Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 20. 1980 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1983)

Tanulmányok – Abhandlungen - Lukács László: Vándoralakok, vándormunkások és a területi munkamegosztás Kelet-Dunántúlon. – Vagrants, Internant workers and the territorial division of Labour in Eastern Transdanubia. p. 185–199. t. XLV–XLII.

édesapja egy öl fából négy csillét vagy kocsi fái készített, amit Győr piacán adott el. Szentgálon a csille kis szekérnyi mennyiség fából, szénából. Debrecenben beszélnek csihe (.kisebb csomó') aprított fáról. (Új Magyar Táj szótár I, 837). Kökényvesszőből készített tövisboronát a magyaralmásiak árultak a székesfehérvári vásárban (Gelencsér 1978, 18). A Keleti-Bakony erdeiben előállított faszénnel a bakonycsernyei, borzavári, bakonyszentlászlói, cseszneki, dudari, fenyőfői faluzó szenesek jelentek meg a Mezőföldön. Mésszel a várpalotai meszesek járták a vidéket. Mezőföldi útjaikat a Lepsény és Enying közötti földút Meszes-út elnevezése is jelzi. Kővel is a középhegység látta el a Mezőföldet, bár e területet elsősorban a sárépítkezés jellemezte. A Velencei-tó jegén is szállítottak követ a Velencei-hegységből: a Velencei-tó „télen midőn bé fagy, a' mi többnyire minden esztendőben megesik, a' túlsó parti lakosok igen nagy könnyebbséggel hordják rajta a' Velentzei, Sukorói és Pákozdi köveket, mellyekkel ők magos rónaságokon szűkölködnek." (Boldogréti Víg 1817,79) A Velencei-hegységben a múlt században malomköveket is vágtak (KÁROLY 1896,9). Fejérmegye északi részén, a Zámolyi-medencében, a Vali-völgy ben, de szórványosan máshol is vörös mészkőből faragott, szép kapuoszlopokat láthatunk. Ezek a Gerecse kőbányáiból (Tardosbánya, Piszke, Dunaalmás) származnak, s oda való kőfaragók munkái. Ugrik Aliz Oroszlány monográfiájában jól jellemezte az erdei munkákkal, fuvarozással, alföldi idénymunkával foglalkozó község lakóinak életmódját : „A lakosság életmódja, foglalkozása terén nagyjából az 1940-es évekig nincs lényeges változás. Fényes Elek 1860-ból is azt írja az oroszlányiakról, hogy szén-, mészégetéssel, fuvarozással foglalkoznak. 'Ezek miatt gazdaságaikat elhanyagolván lovaik nagyon elcsigázottak.' Bizony a fuvarozás, mint jobb kereseti forrás, még a XX. század első felében is főfoglalkozás marad az élelmes oroszlányiaknak. Nemcsak fát, szenet, de edényt is fuvaroznak a meszesek. Egészen Komáromig, Hatvanig eljutnak, sőt még a Duna északi partjára is, s hangos 'Meszet vegyenek' kiáltással ajánlják portékájukat. Már éjféltől hangos az utca a kocsizörgéstől. Egy kis szalonna, kenyér, hagyma az útravalójuk. Mennek, amíg el nem cserélték a portékát gabonára. Egy mérő mészért egy mérő gabona járt. Ha kedvező alku adódott, a gabonát tovább cserélték edényért, ezért-azért, s csak az utoljára cserélt gabonát hozták haza. Sokszor egész nyáron át oda voltak. Jártak csapatostul az Alföldre is aratni, nyomtatni lóval. 1780 óta a zsemlyéi (vértessomlói) bányából is fuvaroztak szenet az Alföldre." (Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára, Ltsz.: 13 630.) A búcsújárás és néhány vándorlással együtt járó folklórjelenség vizsgálata már szétfeszítené előadásom kereteit, ezért befejezésül a vándoralakok népi műveltséget formáló szerepét említem meg. A bemutatott vándoralakok kultúrelemek terjesztésével, új kultúrelemek megismerésével a népi műveltség fenntartásában, illetve alakításában jelentős szerepet játszottak. A vándorlások az egyén, esetleg rajta keresztül a közösség, kulturális fejlődésében is jelentős nyomokat hagytak. Az idénymunkások kényszerből hagyták el hosszabb-rövidebb időre lakóhelyüket, s miközben számukra idegen tájakon dolgoztak nem csupán munkabért, hanem jelentős kulturális hatásokat is kaptak. Már maga az utazás is kiszélesítette látókörüket : más vidékeket, településeket, gazdálkodási rendszereket, munkamódszereket, viselkedési formákat ismertek meg. Alsóőrben (Unterwart, Burgenland), Mindszentkállán (ma Veszprém m.) és Hollókőn (Nógrád m.) alkalmam volt egykori mezőföldi summásokkal megismerkedni. Ők még ma is élményszerűen beszélnek azokról a pusztákról, ahol évtizedekkel ezelőtt dolgoztak. Felsorolták a hazai és a mezőföldi táj, talajviszonyok, birtokviszonyok, mezőgazdasági termelés, település, táplálkozás közötti különbségeket, amelyeket a summásmunka során ismertek meg. Gyakran addig teljesen ismeretlen kultúrelemekkel is megismerkedhetett a vándormunkás. Táncsics írja, hogy mezőföldi nyomtatásuk alkalmával Nagyvenyimen látott életében először akácfát, putriházat. Fuvarozás közben a csákvári fogadó ablakában éneklő lányoktól hallott népdal ragadta meg: „mert a dal rám nézve egészen új, szokatlan vala, s mert az úri lányok szépek valának; a dalt harmoniásan zengedezték, ami nálunk nem volt szokásban." (1978. 21, 36). A summások és pusztaiak számára kitűnő kommunikációs alkalmat jelentettek a közösen rendezett szombat esti táncalkalmak, a cuhárék. Ez a magyarázata annak, hogy a pusztai cselédek sok dalt átvettek a summásoktól. Az idegenbe járás a summások hagyományos viseletének elhagyását is felgyorsította. Sándor Istvánnak sorolta fel egy volt mezőkövesdi summásasszony, hogy a summásság hatására századunkban mennyit egyszerűsödött viseletük (1956,193—194). Szabó Zoltán szavaival a mezőkövesdieket az 1930-as években már „paraszti emlékekkel és proletár ruhadarabokkal vegyes ruházat" jellemezte (1938, 80). A vándorjuhászat, a juhászösszejövetelek és a „túlsóféli" juhászokkal közösen látogatott vásárok hatására a mezőföldijuhászat számos eleme egyezik a Duna—Tisza közivel. Győrffy István írta, hogy a fehérvári vásáron nem volt keletje a veszprémi vagy somogyi szűrnek, mivel itt már az alföldi formát viselték (1930, 196). Viseletükben az ezüstgombos (csuligombos) mellény és a magas, csúcsostetejű, nagyszélű izsáki kalap is azonos. Hatással lehettek a vándorlások a népi táplálkozásra is. Tudjuk, hogy a bakonycsernyeiek 1860 körül pesti kosárés méhkas áruló útjaik során ismerték meg a finomlisztet. Eladott kosaraik árából egy pesti, már szitás hengermalomban vásároltak először. Addig csak a gajai vízimalmokban parasztra őllött lisztet ismerték (HEGYI 1978, 98). Adataink jelzik, hogy a vándoralakok és a vándorlások feltárása a népi kultúrán belüli változások, újítások megismeréséhez is hozzásegíthetnek bennünket. Lukács László 194