Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.

fogásában vallásos és babonás elemek keveredtek. A földműves nép a fagy okát nem természeti jelenségben, hanem társadalmi okokban kereste, a felsőbb köröket tette érte bűnbakká. A fagyot követő egyik éjszaka a néhány napja felállított Vörösmarty szobrot sárral megdobálták, egyes leírások szerint azt teljesen be tapasztották. A kérdésre, miért csúfították el a szobrot, a válasz így hangzott: a szobor felállítása hozta rájuk a vészt és ha az a városban marad, a népet további szenvedések sújtják. A térre korábban tervezett fogadalmi kereszt — felállítását a városi hatóság a költő szobrának méltó elhelyezése érdekében nem engedélyezte — a fagyveszélyt elhárította volna. Szentnek lehet emlékképet állítani, nem halandó embernek, azt sem köztéren, csak templomban, temetőben. Városi terekre kőkeresztek, Mária-szobrok valók. A bálvánnyal, a költő szobrával a lakosság sokáig nem barátkozott meg. Szeptember elején a szegény városnegyedekben kolerajárvány szedte áldozatait, a Zámoly utca környékén és Kiskecskeméten. 187-en betegedtek meg, közülük százan meghaltak. A kolerát az úri osztály hozta a szegénységre — terjedt a nép körében — így akartak szabadulni az inségmunkát követelő, soha ki nem elégíthető sokaságtól. A gazdag polgárság és a városi tisztviselők közül a Belvárosban mindössze öten betegedtek meg: ez is a tévhit mellett szólt. Persze a belvárosi lakások, ellentétben az egészségtelen külvárosiakkal, higiéniai szempontból kifogástalanok voltak. A sors sajátos játéka folytán a hatvanas években, amikor az alkotmányos élet visszaállítása lehetőségként felmerült — és ezt a tömegek támogatása vihette volna sikerre —, a szegény nép, mélyre süllyedt szociális helyzetében a maga ügyeivel törődött, nem érdeklődött az ország sorsát érintő kérdések iránt. Kortárs vélemények szerint a nép többsége leginkább szociális elesettsége miatt nem tud a politikába beleszólni. A gabonát, az ültetvényeket 1866. május 23-ról 24-re virradó éjjel országos méretű fagykár érte. Székesfehérvár határában az őszi vetések 50%-os kárt szenvedtek, de még nagyobb bajt a tavaszi növények körében okozott a fagy. A város határában 2200 kat. hold kukorica, 960 kat. hold. burgonya és 1100 kat. hold szőlő pusztult el. A kár olyan mértékű volt, hogy a gazdák leálltak a további munkákkal, a földmunkások kereset nélkül maradtak. Az ínségbizottmány 1500 fehérvári családot vett fel a nincstelenek listájára, akiket ínségmunkából kellett ellátni. A fagy hasonló pusztítást végzett a megye többi településén is. Az ínségesekre 1866-ban királyi rendeletre 120 ezer forintot fordíthattak. Ez a szükséglet egyharmadát sem fedezte. A megye és a város ínségeseinek száma 17 923 főre rúgott, eltartásukra legalább 450 ezer forintra lett volna szükség. Az inségmunkásokkal közmunkát végeztettek, utakat, hidakat építettek, régi városrészeket bontottak, mocsarakat csapoltak, patakokat, folyókat szabályoztak, csatornákat létesítettek. Az ínségbizottmány állami segítség hiányában karitatív alapon kezdett a segélyezéshez. A polgári társadalom kezdetén kialakult szociális jellegű egyesületeket nagyrészt nyomorenyhítő akciók hívták életre. Egyes foglalkozási ágak, gazdasági egységek, hitfelekezetek egymás után alakítottak segélyező egyesületeket. Baloldali politikai eszméket valló körök, egyesületek is létre jöttek a kiegyezést követő években. Székesfehérvárt 1867 nyarán olvasókörök alakultak. A tóvárosi olvasókör öt szélsőbaloldali, négy középbalpárti és egy Deák-párti újságot járatott (A Nép Zászlója, 1868. jan. 25.). Baloldali politikai szervezkedés bázisa volt a felsővárosi 48-as népkör, Kovács Sándor vezetésével (ibid., jan. 13.). A palotavárosi olvasókör Pribék Antal és Sulman János irányításával működött, a dalegyletet a polgármester, Havranek József és Geiger Dezső vezették (Olvasókör 1866; Dalegylet 1866). Az egyletek és az olvasókörök élén a baloldali eszmék képviselői voltak túlsúlyban, a tagság jó részét a választásokkor sikerült saját pártjuk mellett mozgósítani. Különösen a felsővárosi 48-as körben tevékenykedtek 1848 eszméiért lelkesülők. A kör 1868 elején a kiegyezési politika egyik legélesebb bírálóját, Madarász Józsefet tiszteleti tagjává választotta (A Nép Zászlója, 1868. febr. 9.) Madarász nézetei parlamenti, népgyűlési beszédeiből, a sajtóból ismertek voltak. 1868. január 4-én „A Nép Zászlója" függetlenségi lapban kifejtette: a nemzet hűséges maradt a 48-as törvényekhez, az ország vezetői azonban feladták a függetlenséget, az ország az osztrák birodalom része lett. Az osztrák kormányzat elérte, amit 1849 őszén, a szabadságharc leverésével nem tudott megvalósítani (ibid., jan. 4). A népkörökben és más egyesületekben sok híve volt Madarász országos függetlenségi mozgalmának. Madarász, a köréje csoportosult baloldaliak nevében a közös ügyek eltörlését peticionálta. 1868. februárban a magyar állami szuverenitásról téziseket tett közzé (ibid., febr. 22.). A cikkre a 48-as politika hívei, a csoportok elismert vezetői reagáltak: Rácalmás: Paczona Vilmos Per к át a: Vangel Károly Csákvár: Mészáros István Polgárdi: Szenté József Zsebők István Csabdi: Eörsi Nagy Mihály Fele sut : Szöllősy István Mány: Szabó István (bíró) Csősz: Puskás Imre Cece: Wolf József Horváth János Sár egres: Kótai Ferenc Igar: Bali János Sárszentmiklós : Huszár György Kálóz: Szerbliczky Antal Sárbogárd- Tinód: Németh Antal Sár keresztúr: Pór Bertalan Barcsay István Gárdony: Matyók Zsigmond Aba: Gaál Lajos Soponya: Szabadi István Tác: Szabó Dávid Bicske: Janni Ferenc Gánóczy Flóris Guttamási: Vági Mihály (bíró) Alap: Salamon Alajos Alcsut: Balogh Sándor Szabó Nihály Zámoly: Pécsöly Sándor Gyakran fordult meg Székesfehérváron és Fejér megyében Törzs Kálmán is, aki a demokrata körökben a munkások, kézművesek, szegényparaszt о к érdekeit képviselte. 170