az imitt-amott nád jövedelmét. Emellett pedig ártalmas kigőzölgéseik által különféle betegségeket szülvén, a környék számos lakosának egészségére nézve a legszomorúbb következménnyel jártak" (Fejér megyei Levéltár, Acta politica, II. 56. szám). A mocsárvidék legszélesebb része a Fejér megyei Mezőföldön Cecéig tartott. Ezen a hosszú szakaszon a szintkülönbség mindössze már elérte a Dunáét, így a Duna áradásakor még több víz áramlott vissza a Sárviz medrén, mint amennyi lefolyt volna. Megemelkedett a Velencei-tó, a sárréti és a mezőföldi mocsárvilág, valamint a Sió völgyén keresztül a Balaton vízszintje. Egy dunai árvíz így ezek partján is áradásokat okozott (Kogutowicz 1930,

1, 269). A szinte állandó árvízveszélyt csak fokozták a vizekre épült malmok. A malomgátak a Sárviz és a Sió völgyét teljes szélességben lezárták, és a víz leeresztése szinte a molnárok kénye-kedve szerint történt (Kogutowicz 1930, I, 270). A mezőföldi hát legmagasabb és legszárazabb része a Velencei tótól északnyugat-délkeleti irányban a Tolna megyei Bölcskéig húzódó kettős homokhát. Ennek tövében is egész sor vizállásos részt tüntettek fel a József császár korabeli tárképek: Kápolnásnyék környékén mocsaras mezőket, Seregélyesnél igen mocsaras patakot, Karácsonyszálláson, Előszálláson, Bikácson duzzasztott malomtavat és a Sárszentágotát körülvevő lápot (Kogutowicz 1930, I, 275). Hasonló tanulságokkal szolgálnak a vízrendezés előtti földrajzi nevek is. AbaSzentiván pusztán Büdös-tó, Kajtoron Rekettyés dűlő, Sáregresnél Aranyvíz, most rét, régen a Sárvíz és Sió állóvize, Csigás ér stb. fordul elő (Nagy 1972, 229; 287). A terület lakosságának fő foglalkozása a XIX. századig az állattenyésztés volt. József császár térképeiről kiszámítható, hogy 1783-84-ben a terület 28 %-a rét és legelő volt 5 %-a pedig tartósan vízjárta rész ( 1930, I, 275). A leírás is számos utalást tesz az állattartás fontosságára. Szabadbattyánál például megjegyzik: "a rétek itt-ott vizesek és mocsaras helyek is vannak"; Föveny-Pötölénél "szegényesen épült juhaklot" említenek, szentivánnál "kövér legelőket" (Eperjessy 1977, 149), Pesty Frigyes is kitért a régi állapotokra. Abánál a Bőgési dűlőnél pl. ezt írja: "... a falu alatt hajdan, míg a Sárvize szabályozva nem volt, egy része ingoványos marhajárás, más rész pedig nádas és sásas hely volt, a marhák, lovak és szárnyas vadak zajongásaitól Bögésinek nevezték" (Pesty 1977, 166). A török megszállás alóli felszabadulás (1688) után kialakult új birtokviszonyok alapján hatalmas világi és egyházi uradalmak jöttek létre. A XIX. században a szántóföldi gazdálkodás fokozatosan nyert mind nagyobb teret: a hangsúly a század második felében véglegesen a gabonatermesztésre tevődött. Ettől kezdve tehát mind nagyobb szükség volt az árvizektől védett, jó minőségű szántóföldekre, s arra, hogy e földek terményeit jobb utakon lehessen piacra szállítani. Egyre többször merült fel tehát a mocsarak és a vadvizek csatornázásának, sőt még a Velencei-tó lecsapolásának az igénye is. A Sárvíz felesleges vízének levezetésére már 1767-ben készült terv, Böhm Ferencé. Ekkor dolgozta ki Böhm az egész terület vízmentesítését alapvetően meghatározó tervét, amelynek lényege az az elgondolás volt, hogy az 1757-óta folytatott felmérési és térképészeti munkák alapján kijelölt a meder közepén egy központi csatornát, amelyben a fővizet, mellette két oldalt pedig övcsatornákat, amelyekben a külső vizeket kívánta levezetni (Dóka, 1979, 229). Böhm a terület vízrendezési terveit részletekben dolgozta ki: először a Sárvíz felső szakaszáét 1767ben, 1771-ben a tolnai szakaszét, majd 1772-ben elkészítette a Balaton lecsapolásának és a Sió szabályozásának tervét is. Nagy érdeme, hogy mindvégig a fent vázolt elgondolás alapján munkálkodott, s így egységes, a munkákat mindvégig meghatározó vízrendezési tervet dolgozott ki. Az övcsatornás megoldás ekkor Európában a legjelentősebb vízmérnöki teljesítmények közé tartozott (Dóka 1979, 233), Magyarországon pedig egyedülálló volt. Hiába volt azonban kitűnő és megvalósítható a terv, s hiába nyerte el a hivatalos hatóságok tetszését is. A megvalósítás csak szakaszonként, részlegesen haladt. így nem lehetett gyors sikert elérni, hiszen először a Sárvíz felső szakaszának részleges csatornázása készült el még az 1770-es évek végén, a Sió és a Sárvíz alsó és torkolati szakaszának rendezetlensége miatt azonban ez a munka is nagyrészt kárba veszett; az újonnan kiásott csatornameder szakaszok idővel újra eliszaposodtak. Az 1782-85-ben II. József császár rendeletére készített "Magyarország katonai leírása"-nak lapjairól ennek a részleges csatornázásnak az eredményei leolvashatók. Szabadbattyán laírásánál például megemlítik, hogy "a Sárvíz magasra töltött árka miatt híd nélkül nehezen járható. A rétek itt-ott vizesek és mocsaras helyek is vannak. Ezek azonban a már elkészült csatorna révén gyalog is járhatók." Ez a munka azonban nyilván nem hozta meg a kívánt eredményt, mert a leírások a legtöbb Sárvíz-menti községnél megemlítik, hogy az utak így csak száraz időben használhatók, mert nedves időben a Sárvíz ki szokott önteni. Egres leírásánál például ezt olvashatjuk: "a sárvízi völgyben fekszik. Egy mocsaras fenekű hosszú tó. A mocsár nagyon mély és csupa nádas... A töltés a Sárvízen és a mocsáron keresztül száraz 170