Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.

alispán szerint nincs ellentét a közbírtokos, a nagybirtokos és az egykori jobbágyok között. Boross szerint az úrbéri pátens végrehajtása és az elkülönözések nem hoztak ellentétet a megyei birtokosok és a dolgozó rétegek között, hanem együtt munkálkodik a nemzet felemelkedésén a birtokos és az egykori jobbágy. Ennek egyik élő példájaként saját személyét említi, mint aki a választott tisztikarban másodalispáni tisztséget tölt be olyan személy mellett, mint Zichy Nándor, aki 1848 előtt apjának földesura volt. A bizottmány tagjainak megbékélését is megérti, és ezt az egy évtizedig tartó elnyomatásban látta, amely a passzív ellenállás mellett egyben a magyar közbirtokos réteg nagy iskolája is volt. Ez alatt érlelődött meg bennük az oppozíció értelmetlensége, és tulajdonképpen saját gazdasági és politikai lezüllésük oka is a konok rezisztenciában keresendő. 1860 decemberében a bizottmány békülékenységét a „tempóra mutantur, et nos mutatur in Ulis" közmondással intézi el (Farkas 1967, 32). A népből felemelkedett értelmiségi ember megnyilatkozása volt ez, amely annyit jelentett, hogy Boross Mihály és még néhány 48-as az adott politikai szituációval elégedettek, mert az nekik a volt nemességgel és a vagyonos polgársággal történő társadalmi egyenlősítés irányában hatott. Ez a három réteg politikailag egységre talált a megyei bizottmányban, míg a nép többségét kihagyták számításaikból. A természeti csapások és a járványos betegségek fokozták a népi nyomorúságot és egyben az elidegenedést a hatalmi köröktől. Úgy vélték, hogy az osztrák és a magyar urak egyaránt közös nevezőn vannak a dolgozó elem kizsarolásában. Fatális ellenállással kellett megküzdeni még a nemzeti irányzatot hűségesen követő egyéneknek is, ha a néppel közelebbi kapcsolatot kívántak kiépíteni, vagy éppen az alkotmányos politika számára akarták megnyerni őket. Ez a feudális időkre emlékeztető örök népi bizalmatlanság — az úri rend és annak képviselőivel szemben — a hűbéri rendszer felszámolása után is csak nehezen akart oldódni. Egyrészt az 1850-es és 60-as években még élnek azok a generációk, melyek a feudalizmus utolsó szakában a legtökéletesebb részesei voltak a földesúri — jobbágy viszonynak. Másrészt a felemásan és legtöbbször éppen a nép rovására megoldott társadalmi kérdések fokozták a nép bizalmatlanságát a hatalmi szférában levők mellett a magyar középbirtokosság ellen is. Ez az ellenzéki mentalitás nyomja rá bélyegét a falvak és a mezővárosok volt jobbágy és zsellérlakosaira, de alig jobb a helyzet a megyeszékhely lakosainál, ahol a polgárosult életviszonyokból kifolyólag a közelítés a városi zsellér és a polgár között, illetve a vagyonosok és a vagyontalanok között mégsem lehetett oly távoli, mint a jobbágyfalvak lakossága és a volt földesurak között. A provizórium megyei kormányzata 1861—1865 Amikor az 1861. évi országgyűlést a császár feloszlatta, s a városi és megyei bizottmányok lemondatására illetve a kormányzat által történt erőszakos eltávolításukra sor került, nem volt kétséges, hogy a megye és a város igazgatása újra a Bachkori hivatalnokok kezébe kerül. November 5-én az országban katonai uralom kezdődött. Fejér megye királyi biztosa Gradwohl Ede lett, aki köz11 Alba Regia XXIII 1 igazgatási pályáját 1850-ben politikai szolgabíróként kezdte, majd megyei biztosként szolgált a Bach rendszer idején. Gradwohl Ede az abszolutista kormányzat által kreált, erőszakos mentalitású hivatalnoktípus, akinek jogi végzettsége sem volt. 1848-ig gazdatisztként működött a Baranya megyei Sásd községben. 1849 után közigazgatási ismeretek hiányában mégis vállalta a Fejér megyei szolgálatot. Mint szakképzetlen egyén számára ez annyit jelentett, hogy ki volt szolgáltatva beosztottjainak, hisz azok szakértelmét, tanácsait nem nélkülözhette. Ugyanakkor köztudomású volt már a Bach rendszer idején a megyei közigazgatási apparátus fokozott mértékű korruptsága. A tisztviselők zöme ugyanis megvesztegethető volt, és arra törekedtek, hogy hivatalnokoskodásuk idején minél nagyobb vagyonra tegyenek szert. Ez a korrupt tisztviselői réteg nemzetellenes magatartásával és feltétlen Habsburg barátsággal igyekezett palástolni semmivel sem menthető tetteit. Az ötvenes évek végén is az 1848—1849. évi események felidézésével tartották sakkban a népet, amely ugyan soha nem tagadta meg a forradalom eszméit, de a megtorlástól való félelmében igyekezett kitérni a tisztviselői önkény elől. Ennek ellenére elég sokan áldozatul estek az abszolutizmuskori megyei tisztikar eljárásainak. 1861 november elején a Fejér megyei, a Székesfehérvár városi bizottmány, a választott tisztikar a hatósági nyomás következtében lemondott. Az országgyűlés feloszlatása jelezte, hogy sikertelen kísérlet történt az alkotmányos élet újrateremtésére. Nem lehetett kétség az iránt, hogy a helyi kormányzatot az udvar ismét a Bach rendszerben kipróbált hivatalnokok kezébe adja. A királyi biztos valóban a „Bach huszárok" feltámasztásában látta megoldhatónak Fejér megye kormányzatát. Elsőalispán a velencei közbirtokos, Meszlény Károly, másodalispán a fehérvári Haáder Pál lett. A törvényszéki tanácsban Rohonczy Istvánt, Baur Györgyöt, Keresztessy Ambrust, Danitz Bélát, Kajdacsy Ferencet, Horváth Pált találjuk; a megye főjegyzője Szüts Péter, aljegyzők pedig Dancsházy Gyula, Boné Géza, Vogl Lipót, Pereszlény László lettek. Járási főbírákká Keller Antalt, Hettyey Gyulát, Berényi Györgyöt, szolgabírákká Kálmánházy Bélát, Láncsik Mátét, Meszlény Hórt, Mihálik Gedeont, Dedinszky Győzőt, Nagy Pált nevezte ki a királyi biztos. A felsorolásban nem szerepelnek olyan személyek, akik az 1860—61. évi alkotmányos időkben Fejér megyében működtek. Többségük a Bach rendszer tisztviselőiből regrutálódott, kisebb részük pedig fiatal ember volt, akik közigazgatási pályájukat ezekben az esztendőkben kezdték el. Gradwohl Ede királyi biztos azt kívánta volna elérni, hogy az alkotmányos idők hivatalnokai minél nagyobb számban vegyenek részt a provizórium megyei, városi, járási igazgatási munkájában. Keserűen kellett azonban megállapítania, hogy Meszlényi Károlyon, Szüts Péteren és a 48-as Boross Mihályon kívül a többiek megtagadták az alkotmányellenes szolgálatot, és „ismét hallgatásban vélték feltalálhatni a legjobb politikát" — írta róluk a királyi biztos. Gradwohl Ede az alkotmányos éra megszüntetését a francia és az olasz forradalmi eseményeknek a magyar népre gyakorolt hatásával magyarázta. A tisztiszék alakuló ülésén (1862. június 2-án) a tisztviselők segítségét kérte, hogy a nemzet, — közte Fejér megye lakossága — és az uralkodó közötti közeledést segítsék elő. Ezt azonban a királyi biztos, de a tisztikar sem tudta megoldani, mert a nép mozgalmának elnyomására az októberi