Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 21. 1981 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1984)

Tanulmányok – Abhandlungen - Lukács László: Kakasütés a Dunántúlon. – Rooster beating in Transdanubia. p. 209–220. t. LXXIV–LXXVI.

Alba Regia, XXI, 1984 LUKÁCS LÁSZLÓ KAKASÜTÉS A DUNÁNTÚLON A kakasütés (fr fauchent le coq, ném Hahnenschlagen, szik stítianie kohúta) Európában a román, a germán és a nyugati szláv népeknél a jeles napi-, a lakodalmi- és az arató szokásokban jelenik meg. Ügyességi játék, ahol az arra jelentkező személy szemét bekötik, kezébe kardot, kaszát, csépfát vagy botot adnak, amivel a nyakig földbe­ásott, cserépfazék alá tett, létrára, állványra, karóra kötö­zött kakas fejét kell egy ütéssel levágni, vagy az állatot agyoncsapni. A sikeres ütést valamilyen cím, megbízatás elnyerése, elismerés, ünneplés vagy ajándék követi. Lako­dalomban a vőlegény, a menyasszony vagy a vőfélyek kakasütése eredetileg termékenységvarázsló célzattal, ké­sőbb a násznép szórakoztatására történt (GENNEP 1947, 1/3,958; Giese 1937; FEHRLE 1920,77—78; 1955,176—177; HOFFMANN—KRAYER — BÄCHTOLD— STÄUBLI 1930—31, 1943, BEITL 1974, 317—318; HABERLANDT 1959, 49—50; REINSBERG—DÜRINGSFELD 1861,52—53,61,391,415—416, 419; Horváthová 1972, 201; KOMOROVSKY 1976, 273—275; Újváry 1979, 708—709). Szokásunk középkori eredetét bizonyítja, hogy egyik formáját idősebb Pie ter Brueghel németalföldi mester is megörökítette Gyermekjátékok című festményén 1560­ban. A bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzött képé­nek középső részén két vakfazekast játszó fiú látható. Egy sapkával befedett szemű gyerek a kezében tartott doronggal megpróbál eltalálni egy felfordított, kormos cserépfazekat. A másik suhanc egy nagykés pengéjével kopog a cserép­fazék fenekén, hogy befedett szemű játszótársa a hang irá­nyába tájékozódhasson. Gyakran élő kakast rejtettek a fa­zék alá, ilyenkor a cél egyetlen csapással a fazék összetörése, a kakas agyonütése volt (HILLS 1957, 30). A fazékütés (au casse pot) játék szerepel François Rabelais 1534­ben megjelent Gargantua című könyvében. (RABELAIS é. n. I, 62). Ez azért is figyelemre méltó, mert Rabelais egy korabeli francia népkönyvből merítette Gargantua történetét. Rabelais művét Johann F i s с h a r t dol­gozta át és jelentette meg németül 1575-ben Geschichtklit­terung címmel. Gargantua játékainak sorában Fischart is felsorolta a fazékütést (Brich déri Hafen) (1969, I, 250). Megtalálható a fazékütés az 1426-ban keletkezett NÖrd­linger Spielgesetzben is (Hafen zu schlagen) (HILLS 1957, 30). A Kárpát-medencében az egykori Felső-Magyarország elsősorban német és szlovák anyanyelvű, evangélikus val­lású városi polgárságától maradtak ránk a kakasütésre vonatkozó első adatok. Késmárkon (Käsmark, Kezmarok) 1596-ban az iskola elöljárósága a diákok Gál-napi (októ­ber 16) kakasütését eltiltotta, mert a szokás előkészületei­nek izgalma elvonta az ifjúságot a tanulástól, másfelől pedig a kakasütés lebonyolítása során a kisebb gyermekeket fe­nyegető balesettől féltek (BÁLINT 1977, II, 381). A beszterce­bányai (Neusohl, Banská Bystrica) szlovák diákság Gál­napi kakasütését Johann von Csaplovics 1829-ben Pesten megjelent Gemälde von Ungern valamint Ján Kollár 1835-ben ugyancsak Pesten kiadott Národnie spievanky című könyvében írta le (CSAPLOVICS 1829, II, 240—241; KOLLÁR 1953, II, 107—108, 587—592). A török elleni felszabadító háború után a XVIII. század­ban a dunántúli falvakba telepített német és szlovák lakos­ság eredeti lakóhelyéről magával hozta a kakasütés szo­kását. Néhány községben a szokás századunk első felében is élt, a baranyai Mozsgón ma is gyakorolják. Terepmun­kám során a Dunántúl hét nemzetiségi településén derítet­tem fel a kakasütést: a szlovák Sóskúton (Pest m.) és a magyar—német—horvát Mozsgón (Baranya m.) a hamvazó­szerdái illetve a húsvéthétfői elsőlegényválasztás ügyességi játékaként, a német Pusztavámon (Fejér m.), a né­met—szlovák—magyar Lajoskomáromban (Fejér т.), a szlovák Ösküben (Veszprém m.), Tárnokon (Pest m.) és a szlovák eredetű, elmagyarosodott Tordason (Fejér m.) lakodalmi szokásként élt. Veszprém megyében a Káli-me­dence néprajzi kutatása során Köveskálon és Szent­békkállán bukkantam a kakasütés nyomára. Ezekben a magyar lakosságú községekben a kakasütés a hamvazó­szerdát követő csonkacsütörtöki illetve farsangvasárnapi cigányzenész avatáshoz kapcsolódott. Újváry Zoltán a magyar és az európai kakasütésről 14 Alba Regia XXI. 209

Next

/
Thumbnails
Contents