Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 21. 1981 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1984)

Szemle – Rundschau - Kovács Péter: Pesovár Ferenc sírjánál. p. 277.

SZEMLE-RUNDSCHAU Alba Regia, XXI, 1984 KOVÁCS PÉTER PESO VÁR FERENC SÍRJÁNÁL hogy ez számodra sem volt mindig egyszerű, s főleg nem volt könnyű. Mindenre kiterjedő figyelmed mellett főleg etikád vezetett munkádban, amikor egyéni érdeklődésedtől függetlenül igyekeztél a tőled talán idegenebb kérdésekkel is mindig a tárgyat önmagában megillető intenzitással foglalkozni. így gyűjtötted össze számos kismesterség eszközeit, a paraszti gazdálkodás és háztartás megyénkre jellemző tárgyi emlékeit, s a csákvári fazekasság művészi kincseit. S közben jártál lakodalmakra és temetésekre. Ismerője, ismerőse és barátja lettél embereknek Fejér megyében és a Dunántúlon, az Alföldön, s túl a határokon, a szomszéd országok magyarlakta vidékének egyszerű népe közt. Névről ismertek, bizalommal hívtak, ha örömük, ha bánatuk akadt, a csángóföldről épp úgy, mint a fehérvári Fölsővárosról. És ismertek, becsültek és szerettek írók, költők, művészek is számosan. Kis szobádban annak idején otthon érezte magát Kondor Béla, Csohány Kálmán és Pilinszky János. Teljes élet volt a tiéd, Feri, mert jól gazdálkodtál vele. Nem voltak elpazarolt éveid, hónapjaid vagy akárcsak henyej napjaid. Utolsó éveidben egyre többet publikáltál. A cikkek, s a mind teljesebb tartalmú tanulmányok után most jöttek a könyvek : karácsonykor jelent meg az első, most készültél befejezni a másodikat, de már tervezted a következőket is. — Te nem vagy kevesebb, de mi szegényebbek, hogy erre nem maradt időd. És teljes, emberséges ember voltál. Tudtál szeretni, tudtál haragudni is. Szenvedélyes voltál, s egyszerre nagyon megértő. Gyűlölködő nem voltál. Tudtál megbánni és megbocsátani. Voltak örömeid és voltak szemérmes nagy bánataid. Néha alkalmi haragosaid, de nem voltak ellenségeid. Voltak, vannak igaz barátaid. 277 Eljöttünk, Feri, hozzád mi is, csaknem mindnyájan, az István király Múzeum munkatársai. Eljöttek a fiatalok, akik őszen és megfáradva ismertek meg, és itt vagyunk mi is, akik még láthattuk könnyű léptű, daliás táncodat. Harminc éves voltál, amikor először ülhettem könyvekkel zsúfolt hivatali szobádban, mely otthonod is volt. Ismeretlenismerős dallamokat hallgattunk, amelyeket Te gyűjtöttél barátaiddal Szatmár és az erdélyi Kalotaszeg vidékén. Bizsergetően izgalmas élmény volt a kis szobában váratlan találkozni egy valah általános népi-nemzeti kultúra élő bizonyítékaival. Nem a múzeumok álmélkodásra késztető vagy sokszor nosztalgikus hatású relikviáival, hanem egy eleven hagyománnyal. — S hogy mennyire eleven volt e hagyomány, azt mostani elterjedése mutatja. Elterjedése, elterjesztése, amelyben, Feri, nem kis szerep jutott az elmúlt évtizedekben neked is ! A néptánc ifjúkorodtól kitöltötte életedet. Egyszerre voltál tudós kutatója, nemzetközi hírű ismerője — s míg szíved bírta — művészi művelője. Jó két évtizede melléd kerülve^ fiatal muzeológusként mégsem ezt csodáltam benned elsősorban, hanem hallatlan nyitottságodat, minden értéket befogadni-kész kíváncsiságodat, tájékozottságodat a világ dolgaiban, a művészet és az irodalom kérdéseiben. Ismereteid, érdeklődésed nemcsak a szűkebb szakmáddal rokon területekre — a népzenétől és népdaltól a falu egykori hiedelemvilágáig és tárgyi kultúrájáig — terjedtek ki, hanem a múzeumban melletted dolgozó régészek munkájára épp úgy, mint az enyémre is. Hány éjszakát töltöttél velünk modern képzőművészeti kiállítások rendezésének finisében! S milyen boldog lehetek, hogy elkísérhettelek gyalogos gyűjtőútjaidra, hogy én is segítségedre lehettem olyan kiállítások szervezésében, rendezésében, mint a dunántúli pásztorfafaragásoké vagy a késes-mesterségé volt. — Az igazság persze az,