Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 20. 1980 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1983)

Tanulmányok – Abhandlungen - Lukács László: Vándoralakok, vándormunkások és a területi munkamegosztás Kelet-Dunántúlon. – Vagrants, Internant workers and the territorial division of Labour in Eastern Transdanubia. p. 185–199. t. XLV–XLII.

kövesd (Borsod т.), Tarpa (Bereg т.), Pórszombat (Zala m.) községekből és Kárpátaljáról hozatott summásokat az uradalom (Lencsés 1964, 477; 1965, 579). 1940-ben a vizsgált nagytáj megyéi közül Fejérben 6993, Veszprémben (ennek is elsősorban a Mezőföld területére eső enyingi járásában) 3529, Tolnában 2761, összesen 13 273 summás dolgozott. Ebben az esztendőben Magyarországon 51 396 summást szerződtettek (Heller 1941, 393). Már a II. világháború előtt is közülük sokan Kelet-Dunántúlon maradtak. 1945 nyarán 161 volt bodonyi summáscsalád kapott földet a Fejér megyei Besnyőpusztán, s alapította meg Besnyő községet (FARKAS 1969, 128). Az uradalmi idénymunkások két speciális szakismeretekkel rendelkező csoportját a dinnyések és a dohányosok (gányók) alkották. Előbbiek Csányból (Heves m.) utóbbiak Verpelétről (Heves m.) érkeztek a Mezőföldre. Valódi vándoralakoknak a pusztáról-pusztára járó vendelek számítottak. Illyés Gyula vándollóknak említette őket, s ezt írta róluk: „Este érkeztek, s csak szállást kértek. Rendes helyük volt, a borjúistállókhoz épített kis csalamádéfészer, a gugyesz; a pusztagazda ide vezette őket, miután valamennyit gondosan megmotozta s gyufát, pipát, kést elszedett tőlük. Egészséges, erőteljes emberek voltak, akadt köztük úrias öltözetű is, már amennyi úriasság a keménykalapon és a csíkos nadrágon a pusztai gyaloglásban megmaradt. Kiültek a küszöbre és meséltek a világról... Szörnyű eseteket hallottunk csapodár feleségekről, kegyetlen testvérekről, szívtelen városokról és börtönökről. A cselédek fejüket csóválták, és boldognak érezték magukat, hogy legalább tető van a fejük fölött. A vándor sóhajtott, és hosszú, néma pillantással vette át a köcsög aludttejet vagy a bögre levest, amellyel valamelyik asszony végül mindig megkínálta." (1952, 188—189). Szolgaegyházán (ma Szabadegyháza, Fejér m.) Elek István és Elek Ferenc gazdaságában az 1930-as években 10—12 vendéi is élt. Erdélyi Ferenc (sz. 1925) volt uradalmi kanász így beszélt róluk: „A Vendeleknek nem volt senkijük, aztán jöttek-mentek egyik gazdaságból a másikba. Kukoricacsősznek elmentek, vagy a borjúk mellé őrizni vagy etetni. Kaptak érte pénzt és sózott szalonnát a lacikonyhán, ahol főztek az aratóknak, summásoknak. Kaptak fél lacikenyeret is. Lacikenyeret kaptak az egészrészesek a bableveshez, a félrészesek fél lacikenyeret. A vendelek vasárnap bementek a faluba, és amit egész héten kerestek, megitták, addig ittak, amíg pénzük volt, addig nem dolgoztak. Nem volt munkakönyvük sem. Az istállóban vagy az abrakos kandiban aludtak. Család nélküliek voltak, mind ilyen jött-mentek. Fiatal és öreg is volt köztük. Legtöbbnek semmi holmija nem volt, csak a ruha, ami rajta volt. Csak férfiak voltak a vendelek. Közülük egy Virág nevű korábban katolikus pap volt. Jöttek Tolnából, Baranyából. Itt voltak egy hétig vagy egy-két hónapig, és továbbálltak. Volt köztük egy Tóth József nevű bácsi, aki a lacikonyháról két bivallyal hordta ki az ebédet az aratóknak, summásoknak, és a vizet lajttal. Volt egy lánya, akit egy Bordás József nevű vendéi vett el. Egy vasárnap a vendelek ittak, és összevesztek a summásokkal. A Bordásnak is jól beverték a fejét. Erre a vendelek azonnal összeszedték magukat és elmentek valahová. Czibula György vendéi az öreg Fóris János csirás 40 év körüli leányát vette el. Kaptak lakást is az uradalomtól, és ott éltek, de aztán elmentek máshová. Felső-Szolgaházán az Elek-gazdaságban az 1930-as években 10—12 vendéi volt. Volt amelyik eldolgozgatott, volt amelyik nem sokat adott a munkára. Volt olyan, aki még pénzt is szedett össze. Egyik sem szegődött be cselédnek. Egy Császár nevű volt, aki évekig a hízódisznóknál dolgozott. Volt egy kis ládája, egy istállóban aludt. Nem ivott olyan sokat. Aztán egyszer csak elkerült." Sárosdon Gyimesi Károly (sz. 1924.) az Aba melletti Kaj tor-puszta birtokosának fia beszélt a Vendelekről: „A legszegényebb koldusi sorban élők voltak. Űri vagányok is akadtak köztük, akik Csekonics bárót játszottak. Képeket árultak, olajfestményeket, festőktől vették át, és házaltak vele. Komoly szellemi képességük volt, a viccek tárháza volt a fejükben. Kóklereknek is nevezték őket. Rendesen voltak felöltözve, volt akin csokornyakkendő is volt, csíkos öltönyben és pepitában. Némelyiknél esernyő vagy gombos sétapálca is volt. Utóbbit az ujjai között pörgette, ez nagyon tetszett a pusztai gyerekeknek. Mesélni jól tudtak, például Toldiról, kívülről tudták Arany János szövegét. Volt olyan vendéi aki a modorával leszerelte az egész családot, rögtön meg is ebédeltették. 5—20 pengőért adtak egy vászonra festett képet. Még gyűrött ruhában is elegánsan hatottak. Az ököristállóban éltek, 35—45 év körüliek voltak. Ittak, elzüllöttek, egyik kocsmából keveredtek a másikba, elvesztették teljesen akaratukat. Néha pénzt is kértek a földbirtokosnétól: — Nagyságos asszonyom, nagyon-nagyon szépen kérem, adjon 5 pengőt, mert szeretnék egy új inget vásárolni! Sárga félcipőbe jött, a sarka kopott volt, de nem bakancsban járt. Nem loptak, nem csaltak. Lakásuk nem volt. Nős vendéi nem volt, nő sem, csak férfi. Elváltak, többszörösen elváltak is voltak köztük. Gigerlit is játszottak. Díszzsebkendőjük volt, a virágoskertben a legszebb szegfűt letépték és a szivarzsebükbe tették. Egészen 1945-ig jártak. 1944-ben odajött a cséplőgéphez egy vendéi, mesélt és békebarát beszédet mondott: — Mindenki elszegényedett, senkitől sem kapok semmit! Katonának nem vitték el őket. A csendőrség szigorú volt velük, féltek is a csendőrök pofonjaitól, azért nem keveredtek bűnügyekbe." A mezőföldi Vendelekről Fűrész Gyula helytörténeti kutató is megemlékezett (1981 a, 7; 1981 b, 72— 74). Közleményeiből az Adony, Iváncsa, Ercsi környéki pusztákon járó Vendeleket ismertük meg. Fűrész Gyula szerint a vendelek a családból kiszakadt, rendszeres munkát nem folytató, elhanyagolt külsejű, 30 év fölötti, lelkileg sérült emberek voltak. Akadt köztük kidobott községi jegyző is, de egyszerű emberek közül került ki java részük. Hypolitpusztán a birkaistállóban laktak. Alkalmi munkából éltek, az uradalmak néha hetesnek fogadták fel őket. Gyakran a cselédházak körül segítettek fát vágni, kukoricát kapálni, kukoricát törni, ők jártak a cselédek számára bevásárolni a közeli Adonyba, Ercsibe. Az intézőlakás körül is segítettek. A cselédek meleg étellel, a gazdatisztek használt ruhával honorálták segítségüket. Ha pénzre tettek szert, akkor szombat-vasárnap a környék kocsmáiban italoztak. Soha nem kéregettek. Téli estéken parázs politikai vitákat rendeztek a birkaistállóban. Bejártak a környező falvakba, hozták a híreket a pusztához kötött juhászoknak. Leggyakrabban ragadványnevükön emlegették őket: Ruzsás Pista egy botra virágot kötött, 188