Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.

tisztikar is, — lehet, hogy naivan, — de készült a nemzeti felkelésre, a nemzetközi forradalomhoz való csatlakozásra. A megyék legnagyobb részében már a tisztikar megválasztása kapcsán sor került a közbiztonsági őrök személycseréjére is. A közbiztonsági őrök illetve ezek parancsnokai közé volt honvédtiszteket tudatosan azzal a céllal helyeztek, hogyha kitörne a nemzeti felkelés, legyen egy fegyveres alakulat, amely csatlakozik a felkelt sereghez, más része pedig a Fejér megyei felkelés törzsét alkotta volna (MADARÁSZ 1883, 335). A december 17-i közgyűlésen Madarász József 1848 szellemének ápolása érdekében nagyhatású szónoklatot tartott (Bizottmány 1960. dec. 17). Most már a „közömböseknek" nevezett birtokos réteg legnagyobb része is lelkesedéssel fogadta a régen hallott és számára ismerősöknek tűnt szavakat. Rosthy István és Fekete János megyei tisztviselők, akik korábban személyi ellentét következtében ellenezték Madarász visszafogadását a megyei közéletbe, most mellette nyilatkoztak, sőt nem vitatták azt sem, hogy a megye egyik választói kerületében (nyilván a sárkeresztúriban) ő indulhatna képviselőjelöltként. Nem lehetett vita abban sem, hogy a többi választói kerületben is 48-asok induljanak a mandátum megszerzése érdekében. Salamon Lajos, egykori megyei kormánybiztos, azután Fiáth István honvédtiszt indulását a bizottmány is lelkesedéssel fogadta. Kénytelen volt beleegyezni mindebbe a főispán, hisz igen kevés volt azoknak a száma, akik hallgattak a 48-asok jelöltetésénél. Csákváron azonban Madarász László jelöltetése nem sikerült, holott az emigrációban levő politikus csákvári fellépését a kerület vezetői kívánták. Amikor a jelölő értekezleten hatósági nyomásra a szolgabíró, Sárközy Kázmér kívánt fellépni, ellene a jelenlevő Madarász József tiltakozott. Kijelentette, hogy a választói kerület politikai vezérei Madarász Lászlónak kínálták fel a képviselőjelöltséget, és egyáltalán nem erkölcsös dolog most erőszakkal ott mást felléptetni. Az interveniálásnak azonban nem lett eredménye, és így Sárközy Kázmér indult a csákvári kerületben. Később kiderült, hogy Sárközy jelöltetésénél nem annyira a politikai beállítottság, mint inkább a felekezeti jelleg számított. A Sárközy család kálvinista volt, így a kerület protestáns többségű lakosságát a papság rá tudta venni, hogy Madarász László helyett a közigazgatási vonalon jól ismert szolgabírót jelöljék. Sárkeresztúron Madarász József ellenfelének ugyancsak egy közigazgatási tisztviselőt állítottak. Ezt Zichy Nándor, — a kerületben (Adonyban) nagybirtokkal rendelkező főúr s egyben a megye alispánja-javasolta. A sárkeresztúri kerületben így léptették fel a sármelléki járás egyik szolgabíráját balközéppárti programmal. A szolgabírót Decsi Lajosnak hívták, aki már a provizórium idejében is hivatalt viselt. A nép körében a gyűlölt hivatalnok nem tudott eredményt elérni. Pedig az alispán Sárbogárdon egy Gergelyi nevű ügyvédet is felfogadott, hogy Madarász József ellen hangolja a közvéleményt. Ennek azonban semmi sikere sem volt, hisz Sárbogárd-Tinord csaknem minden választópolgára, — mintegy 400 fő — egységesen Madarász József mellett állott. Ugyancsak ez volt a helyzet a kerület többi falvában is, ahol a küzdelmet Madarász József mellett a negyvennyolcasok vezették; így Mészöly László, Soós Ferenc, Molnár Zsigmond, Németh Antal, Gaál Lajos. (MADARÁSZ 1883, 337—338). Az 1861. évi alkotmányos küzdelmek idején, amikor a nép elfogadta a megyei birtokos réteg politikai vezetőszerepét, már hallatszottak hangok a nép kisemmizéséről, az alkotmányos élet sáncaiból történő kívülhelyezéséről. A tények valóban mutatták, hogy az abszolutizmus által a nép nyakára küldött osztrák, cseh és morva tisztviselők helyett az alkotmányos érában a magyar közbirtokosság, az egyre jobban szegényedő dzsentri foglalja el a közhivatali pozíciót. A nép ezt a hatalmi váltást a maga valóságában fogta fel, és nem titkolta, hogy a fordulattól, amikor az urak másik csoportja szerzi meg a hatalmat, semmi jót nem vár. A népi érdekek képviselete valóban hiányzott valamennyi nemzeti irányzatot valló csoportosulás programjából. Meg volt ez a politikai felfogás még a Madarász József mögé csoportosultaknál is. Csakhogy az a frazeológia, amit Madarász és hívei országos viszonylatban, — de Fejér megyben is — képviseltek, a maga negyvennyolcasságával másfél évtized után is varázsként hatott, és a dicsőséges napok el nem felejtett emlékeit idézte fel a népben. Nyilván csakis ez a tényező játszhatott szerepet abban, hogy a kiegyezést fontolgatókkal szembenállók elfogadták ezt az ellenzéki politikai irányt, amely számukra az egyetlen lehetséges kiutat jelentette az akuttá vált rendszerben. A nép nagyobb része ugyanis szembenállott azzal a politikai garnitúrával is, amely 1860 decemberben a megyei bizottmányba bekerült. Ezek a birtokosok, illetve képviselőik a földtehermentesítési eljárások során a maguk hasznát igyekeztek érvényesíteni, így a nagytömegű zsellérség és más volt uradalmi alkalmazott kisemmizettségi érzetét még a negyvennyolcas eszmék képviseletére történő hivatkozással sem lehetett oszlatni. Már 1860/61-ben is az igazi negyvennyolcasság a dolgozó nép érdekeinek képviseletét jelentette volna. Az 1860/6l-es bizottmány társadalmi öszszetétele azonban jelezte, hogy erre ez a csoport nem tud vállalkozni. Annál inkább kiütközött saját osztályérdekeinek védelme, melyet a nép ellenében is keresztül vitt, ha az események azt megkövetelték. Az 1860/61. évi bizottmányi vitákból világosan kiderült, hogy a negyvennyolcas eszmékre való hivatkozás legfeljebb dac az abszolutizmus rendszerével, és elsikkadt a forradalom és szabadságharc eszméinek következetes képviselete. A nép érdekeit képviselte volna az a bizottmányi tag, aki a nemzeti függetlenség követelése mellett a népi erőkre való fokozottabb támaszkodást, a népképviselet következetes megvalósítását, szociális reformokat javasol a bizottmányi közgyűlésben. Az igazsághoz tartozik, hogy a tőkés fejlődés első évtizedeinek elmúlása után már nem volt elég a negyvennyolcas eszmékre hivatkozni a néptömegek előtt. Mozgósításra, tömeges népi jelenetek lobbanásszerü véghezvitelére Kossuth neve ugyan elégségesnek mutatkozott, de ez csak a politikai jelenség kezdetén vált volna be, továbbviteléhez már a kor modernebb, szocialista jellegű jelszavainak megvalósítása kellett volna. A birtokos elem Fejér megyében, ahol a feudális idők öröksége meghatározó a XIX. század közepétől, a bizottmány nem a népi érdekek szerint politizált, legfeljebb volt egy középbirtokos csoport, — amely a bizottmányban kisebbséget alkotott — s amely hangoztatott olyan politikai jelszavakat, melyek áttételesen a dolgozó rétegekre pozitív hatást gyakoroltak. A bizottmány tagjainak legnagyobb része természetszerűleg úgy vélte, hogy a nemzeti függetlenség ügyének képviseletével felkarolta a népi érdekeket is. Nemzeti megbékélésről hangzottak el szónoklatok a megyei közgyűlésen. Boross Mihály 160