Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 16. 1975 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1978)
Közlemények – Mitteilungen - Bóna István: A kálózi koracsászárkori sírok revíziója. – Die Revision der frühkaiserzeitlichen Grber von Kálóz. p. 269–280.
A plauzibilisnek tűnő eredmények mellett a háttérben maradtak a leírt vagy le sem írt kételyek. A sír harcibaltájának csak késő La Tène párhuzama volt, a sica-hox ismét csak kelta-dák környezetből lehetett régészeti párhuzamokat említeni. A 3x3 gombos pajzsdudornak ugyan kitűnő párhuzamai voltak, s azóta egyre nagyobb számban vannak, északon, de — tudtommal — sohasem bronzból. Különösen nem a kálozi bronz pajzsdodoron jól látható antik bronztechnikával (körzővel vésett koncentrikus körök a peremen). A lelet két sokszögű hordóalakú bronz hengeréhez( 12 ) sem akkor sem később nem került elő párhuzam a szabad germán sírleletek közt. Már Marosi helyesen hozta őket kapcsolatba a lándzsa nyelével^ 3 ), — nyílván a fogást és a dobást elősegítő jellegzetesen római lándzsagyűrűk változatáról van Szó. Negyedszázad távlatából hozzátehetem, hogy a kétélű kardhoz rozsdaborította alakjában kerestem formai párhuzamot s nem vettem figyelembe legfontosabb technikai sajátságát: damaszkolt pengéjét( 14 ). Ami eleve valószínűtlenné tette volna, hogy a kard I— II. sz-i germán kovács munkája. Az elemzés másik bizonytalan pontja a csontvázas temetkezési rítus gyakorlati magyarázata (háborús sietség) volt, —• a felsorolt párhuzamok ugyanis kivétel nélkül hamvasztásos sírból kerültek elő. A hátonfekvő csontvázas rítussal a provincián belül Sem lehetett mit kezdeni, az akkori adatok szerint az őslakosság körében a II. Századtól már általánossá vált a halotthamvasztás. A kálozi összefüggések szemszögéből sem Marosi Sem én nem figyeltünk fel arra Sem, hogy az 1930. évi kocsi — a Pannoniából ismert kocsik többségével szemben — Szintén nem került máglyára. A kálozi publikáció kiegészítésekor már támaszkodhattam az 1960-ban végzett (alább ismertetendő) hitelesítő ásatás eredményeire. A közben eltelt idő alatt azonban a 3x3 gyűszűgombos pajzsdudor további kitűnő párhuzamaira lettem figyelmes: Norvégiából, Sehleswig-IIolsteinből, Bornholmról, Olandról. Régészeti Szempontból mind az eredet, mind a keltezés, mind pedig az északi germán etnikum szilárdabbnak tűnt, mint valaha. Az egyik halott nagyjából Ë—D-i irányítású csontvázas rítusához is sikerült —• éppen északon — jó párhuzamokat találnom, — ahol a csontvázas temetkezés nem egyszer a társadalom kiemelkedő Személyeihez kapcsolódott. Az etnikai meghatározás szempontjából döntő jelentőségűnek látszottak a II. Századi mar wedelilangobard „fejedelmi" csontvázas-lovas temetkezések( 15 ). így vált a kálozi ,,főhalott" (díszpajzs, kard, lándzsa, ló) ,,ein Vertreter der höheren KriegerSchiehten bzw. des fürstlichen Gefolges"( 16 ). A kutatás változatlan szemléletéből következő újabb eredmények szemszögéből foglaltam össze az 1960. évi kontrollásatás eredményeit is( 17 ). Ebben azonban — s ez a szövegezésből is kitűnik — már korántsem teljes meggyőződéssel kíséreltem meg elhatárolni [egymástól az 1927-ben talált fegyvereseket és a szomszédságukban fekvő eraviszkusz kocsisírokat. 1960. május 24—26 napokon a székesfehérvári IKM megbízásából végeztem el azt a hitelesítő ásatást( ls ), amelynek Szükségességére már 1954/1955-ben nyomatékosan felhívtam a figyelmet( l9 ). A lelőhely, Pál István csizmadia mester udvara, Kálóz belterületén az Országút 21. szám alatt fekszik (1927: Kálóz 171). Az ásatás célja az 1927. évi sírgödör feltárásán túl, további temetkezések felkutatása volt. Erre a helySzínre érkezve eleve nem Sok remény és lehetőség mutatkozott. A kb. 20x30 m-es, nagyobbrészt beépített udvaron komoly kutatást nem lehetett végezni (1. ábra). Pál István útmutatása nyomán feltártuk (az 1927. után egy darabig szemétgödörnek használt) kettős férfitemet(12) Ibid., XVII. t. 30—31, XIX. t. 7—8. (13) MAROSI A., SzSz, I, 1931, 4. sz. 7. (14) BONA I., о. с, XVII. t. 35 ill. XX. t. 1. (15) ID., ActaArchHung, XV, 1963, 266—267. (16) Ibid., 268. (17) Ibid., 248. (18) Az első ásatási napon velem volt Lencsés József főresiaurátor, aki már 1930-ban részt vett a kálozi kutatásban. (19) ActaArchHung, VI, 1955, 77. kezes és lósír gödrét (1. kép). Sem eredeti alakját, Sem eredeti mélységét nem lehetett pontosan meghatározni, a Sírok előkerülése után a gödröt tovább bővítették és mélyítették. Ennek ellenére a sír irányát, s benne a halottak helyzetét (kivéve a lócsontvázét) Pál István segítségével sikerült tisztázni. Mivel a férfi csontvázak a korabeli beszámolók szerint mintegy 200 cm mélyen feküdtek, az „alattuk" eltemetett ló nagyjából indokolta a 300 cm mélységet, ahol a bolygatatlan agyagtalajt elértük. Az 1927-ben ,,gondosan" kidobált csontmaradványokból a gödörszéleken talált lófog, lópata és egy emberi borda utalt az egykori temetkezésekre. Esetleges további sírok feltárására csak 7,50 X 3 m-eS szelvényünktől ÉK-re nyílott mód. Az előző szelvényre merőlegesen nyitott 5,75x3 m-eS Szelvényben egymás után 19. századi, 20. Századi, majd a 18/19. század fordulójára tehető( 20 ) kisebb szemétgödrök kerültek elő, régészeti jelenség nem mutatkozott. A szelvény E-i sarkában bukkantunk rá az 1930. évi kocsisír gödrének a szélére. Az azonosítást nemcsak a gödröt ásó és a kocsisírt feltáró Pál István igazolta, hanem a sírgödör végében talált lóbordák és néhány korarómai cseréptöredék is. A kocsisír KÉK-i végének a helyét s a lókoponyák fekvésének irányát Pál István megjelölte az udvaron. — Az 1930-ban nagyrészt szeméttel feltöltött sírgödör teljes feltárása régészetileg nem volt indokolt. A kis udvaron újból feltárt 1927. évi és 1930. évi sírgödrök közt a távolság mindössze 4 méter. Ha azonnal elvonatkoztattunk volna a római provinciális ós a rómaikori barbár kutatásban uralkodó felfogástól, nyilvánvalóvá kellett volna válni, hogy a két temetkezés között térben és időben (I— II. század) kapcsolatnak, összefüggésnek kellett fennállnia. Tovább fokozta az összefüggés lehetőségét, hogy sikerült megtudni az 1901/1902 telén előkerült, s a Nemzeti Múzeumba jutott 1. kálozi kocsisír lelőhelyét( 21 ). Pál István gyermekkori emlékei szerint a DNY-ról közvetlenül Szomszédos telken került elő a 2. sírral nagyjából egyvonalban. A két I— II. századi eraviszkuSz kocsisír és a közvetlen Szomszédságukban eltemetett, közel egykorú lovas-fegyveresek tehát aligha függetlenek egymástól. A negatív állásfoglalást( 22 ) akkor mégis lehetővé tette, hogy 1960-ig nem sikerült római kocsisírt Pannónia területén szakszerűen feltárni. Az általános vélemény az volt, hogy az elhamvasztott halottakat együtt temették el (a többnyire Szintén máglyán elégetett) temetkezési kocsival és a lovakkal. Külön sírokban eltemetett kocsisír tulajdonosokról éppúgy nem volt hiteles adat, mint az I— II. századi nem hamvasztásos temetkezésekről. A kálozi temetkezések együvétartozására utaló adatok csak laSsan gyűltek. Bonis Eva 1960-ban tette közzé a Török Gyulától 1954-ben Halimbán feltárt 9 koracsászárkori temetkezést. Az 1. sír fegyveres volt( 23 ). A jellegzetes I. sz. végi II. sz. eleji provinciális urnából, illetve az urna mellől előkerült leleteket( 24 ) elemezve (20) T. között N (Napoleon) monogramos cserépí'laskával. (21) MNM 25, 1902, 1—63. Vétel Weisz László régiségkereskedőtől, tehát sajnos nem Éber László szerzeménye, mint Marosi A. írja (AÉrt, XLVIII, 1935, 213). Éber utólagos kiszállása során csak az 53—63 tételszámokon szereplő tárgyakat tudta megvásárolni. A közelebbi lelőhelyet nem jelöli meg a leltárkönyv. (22) BÓNA I., ActaArchHung, XV, 1963, 248. — A továbbiak megértése szempontjából nem mellékes, hogy feljegyzéseim szerint a dolgozatot 1961-ben írtam, s a kézirat keltezéséből kitűnően az év legvégén be is nyújtottam. Éppen akkoriban a „negatív állásfoglalást" elősegítette egy a tisztánlátást megzavaró psychikai tényező is. Egy előttem már kéziratban is ismert kritika (egyébként tanulságosan jellemző módon!): ,,a kálozi GERMÁN SlRLELET téves etnikai meghatározását" deklarálta, anélkül, hogy ezt az állítást bármivel is alátámasztotta volna. (NAGY T., Budapest műemlékei II. Bp. 1962, 94 és 119. j.). Ennek következménye volt a kálozi díszpajzs északi és Elba-vidéki egykorú kapcsolatainak — már amúgyis jól bizonyított régészeti összefüggéseknek — újabb „túlbizonyítása" a valóságos összefüggések felismerése helyett. (23) 1955—1956-ban Radnóti Aladár foglalkozott a sírlelettel, aki markomann betelepülők hagyatékának vélte. Az én véleményem is hasonló volt. (24) BONIS É., PolArch, XII, 1960, 91—97, 24. kép és XVIII. t. 270
