Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 18. 1977/1978 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1980)
Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Az emberi élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások Sárkeresztesen. – Wendepunkte des Menschenlebens in Sárkeresztes. p. 133–155.
a legény háza között a násznagy néha ötször-hatszor vagy fél éjszaka is járt oda-vissza. A legény, a jövendőbeli férj esetleges korai halála esetére biztosították felesége vagyoni helyzetét azzal, hogy az írásbafoglalás szerint valamekkora (rendszerint egy hold) földet, szőlőt (esetleg présházzal, pincével) egy üszőt, borjút vagy tehenet kötelesek ilyen esetben az örökösök kiadni részére. (A móringlevelet ezért mindig a feleség tartotta magánál, vigyázott rá.) Más esetben az asszony nem móringot kapott a szerződés szerint, hanem míg újra férhő nem ment, nem küldhették el a háztól, el kellett tartani. A móringlevelet rendszerint otthon, a faluban készítették el, egy-egy írástudó emberre bízva, máskor a közjegyzőhöz fordultak. Tanú szerepét a két násznagy töltötte be. így is sokszor törvénybe kölött mennyi, ,,mer kosztot attak az asszonynak, de ennyi nem", azaz nem tartották el. Volt eset, hogy kontramóringot kértek. ( 7 ) Ez esetben a legény ugyanannyival biztosította a leányt, mint amennyi jussa a lánynak volt. Ha a legény halt meg előbb a házasságban, akkor minden a lányé lett, illetve ellenkező esetben a legényé. Egyedülálló lányhoz rendszerint a legény szokott benösűnyi, vőnek mennyi. A csaknem egész életen át tartó másodrendű, sokszor megalázó szerepen túl a századforduló körül a vőnek a menyecske korai halála esetén csak egy katonaágy járt.( 8 ) Egy lepődő, két vánkos, egy dunyha ós legfeljebb egy évi szógabér tartozott ebbe, csak ezt adták ki. Az elutasítást a násznaggyal a vers után rögtön közölték. A vagyoni viszonyokon túl erre okként szolgálhatott a legény vagy a család rossz híre, veszekedős természete, más előnytelen tulajdonsága. Igenlő válasz esetén a gazdagabb családoknál rögvest megbeszélték a kézfogó időpontját, egyes részleteit, mert arra készülődni kellett. Mértéktartó szegényebb családoknál, ahol nem volt mit móringba adni, rendszerint hamarabb ment az egyezség. Volt ahol egyezség tárgyát képezte az is, hogy ki vegye a menyasszonyi ruhát vagy a vőlegény ingét. Másutt a nincs, a szegénység ellenére igyekeztek móringot elérni. Sokszor ,,győszköttek, vitatkoztak, asztán semmi nem lett." Szegényebb családoknál legtöbbször az egyezség után átjöttek a várakozók a vőlegényes háztól és megtartották a kézfogót. A nagygazdáknál, tehát ritkábban, a sikeres lánykérés után egy héttel került sor a kézfogóra. A lányos házhoz a legény részéről szülei, a jövendő násznagy, násznagyné esetleg a testvérek mentek. A lány részéről is hasonlóan voltak jelen. Az évszaktól függő időben, de általában 6—7 óra tájban illett megérkezni. (7) Szendrey é.n., 191: „Újabban azonban Sokfelé Szokásos az ellenmóring; ez rendesen a legényadta móring egynegyede, néhol fele. Ha az ellenmóring egyenlő a móringgal, akkor kontramóring a neve." (8) Szendrey é.n., 191: „A pénzen kívül az ellenmóringhoz tartozik egy katonaágy, amin nem bútor, hanem ágynemű értendő," A lány családja a szobában várakozott, így a násznagy fogadta az érkezőket. Másik oldalról a legény násznagya jött elöl, verssel köszöntöttek be. A feleletet a lány násznagya adta meg. A vendégeket leültették, s úgy kezdtek beszélgetni. Ha nem egy napon volt a lánykérés ós a kézfogó, akkor rendszerint ez utóbbin került sor a móring biztosítására. A vitázó felek a násznagyok voltak. Ha megvolt az egyesség, egyes esetekben a helyszínen megírták a móringlevelet. A legény csókpénzt, a lány jegyet adott. Ilyenformán pecsételték meg házassági ígéretüket. (Györgyi— Tárkány Szűcs 1977, 668—669), kötötték meg szerződésüket, amely a polgári, illetve egyházi házasságkötésen kívül a szokáskör legjelentősebb, bizonyos jogi következményekkel is járó aktusa volt (PAP 1972, 77—78). A csókpénz a legény vagyoni helyzetétől függően több vagy kevesebb ezüstpénz volt. A jegy állhatott egy nagyobb méretű, a menyasszony által virágokkal kivarrt, slingelt szélű jegykendőbe tett fej kendőből és zsebkendőből. A jegykendő sif ónból, a rendszerint három darab fejkendő selyemből készült. A zsebkendő száma kettő-három volt. Ahogy összekerütek, a kendőket a menyecske használta. A sötétebb selyemkendőt böjtben, karácsony és húsvét első napján, a világosabbat pünkösdkor, karácsony és húsvét másnapján. Hasonló módon használta a jegykendőt is. Volt eset, hogy a rózsaszínnel kivarrt fehér jegykendőbe három selyemkendőt, négy zsebkendőt tettek (ld. Varga 1955a.). Az 1930-as évektől kezdődően jelent meg a gyűrű, melyet először csak a legény adott a lánynak. A lány adhatott jegijként inget is, míg a legény vehetett kendőt. Ezüst jegypénzt a násznagy is adott néha. A családok helyzete meghatározta a kézfogó nagyságát, az ételek mennyiségét. Az első világháborút követően szerényebb keretek közt folyt le, kevesebben voltak jelen. A legény násznagynéja bizony csak a nagygazdáknál volt ott az eseményen. Az asztalra leves, pörkölt, később kirántott hús, kuglóf, kalács és bor került. Jókedv esetén ének, tánc, esetleg a jobb módúaknái harmonika volt. A rendelkezésre álló anyagiak szűkös volta, illetve a szokások rugalmassága egyes esetekben azzal is járhatott, hogy elhagyták a kézfogót. „Nem vót ejegyzés, csak hát odagyütt az uram a komájává, asztán hát megmonták az akkori mondókát ugye. Nem vót énnekem se gyűrű, semmi, mer nem vót ulyan tehetség, hogy gyűrűt is veszek vagy mi. Csak mikor eskövű előtt ementünk, akkor három kendőt vett az anyósom, két selymet meg egy ilyen visellő cérnakeszkenyőt, a vót. Jegyet zsebkendőbe szokták akkor, a leánnak egypár kivarrott zsebkendője, ami vót, vagy vót szép fej re való kendő ugye, a leányok akkor nagyon horták, abbul egynéhányat beletennyi, asztán a vót a jegykendő. Negyven pöngöt adott akkor az én uram jegypénzt. Annak ellenibe, annak a kendőknek" — emlékezik vissza egyik adatközlő az 1928-as eseményekre. A kérés-kézfogó a család anyagi voltától, a körülményektől függően számtalan módon alakulhatott. 137
