Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 17. 1976 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1978)

Közlemények – Mitteilungen - Kücsán József: Adatok a Mezőföld déli részének népi építkezéséhez – Angaben zum Volksbau im südlichen Teil von Mezőföld. p. 307–333.

ADATOK A MEZŐFÖLD DÉLI RÉSZÉNEK NÉPI ÉPÍTKEZÉSÉHEZ A népi építkezés kutatása szinte egyidős a magyar néprajztudománnyal, és bár mindig is az érdeklődés homlokterében állt, mégsem mondhatjuk, hogy belátható közelségbe kerültünk az évtizedekkel ezelőtt feltett kérdések megválaszolásához. Az utóbbi harminc évben a kutatók a feltárás és feldolgozás komplexebbé tételére törekszenek, kiterjesztve vizsgálataikat olyan területekre, melyekről eddig egyáltalán nem, vagy csak hiányosan vannak ismereteink. Ezekhez a törekvésekhez kíván a jelen dolgozat is újabb adatokkal szolgálni egy — а В á t к y-fóle rendszer szerint (1930, 113 — 137) határterületnek számító — kevéssé ismert vidékről, a Fejér-megyei Mezőföld déli részéről. A vizsgált terület két nagyobb földrajzi tájegység — az alföld jellegű Mezőföld és a Somogy-Tolnai dombság — találkozásánál fekszik, falvai a következők: Dég, Mezőszilas (régen Szilasbalhás), Igar, Cece, Sáregres, Tolnanémedi, Kisszékely, Pincehely, Ozora. Az egykor három (Veszprém, Fejér, Tolna), ma két (Tolna, Fejér) megyében fekvő falvakat a Sió természetes határként választja el egymástól, amely a XIX. századi szabályozásáig nehezítette, de nem gátolta meg a köztük való érintkezést. (I. tábla, 1, 2) A két terület jellegét tekintve közel azonos, úgy a talaj minőségét, a vízzel való ellátottságot, mint a természetes növénytakarót tekintve. Nem találunk tehát nagy eltérést az építőanyagban, sem a falazó, sem a tetőfedő anyagokat tekintve. A vastag lösztakaró a kőbányászatot eleve kizárja, kőanyag csak a Bakony, vagy a Mecsek bányáiból kerülhetett volna a vidékre. A tolnai részek még nyomokban megmaradt erdői nem játszanak szerepet az építkezésben. A folyók völgyeiben bányásztak téglaégetésre alkalmas agyagot, amire a Pincehely határában fekvő görbői téglagyár települt. A terület vízrajzi viszonyairól a Sió és a Kapós völgyének egykori és szabályozás utáni (XIX. század közepe) állapotairól К о g ut о vi ez К. számol be (1930, 229-242, 259-282.) Az egykori mocsarak maradványai szinte napjainkig befolyásolják a terület építkezését, különösen a nád bő előfordulása a tetőfedést. A településszerkezetre jellemző a völgyek peremén futó fő közlekedési utak mentén települt, egy utcás, szalagtelkes útifalvak túlsúlya. Kivétel Ozora, amely az egykori átkelőhely védelmére épült várhoz futó keskeny-talpú völgyekbe települt, helyenként teraszosan egymás fölé. A LAKÓHÁZAK ÉPÍTÉSE Tárgyalt területünk falvaiban a hagyományos módon épült lakóházak döntő többségükben vert — tömés — fallal készültek. Ezeket a házakat még ma is lakják, a vertfal készítése a két világháború között még általános volt, 1945 után a szigorú építkezési előírások hatására azonban számuk erősen csökkent. Ennek ellenére ma sem ritkaság, hogy a jól szigetelt modei'n betonalapra vertfalat húznak, ami az építkezés költségeit nagyban csökkenti. Az építtetni akarónak a telek megszerzése után az építéshez szükséges munkaerőről kellett gondoskodnia. Ez kétféleképpen történhetett. Minden faluban voltak házépítő specialisták, falvezetők. A gazda elsőként megegyezett egy ilyen specialistával, megalkudtak az árban ós az építkezés időpontjában. Ha szükséges volt a fal vezető toborzott olyan létszámú bandát, amilyen megítélése szerint kellett. Ez esetben előre megállapított általányöszszegen osztoztak. (Igaron az 1930-as években a bandával dolgozó falvezető folyóméterenként négy pengőt kapott a fal készítéséért.) Gyakoribb volt az, hogy az építkezni szándékozó rokonokat, barátokat kórt fel segítésre és a munkát alkalom adtán munkával fizette, „visszasegítette". Általános volt, hogy a gazdának nem is kellett hívni a segítséget, az építkezésről amúgy is tudó rokonok, barátok maguk ajánlkoztak. Segíteni mindenki a szükség, illetve a tehetsége szerint ment, fogattal, vagy „gyalog" — amit ily módon is kellett visszaadni. A segítőknek a gazda reggelit és meleg ebédet adott, ugyancsak neki kellett gondoskodnia az italról, — általában borról — a munkások számára. A falvezető és a segítők, de maga az építtető is, gazdálkodó emberek voltak, az építkezésnek tehát a gazdasági munkák évi rendjéhez kellett igazodnia. így az építkezést április— május körül kezdték, a vetés ós az első kapálás közt, illetve a kapálás után. Ebben az időszakban volt viszonylag kevesebb munka a gazdaságban, másrészt a föld falak kiszáradására jó idő kellett, — tehát a nyári hónapokra már tető alatt kellett lennie az épületnek. A házépítés igen fontos feladata a ház helyének kijelölése a telken. A nap és a szól járása, az utca vonala, a ház leendő helyének száraz avagy nedves volta, az udvar nagysága, a telken való majdani közlekedés lehetősége, a szomszéd ház helyzete, mind-mind befolyásolták az 20* 307