Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)
Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.
lásolást — ) hanem az utcáról irányították kvártélyra az egyes házakhoz a katonákat (Alispán, 8, 197. d; Katonai férőhelyek). Az adófizető lakosság a katonatartásnak ettől az elavult formájától mindenképpen szabadulni kívánt, és már az 1870-es éveket követően javasolják a megyei törvényhatóságnak, hogy pótadó kivetésével is hajlandók laktanyák és más katonai létesítmények építésére, csak az egyéni beszállásolástól mentesítsék őket. Az egyénenkénti beszállásolás esetén a szállásadó lakásától különálló szobákban, kamrákban helyezték el a katonákat. Ha a házakban külön helyiségek nem voltak, akkor a családdal együttesen kellett az egyetlen lakószobában a katonát tartani. A szállásadó a katonának tiszta fekhelyet, fűtést és világítást, étkezéshez szükséges edényt és tüzelő anyagot adott. A szállásadó gondoskodott a katona lovának elhelyezéséről, az istállószerekről (itató vödör, villa, seprű, kosár, lapát). Mindezekért naponta 5 krajcárt kapott a kincstártól (1879: 36. te). A népmozgalom lecsillapítása, az esetleges felkelés csírájában történő elfojtása volt a feladata annak a nagyszámú katonaságnak, amelyet Fejér megyében 1865-ben elhelyezett a katonai parancsnokság. Székesfehérvárra és Mórra egy-egy ezredtörzs került. Székesfehérvárt és környékén a János szász király nevét viselő 3. vértesezred 762 katonája, 35 tisztje 738 lóval állomásozott. Az ezred törzséhez tartozó 8 tisztet, 88 katonát (54 lóval) Székesfehérvárt helyezték el. A lovasezred 5 századból állott, amelyeket Kalózra, Soponyára, — (1. század) Balatonfőkajárra, Szentgyörgyre, Lepsénybe, — (2. század) — Peremartonba, Kenésére, — (3. század)— Polgárdiba, Tácra, Csíkvárra, —, (4. század) — Vaálra, Pázmándra, Szentpéterre, Tabajdra — (5. század) szállásoltak be (Főispán, 1865, 34. sz.). Móron a Miklós cár nevét viselő 5. vértesezred törzse, volt elszállásolva, és még két szakasz katona. Ez 16 tisztből 157 fős legénységből és 110 lóból állott. 1865. október 1-én innen két szakaszt téli szállásra Bodajk mezővárosba helyeztek át. Ondódon szintén két szakasz volt májustól októberig (2 tiszt, 66 katona, 63 ló), akiket azonban október 1-én ugyancsak téli szállásra Csurgóra és Isztimérre vezényeltek. Két szakasz volt Csákváron (4 tiszt, 67 katona, 61 ló), Zámolyon (2 tiszt, 66 katona, 61 ló), Lovasberényben (4 tiszt, 66 katona, 64 ló), Ácsán (2 tiszt, 66 katona, 64 ló) Bicskén (5 tiszt, 67 katona, 65 ló), Mányon (2 tiszt, 65 katona, 64 ló) és Száron (2 tiszt, 65 katona, 64 ló) (ibid., 363. sz.). A katonaság eltartása most is, mint a korábbi időkben, általános ellenállást váltott ki a polgári lakosságból. Különösen nehéz helyzetbe kerültek azok a falvak, amelyek természeti csapástól szenvedtek. Pázmándon 1865. szeptember 8-án a falunak majdnem fele, 27 telkes gazda háza, gazdasági épülete elégett. A hatóság az évi adó elengedéséért és a beszállásolt katonaság elvezényeléséért folyamodott. A főszolgabíró támogatta a községi elöljáróság kérelmét, mivel helyszínen győződött meg róla, hogy a gazdáknak sem élelmük, sem lakásuk nincs, és mivel a falu legmódosabb gazdái lettek a károsultak, „a havonkénti katonai váltásra" a telkes gazdák esetében mód nem nyílt (ibid., 76. sz.). Az Ácsán állomásozó lovasság egy osztálya hadgyakorlat ürügyén Veréb határában letaposta a vetéseket, a szőlőültetvényeket. Végh János birtokos ezt a cselekedetet értelmetlennek és katonai célból elhibázottnak tartotta. A főispánt a verebi lakosság elkeseredéséről, s a maga jogos felháborodásáról tudósította. A nép elégedetlen a községben, amit — Végh János szerint is — csak kártérítéssel lehetne rendezni (ibid., 120. sz.). Bodajkon a Miklós orosz cár nevét viselő lovasezred egy szakasza 1866 tavaszán a réteken gyakorlatozott, azokat összetaposta, így fűtermés nem ígérkezett. A katonaság azonban hallani sem akart a térítésről, és a Móron székelő századparancsnok május21-én — nehogy a térítést meg kelljen fizetni— a szakaszt Bodajkról elvezényelte (ibid., 956. sz.). A tabajdiak 1865. szeptember 20-án amiatt tiltakoztak, hogy a községet október 1-től téli beszállásolásra vette igénybe a katonaság (ibid., 34. sz.). Az elöljáróság szerint a telkes gazdák nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy a katonaságot el tudnák tartani. Hasonló értelmű az elzárkózás — a katonaság távoltartására— Martonvásáron is, ahol 1865 őszén 172 ház állott, de ezek közül csak 50 volt telkes gazdák birtokában. A többi ház zselléreké, illetve uradalmi cselédlakás, amelyekben istállók nincsenek vagy azok katonai lovak tartására nem alkalmasak. Marton vásár egyben állomáshely is volt, ahol a gyakorta átvonuló katonaság megpihent. Tiszti szállás pedig egyáltalán nem létezett, az épületeket az adóhivatal személyzete és a pénzügyőrség foglalta el (ibid., 81. sz.. A martonvásári megyei tulajdonú házakat a község az önkényuralmi időszak alatt fenn tudta tartani. Mint láttuk az állandó átvonulás miatt szükség volt ezekre a kvártélyházakra, illetve szállásokra. Ugyanis a megyei tulajdonban lévő házak egy részét, — (amelyek éppen a katonaelszállásolást voltak hivatva a községekben könnyíteni) — a megyei tisztviselői kar a Bach rendszer idején eladta. A szári kvártélyházat 1560 pengő-forintért 1853-ban, a tabajdit 1455 pengő-forint ellenében 1856-ban adták el. Az ötvenes évek végén a zámolyi kvártélyházért 520, a bogláriért 1560 pengő-forintot kaptak (ibid. 1866).( 5 ) 1866. január 10-én Sárosdról érkezett panaszos levél, amelyben a katonaság eltartása miatt keletkezett elégedetlenségről számolt be Sallai József"bíró. A katonaság 1865. október 16-án érkezett a faluba, és azóta a lakosság nyakán élt. Változtatni a beszálláson nem lehetett, a községben kevés volt a telkes gazda. így a más községekben szokásban lévő havi eltartást itt bevezetni nem lehetett, és a katonaság egész ősszel és télen ugyanazon házakban volt elhelyezve. A katonaság élelmezése ugyan az egész lakosságra hárult, de kiderült, hogy az egyébként nem nagy létszámú katonai egységet sem tudják eltartani. A községi bíró szerint: „annyira szegénységben vagyunk most már, hogy naprólnapra alig van élelme" a lakosságnak (ibid., 608. sz.). Éjszaky Károly főszolgabíró szerint Sárosdon nagy a nyomor, kevés a telkes gazda, akik tulajdonképpen a katonai terheket viselik. Mindössze 16 telek van Sárosdon. Az az elgondolás, miszerint a sárosdi szakaszt Perkátára vezényeljék át, megoldást nem hoz, mert ott igaz, hogy 140 telek van, de a lakosság nagyobb íésze házas zsellér, akik viszont a terhek viselésére képtelenek. Perkátán a tagosítást is csak a közelmúltban fejezték be, s a telekkönyvi munkákkal kapcsolatos kiadások a lakosságot terhelték, így Perkáta község jelenleg „felette nyomasztó állapotban" volt (ibid., 987. sz.). (5) Vármegyei belügyek: a zámolyi kvártélyházat Perl Dávid, a tabajdit Stauber Benedek, a bogiárit Fanos Ferenc helybeli jegyző vásárolta meg. Az eladást a helytartótanács engedélyezte. 168
