Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 18. 1977/1978 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1980)
Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Az emberi élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások Sárkeresztesen. – Wendepunkte des Menschenlebens in Sárkeresztes. p. 133–155.
IV. Halál és temetés A halál és előjelei Az idős emberek a halál gondolatával lassan-lassan barátkoznak. Számon tartják, hogy még kik lehetnek előttük, ki van náluk idősebb a faluban. Fizikai erejük csökkenésével érzik idejük lejártát. Ha ehhez még valamilyen lelki fájdalom is járul, akkor nem is nagyon bánják, hogy el kell menniük. A szép időt ért emberek távozásában a rokonság, a falu is könnyebben belenyugszik. A megrázkódtatás annál nagyobb, minél fiatalabbat kell a temetőbe kísérnyi. A házasság előtti korban levő lány vagy legény halála számított a legnagyobb tragédiának, sokszor a szülők további életét teljesen gyászba döntötte. Az idős, magatehetetlen emberek mellett a pár napos vagy hetes csecsemőket felejtették el a leghamarabb. Az elmúlás, a halál titokzatossága félelemmel töltötte el az embereket. Emiatt fokozottan és megrettenve figyeltek bizonyos eseményekre, jelekre, s azokból próbálták kiolvasni várható sorsukat. Bizonyos tárgyakkal kapcsolatos események egyértelműen a halál közeledtét jelezték: ,,Mikor pattog a bútor, az ómárium, a kászli, mégha valaki." „Ha edény leesik vagy széjjel reped, meghal valaki." „Ha edurranik egy pohár vagy egy üveg, az halált jelent." „Régen vót, mesétek, leesett a cipő a szekrényrű, aztán meghat a gazdája." A hűséges állatként számontartott kutya és a vésztjósló bagoly szintén jelezhet rosszat. „Mielőtt a papa meghat, kinn vótunk a szöllőbe, mire hazamentünk a kutya nyüszíkőt, egy nagy gödröt kapart. Nemsokára meg is hat a papa." „Mikor leánkoromba mentem a Berényi Gáborékhó, a toronybu nagyon huhogtak utánam a bagók, akkor monta az ángyom: Te leán, te meghasz, meghasz.( 16 ) Legtöbb hiedelem azonban az álombeli látomáshoz kapcsolódik. „Ha valaki azt ámoggya, hogy a halott hívgya, aztán odamegy hozzá, akkor rövidesen mégha." „Aki álmába menyasszonynak láttya magát, az is meghal." „Mikor a papa meghat, előtte harmadnappá ámodtam, hogy a Kutyás Pisti annya engem srégen körösztülvágott egy késsel. (De már akkor az halott vót.)" „Ezelőtt fél éve láttam a papát ámomba, messzirű kiabáta, hogy maraggy. Ha közerű kiabájja, meghalok." (16) A halál bekövetkezésére országosan elsősorban az állatok viselkedéséből következtetnek. DÖMÖTÖR 1972, 61. Az egyik legmegrázóbb ö. Pap Ferencné története. Az emberi élet két fordulópontja kapcsolódik össze benne. András-napkor a keresztesi lányoknak nem volt szabad enni, hogy éjjel álmukban jövendőbelijüket meglássák. „Leánkoromban félig bütütem ki az András-napot. Almomban aztán megláttam a papát (ti. későbbi férjét.) Félig bütütem ki, mégis megjelent. Félig is tőtöttük le az életünket." Hittek abban is „ha ember ha meg először az újévben, akkor több ember hal meg; ha asszony ha meg, akkor több asszony." A realitás, az egészségi állapot felé mutat az a hiedelem, mely szerint „ha valakinek szürkék, üvegesek a szemei, utánna hamarosan, egy napra mégha." Az ágyba vagy újabban kórházba került ember állapotának rosszabbodása jelzi a falunak, a rokonságnak az élet várható végét, hogy mire kell felkészülni. A hirtelen halál viszont mindig nagyobb megdöbbenést okoz. Még akkor is, ha valakit álmában lep meg a halál. Az ilyen esetre mondják, hogy szép halála vót. A nagy betegség, az azt követő halál és temetés a haragosokat, a veszekedő rokonokat kibékíti. Dolgaikat rendszerint még evilágon igyekeznek rendezni. Az elhunytnak általában mindent megbocsátottak. A halálról a szomszédok, rokonok a sírásból, jajgatásból értesültek. Legelőször a papnak jelentették be a tragikus eseményt, majd szóltak a harangozónak, s csak ezután mentek a községházára. A hír terjedését fokozta, hogy a halottra mindjárt harangoztak is, kicsöndítették. A falunak a tragédiát úgy adták tudtára, hogy értett is belőle. A férfiakra ugyanis először egy haranggal húztak három verset, majd a negyediket kettővel. Nőknél csak kétszer húztak egy haranggal, majd a harmadikat kettőssel. Amíg el nem temették a megboldogultat, addig reggel, tíz órakor, délben és két órakor is harangoztak rá, de mindig két harang gal. Előkészületek a temetéshez A halottat valamelyik hozzátartozója megmosdatta, felöltöztette. Odahaza csinyátok neki ravatal. A szoba közepén lészára, később ágyra tették. Legjobb ruháját adták rá, lábára harisnyát, cipőt vagy csizmát húztak. A lányt menyasszonynak, a legényt vőlegénynek öltöztették be.( 17 ) A lánynak mirtuszkoszorút tettek a fejére, s igyekeztek fehérbe öltöztetni. („Énnekem is vót egy testvérem, koszorú vót szegénynek a fej in, szövetruhába vót, nem vót fehér ruhája, tizenegy éves vót.") A legények kabátjára bokrétát tűztek, lábára csizmát húztak. A férfiak, legények fehér ingben, sötét ruhában lettek eltemetve, kalapjukat a mellükre tették. Szemükre, ha nem csukták le, az arcuk színéhez illően fehér ércpénzt (17) DÖMÖTÖR 1972, 62: „A Századforduló körül is elterjedt szokás volt megülni a fiatalon elhunyt legény vagy leány lakodalmát." 144
