Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)
Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.
zsellérek is érdekeltek voltak. A tőkés fejlődés is egyre több konfliktust okozott vállalkozók, nagybirtokosok és a dolgozó rétegek között. Már az 1860-as évek elején mezőgazdasági munkások megtagadták az aratást, illetve a vállalt munkarészek elvégzését, az alacsony munkabérek, a kedvezőtlen szociális körülmények miatt. Minden esetben kiderült, hogy a munkamegtagadásoknak politikai tartalma is volt, a munkások legtöbbször 48, illetve a forradalom radikális eszméinek hatására cselekedtek. A megyei önkormányzat újjászervezésének és működésének kérdései 1860—1861 Cziráky János és Szögyény Marich László Fejér megyei nagybirtokosok segítettek a bécsi udvarnak, az utolsó abszolutizmus politikai rendszerének lebontásában, az új államszerkezet magyarországi kiépítésében. Aulikus magatartása mindkét nagybirtokost szinte determinálta arra, hogy az uralkodó fontos pozíciókat töltsön be velük. Cziráky János az októberi diploma után az országbírói tisztséget kapta, amikor e tisztségről lemondott, Fejér megye főispánja lett. Szögyény Marich László 1865-ben ugyancsak a megye főispáni tisztébe került, amelyet megszakítás nélkül három évtizeden át betöltött. Az uralkodói megbízatás mindkét főurat kritikus politikai szituációban érte. Cziráky Jánosra hárult a feladat, hogy az 1860. decemberében megszervezett megyei önkormányzat politikai irányítását az udvari érdekeknek megfelelően végezze. Szögyény Marich Lászlónak pedig a kiegyezés híveinek összefogása, a megye politikai életének a kiegyezés koncepciójába való integrálása volt a kötelessége. Mindkét főurat neveltetése, addigi politikai pályája, az udvar iránt táplált lojalitása tette alkalmassá, hogy az udvari elképzeléseknek eleget tegyen. Szögyény Marich László 1848-ban csóri birtokán tartózkodott. Egyike volt azon birtokosoknak, akik, ha nem is nézték jó szemmel 1848-ban a horvát betörést, de beletörődtek abba, mert a bán végül is az uralkodó parancsára indult Magyarország ellen. A Fejér megyei nagybirtokosok, de még a köznemességnek kisebb része is ezt a felfogást vallotta, így nem csodálható, hogy a nemzet őr századokat a horvátok ellen nem mobilizálták Fejér megye helységeiben. A kálózi nemzetőrök kapitánya volt Zichy Ödön, aki ellenállás helyett a horvát tisztek barátságát kereste 1848 szeptember utolsó napjaiban Székesfehérvárt (SZÖGYÉN—MARICH 1918, 95).( 1 ) Zichy Ödön konzervatív beállítottsága, udvarhű politikája már 1848 előtt közismert volt, végül is ez juttatta tragikus sorsára. Szögyény Marich László emlékirataiban feljegyezte, hogy a megyei nemzetőrszázadok mozgósítását Csányi László kormánybiztos elrendelte, az egységeknek a gyülekezőhelyekre kapitányaik vezetésével kellett volna megérkezniük. A megyei nemzetőrsereg parancsnoka, Fiáth István azonban hiába várta a nemzetőröket.( 2 ) Nem lett foganatja az általános népfelkelérre történt felhívásnak sem. A csóri birtokos, Szögyény Marich Lászlóál kancellárnak a bécsi udvarban kiemelkedő szerep jutott az 1860. október 20-i diploma után reorganizált alkotmányos élet visszaállításában. Még ez év január 23-án fogadta őt a császár, véleményt kért tőle a vármegyei kormányzat újnalakítására. A császár ekkor nem kívánt eltérni az abszolutista kormányzati módszerektől Magyarországon. Ugy látta, hogy az országban a forradalom erői növekednek, erősödnek azok a szeparatisztikus tendenciák, amelyek a Monarchia szétesésére alapoznak, illetve Magyarország függetlenségét készítik elő az országon belül és külföldön. A császár meglepően tájékozódott volt a magyarországi helyzetről. Tudta, hogy 1848/49 emléke kitörölhetetlenül nyomot hagyott a népben s a birtokos osztályban egyaránt. Ki is jelenti Szögyény Marich László előtt, hogy a birodalom szempontjából a magyar kérdést nemlétezőnek tekinti, s nincs is lehetőség arra, hogy az ország akár az 1847. évi jogállapotokhoz visszatérjen. A császár ekkor még az osztrák miniszterek befolyása alatt állott, akik az összbirodalmi szemlélet alapján gondolkodtak, így kezelték a Magyarországgal kapcsolatosan felvetődő kérdéseket is. Az aulikus szemléletű nagybirtokos azonban igyekezett a császárt az 1847. évi alkotmányos éra visszaállítására rávenni, ekkor még kevés sikerrel. Szőgyény-Marich László kifejtette a király előtt, hogy a magyarországi megyék újraélesztésének az adott viszonyok között értelmét nem látja, mert a történelmi tradíciókon nyugvó törvényhatósági önkormányzatok működése az abszolutista kormányzaton belül lehetetlen. Nem is lehetett volna reális talaja az önkényuralmi rendszeren belül az autonómiák felélesztésének. A császár által előadott kívánalom a magyarországi megyei rendezésre osztrák miniszterektől származott, akik viszont nem ismerték a magyarországi alkotmányos élet követelményeit. Az osztrák miniszterek remélték, hogy az abszolutista kormányzati keretek között működő magyar megyékben sikerül majd a birodalmi kormánynak olyan támaszt kapnia, amely a bonyolult belső helyzetet bizonyos fokig nyugvópontra helyezi. A magyar aulikus politika azonban tovább kívánt lépni az osztrák elgondolásoktól* erre a történelmi hagyományok is kötelezték. A konzervatívok arra törekedtek, hogy a magyar ügyekben ezentúl a császár magyar tanácsosokat hallgasson meg. Szögyény Marich szerint a császári udvarban bizalmat élvező magyar arisztokraták alkalmasak arra, hogy velük a megyerendezésről a császár szót váltson, mert nélkülük ebben a kérdésben nem képzelhető el eredmény. (1) Zichy Ödön a horvát sereg bevonulásakor Székesfehérvárt tartózkodott, holott neki ott hivatali elfoglaltsága nem volt. A Megyeházán, a második emeleti folyosói ablakból Boross Mihály másodalispánnal végignézték a horvát sereg bevonulását a Sárréten keresztül a Rácvárosba. A Sárréten át kellett kelnie a seregnek, mert azt a Gaja vizével elárasztották. Zichy Ödön a horvát sereg vezérét, a bánt is felkereste szálláshelyén, a püspöki palotában, és szinte állandóan együtt volt a tisztekkel. Amikor a sereg Buda irányában elvonult, Zichy Ödön a budai úti sorompóig kísérte őket és „jó és szerencsés végzést kívánok, uraim," szavakkal búcsúzott tőlük. Ezután indult birtokára, Kalózra. Szőgyény-Marich László szerint Zichy Ödön tragikus sorsát nem a sors véletlenjének, hanem saját magának köszönhette. A horvát katonák és tisztek felháborítóan viselkedtek Székesfehérvárt a polgári lakossággal. E haramia magatartás ellenére Zichy Ödön egyike volt a kevés fehérvárinak, akik a horvátokat feltétel nélkül kiszolgálták. Görgei katonái tudtak a fehérvári eseményekről, e mellett megtalálták a grófnál a bán levelét, amelyből egyértelműen kiderült, hogy Jellasich politikáját támogatja (BOROSS 1881, 90). (2) A nemzetőrök mozgósítását Csányi László kormánybiztos rendelte el; a Fejér megyei népfelkelést Fiáth István megyei birtokosra bízta (BOROSS 1881, 110—117). 157
