Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 17. 1976 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1978)

Évi jelentés 1976 – Jahresbericht 1976 - Fitz Jenő: Jelentés a Fejér megyei múzeumok helyzetéről, 1976. – Jahresbericht über die Lange der Museen im Komitat Fejér. 1976 p. 361–364.

ÉVI JELENTÉS 1976 —JAHRESBERICHT 1976 JELENTÉS A FEJÉR MEGYEI MUZEUMOK HELYZETÉRŐL 1976 A József Attila Kollégium kiköltözése az István Király Múzeum bővítésére szánt Március 15-e utca 6. számú műemléképületből (jezsuita, később cisztercita rendház) a tervektől eltérően az év végéig nem valósult meg. Az István Király Múzeum melletti telket, amely a későbbiek­ben római kőtárunk elhelyezését szolgálja, a két utca felőli oldalon kerítéssel zártuk le. Dunaújvárosban befeje­ződött az Intercisa Múzeum belső átalakítása és a Köz­ponti Múzeumi Igazgatóság kiállításrendező csoportjának közreműködésével elkészült a múzeum új régészeti és várostörténeti kiállítása. A kiállítást az Országos Múzeumi és Műemléki Hónap dunaújvárosi megnyitása alkalmával Szekér Gyula miniszterelnökhelyettes adta át a közön­ségnek. A Kulturális Minisztérium kezdeményezésére a következő években Dunaújvárosban Domanovszky Kép­tárat hozunk létre. A minisztérium a képtár számára 2 500 000 Ft összeggel megvásárolta a festő hagyatékát. Évi költségvetésünk 204 000 Ft.-tal emelkedett. Költ­ségvetésen felül 830 000 Ft-ot fordítottunk az Intercisa Múzeum felújításának befejezésére. A Dunaújvárosi Ta­nács 200 000 Ft összeget biztosított Intercisa katonai táborának feltárására, a konzerválási munkákhoz az Országos Műemléki Felügyelőség 50 000 Ft összeggel járult hozzá. A XI. Nemzetközi Limeskongresszus meg­rendezéséhez a Magyar Tudományos Akadémia 80 000 Ft összegű keretet hagyott jóvá, Fejér megve Tanácsa ehhez 180 000 Ft-tal, Komárom és Pest megye 40-40 000 Ft összeggel, a Budapesti Történeti Múzeum további 20 000 Ft-tal járult hozzá. A serególyesi kastély kertjében elásott kincs tálalójának költségvetésen kívül 50 000 Ft jutalmat fizettünk. Az 1975. évi maradványokkal együtt az év folyamán összesen 8 095 000 Ft állt rendelkezésünkre. Az év végén 115 munkatársunk volt, 52 főfoglalkozású, 52 részfoglalkozású és 11 szerződéses. Tudományos mun­katársaink közül Kisfaludy Katalin legújabbkori törté­nész és Nagy Árpád régész megvált intézményünktől. Helyük az év végéig nem került betöltésre. Változás tör­tént az Intercisa Múzeum vezetésében, Visy Zsolt helyére, aki fegyelmi okokból 18 hónapra alacsonyabb munka­körbe kapott beosztást, Demeter Zsófia legújabbkori tör­ténész lépett megbízott igazgatóként. Tudományos kutatási programjaink sorában két évi szünet után újrakezdtük a feltárást Makkay János vezetésével Bicske-Galagonyáson, ahol folytattuk a neo­lithikus telep ásatását. Gorsiumban folytatódott a taber­nae keleti részének feltárása, ahol a EI/III. századi rétegek­ben sikerült tisztázni a XXVII. épület kiterjedését. Az épületet keleti oldalán pillérsor zárta le. Folytatódott a középkori templom (XXVI. épület) körüli temető feltá­rása is, amelynek korai rétegében további avar sírok, köz­tük több lovassír jött napvilágra. A Limeskongresszusra való tekintettel ásatást végeztünk a II. katonai tábor területén is, a fossát az északi, nyugati és keleti oldalon sikerült meghatároznunk. Az északi oldalon a táborkapu feltárására is sor került. Intercisában kiegészítő feltáráso­kat végeztünk a principia területén. Leletmentő ásatá­saink közül különösen a bakonycsernyei avarkori (A n­t о n i J.) és a rácalmási honfogíaláskori (B. Horváth J.) temetők feltárása volt eredményes. Néprajzi kutatá­sainkat egyfelől a présházak és pincék népi építkezésének gyűjtésével folytattuk, másfelől a Mezőföldön néptánc­kutató munkát folytattunk. Bakonycsernyén szlovák, Adonyban német néptáncokat vettünk fel. Képzőmíívé­szeti gyűjteményünk legjelentősebb gyarapodását a Do­manovszky hagyaték jelenti, amelyet a Kulturális Minisz­térium vásárolt meg számunkra. Iparművészeti gyűjte­ményünkbe került a 442 darabból álló seregélyes! kincs­lelet, amely elsősorban ezüst étkészletből áll. Az Alba Regia XIV. kötetében kaptak helyet az 1974­ben rendezett „A kelták Közép-Európában" című konfe­renciáink előadásai, valamint a Magyar Numizmatikai Társulattal 1973-ban tartott „A magyar pénzverés kez­detei" című ülésszak előadásai. Mindkét konferencia anya­gát Az István Király Múzeum Közleményei A sorozatá­ban külön kötetben is közzétettük (The Celts in Central Europe, illetve A magyar pénzverés kezdete címmel). A Limeskongresszus alkalmára közreadtuk a Fejér megyei Tanács támogatásával a magyar limes első teljes feldolgo­zását Der römische Limes in Ungarn címmel. A Limes­kongresszusra jelent meg Oorsium-Herculia vezetőnk bővített új, 4. kiadása, magyar és német nyelven, amely az ásatási eredményeket az 1975. évadig ismerteti. A Col­lection Latomus sorozatban megjelent Fitz Jenő La Pannonié sous Gallien könyve, Kovalovszky Márta két könyve Kmetty János, illetve Szenes Zsuzsa címmel került forgalomba. Az elkészült munkák közül az Akadémiai Kiadóhoz került Fitz Jenő Imperial epithets in Roman units of the third Century című 30 íves könyve, továbbá Fitz Jenő szerkesztésében a Limes Akten des XI. Internationalen Limeskongresses című kötet 361

Next

/
Thumbnails
Contents