Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 16. 1975 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1978)
Közlemények – Mitteilungen - Lukács László: Népi építkezés a Velencei-hegység szőlőiben. – Volksbauten in den Weingarten des Velencer Gebierges. p. 299–343.
Kerítésre az állandóan kint levő hegyőrök miatt nem volt Szükség. Ezek nem tűrtek meg idegent a Szőlőhegyen. Az utóbbi évtizedben sok Szőlő a városiak (Székesfehérvár, Budapest) kezére került. Azóta több helyen fa oszlopokra kötött vastag dróttal a Szőlő díílő felőli végét elkerítették. A dunántúli Szőlőhegyekben szakrális építményeket : Orbán- és Donát-kápolnákat, Szobrokat, kereszteket is találunk( 14 ). A Velencei-hegység területe ebből a szempontból igen Szegényes, mivel falvai (Pákozd, Sukoró) eredetileg református törzSlakosságúak. Nadap német és Pázmánd elmagyarosodott Szlovák lakosságától eltekintve a többi faluban a katolikusok csak későbbi bevándorlók. A Szőlőhegyek Szakrális építményei közül a pákozdi és velencei szőlőhegy terméskő keresztjei a Szőlőket érintő orSzágúthoz is kapcsolódik. A II. világháború előtt a nadapi és a pázmándi Szőlőhegyen egyegy fakereszt állt. Az áldozócsütörtököt megelőző keresztjáró napok (hétfő-kedd-Szerda) valamelyikén a Szőlőhegyi kereszthez is kivonultak a nadapi és a pázmándi katolikusok. A nadapi Csúcsos-hegy orgona faijában egy kis Vendel-kápolna található (XXII. tábla, 2). A nemesi eredetű és az egyházi épületek (kúriák, borházak, parochiák, templomok, kápolnák) körül a környezettől elütő növényzetet találunk. Az ültetett fenyőfák, gesztenyék, díszcserjék, öreg szőlőlugasok már messziről jelzik ezeket az épületeket. A már régen lebontott vagy rombadőlt építmények helyét még hosszú évtizedeken át őrzi a vegetáció. 2. A morfológiai kérdéseken túl az építés folyamatában a felhasznált építőanyagokat vizsgáljuk meg. A pince, de különösen a présház építése a társasmunkák közé tartozott. A lyukpincéket télen fúrták. Nyáron, dologidőben nem értek rá ezzel foglalkozni az emberek. 1,5—2 m mélységben már nem akadályozta őket a föld fagya. A komák, Sógorok, jó Szomszédok közül mindig segített valaki a munkában. Két embernél több nem is fért hozzá a fúráshoz, így legfeljebb hárman jöttek össze és váltották egymást munka közben. Legtöbbször hasznavehetetlen, meredek, agyagos-löSzös partoldalakba mélyítették a pincéket. Akinek a szőlője végében, a pincéje mellett volt ilyen területe, az egy fertály borért (12 1) adott egy pincehelyet. A hegység déli részén a lyukpincék fúrására alkalmas löszlepel fekszik. Erre az 1910-es években geológiai kutatásokat végző V e n d I Aladár is felfigyelt: a lösz ,,vastagsága igen különböző: az 1—2 m vastagságtól 10—12 m vastag takarókban is megfigyelhető. A Velence községi Szőlőkben is helyenként a szél árnyékában tetemes vastagságú úgy, hogy pincék vannak e kőzetbe bemélyítve"( 15 ). A munka megkezdésekor kijelölték a pince magasságát és szélességót. Általában 2—2,5 m Szélesek, 1,8—2 m magasak a likpincék. A keskeny pince biztonságosabb, nehezebben szakad le. A méretek kijelölése után egy ember ásóval, csákánnyal fúrta az agyagos sárgaföldet, a másik lapáttal kidobálta. A hosszú pincékből a pincesípon keresztül talicskával hordták ki a földet. A pince fúrásához rövidnyelü Szerszámok kellettek. Amikor ol(14) Л dunántúli szőlőhegyek szakrális építményeiről: VAJKAI Л., A parasztszőlömivelés és bortermelés Veszprém megye déli részében. NépÉrt, XXX, 1938, 21—23. — Megemlítem, hogy Orbánkápolnát Mór és Adony, a XVIII. században részben németekkel újratelepített mezővárosok szőlőhegyein is találunk. A móri Orbán-kápolna 1794-ben az adonyi 1811-ben épült. A Móron közkézen forgó kéziratos krónika szerint: ,,1794-ben P. Hospitius kapucinusnak gróf Lamberg Fülöp téglát adott és ebből felépítette a Kecskehegyen lévő Orbán-kápolnát." Az adonyi egyházközség múlt század eleji irataiban olvasható: ,,Milassin püspök kívánságára a Promontoriumban Szt. Orbán kápolna épült. A szentnek ünnepén ugyanis népes körmenet megy a Szőlőhegybe, mikor is régi szokás szerint faágakból összetákolt szentélyben mondották a szentmisét." Az Orbán-kápolnák búcsúját ma is minden évben megtartják a móri és az adonyi szőlőhegyen. (15) VENDL A., A Velencei-hegység geológiai és Petrográfiai viszonyai. A Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve, XXII. 1914, 73. érték a szükséges hosszúságot, akkor szellözőlik&t vágtak rá ásóval, a pince nagyságától függően egyet vagy kettőt. Majd lapáttal simára gyalulták az oldalfalait és vaklikat vágtak a végébe. Az új pincét kiégették: teletömték szalmával, majd meggyújtották. Az égetés hatására a pince falain 3—4 mm vastag, mázatlan cseréphez hasonló réteg képződött. Végül egyszárnyas, Széles deszkaajtót raktak rá, hogy a nagy hordók is beférjenek rajta. A lyukpincék hossza mindig a Szőlősgazda Szükségleteitől, szőlőjének nagyságától függött. A volt nagygazdák pincéi 10—15 m hosszúak. Ehhez esetleg egy 4—5 m-es mellékág, kölökpince tartozhat (1. ábra, IV). A csak 200—300 négyszögöl Szőlővel rendelkező egykori szegényparasztok, halászok, napszámosok pincéi nem haladják meg a 4—6 m hosszúságot. Ha később vettek vagy örököltek még Szőlőt, akkor megnagyobbították a pincét: beljebb fúrtak. Ahol nem volt fúrt pince készítésére alkalmas terület, ott kőboltozatú, kívül földdel borított pincét építettek. A kőboltozatú pincék építésének régi technikája még megfogható a népi emlékezetben. A pince helyén a boltív alakjának megfelelően kifaragták a földet. A domború földhátra rakták a boltívet kőből, majd a pince fúrásához hasonlóan a kész kőboltozat alól kiszedték a földet. A régi technikát a bókonyokkal való pinceépítés Szorította ki. A falusi építőmestereknek volt 3—4 darab, vastag deszkából készült, alul 3 m Szóles, 1,5 m magas pincebókonya, boltozat sablonja( 16 ). A pincék építésekor először kiásták a pincegödröt ós a pince fundamentumát. A kiásott gödörben megrakták a pince oldalfalait egyenesen, kb. 20 cm-es alappal. Majd az oldalfalak mellé méterenként téglából oszlopokat raktak, habarcs nélkül, legfeljebb homokkal, hogy ne billegjenek egymáson a téglák. Az oszlopokon egy-egy gerenda feküdt. A gerendákra állították a pincebókonyok&t, egymástól 70—80 cm távolságra. A bókonyokat bedeSzkázták és erre rakták rá a boltozat anyagát. A boltív elkészítése után egy héttel kiszedték a tégla oszlopokat, a gerendákat, a bókonyokat ós a deszkát. A pince elejét ilyenkor még nem falazták be, így itt ki tudták hordani ezeket. Ezután a pince elejét is felépítettékkőből. A boltívre földet teregettek, ezt fű nőtte be. A füves részt a pince tetejének nevezik. А bókonyokka] való pinceépítést Andrásfalvy Bertalan Pátyról említi. Itt bóc/ninak hívják ezt az eszközt és magát a boltívet nevezik bókonynak( 17 ). V a j к a i Aurél a Balaton-felvidékről (Alsóörs, Veszprém m.) írta le az árkussá,] való pinceboltozást( ls ). Az árkus megfelel a bókonynak ós a technika is ugyanaz. A kőpineék építésénél a 6ó&om/-technikát a Vértes déli részén is alkalmazzák. A nadapi Szőlőhegy romos, félig elbontott pincéin jól tanulmányozható a boltozat anyaga: a pincesípot apró, gömbölyű, (15—20 cm), a pincéket 25—30 cm nagyságú lapos kövekből építették (XXI. tábla, 2). Kötőanyagnak a múlt Században még Sárt, újabban meSzeS habarcsot használnak. A Velencei-hegység fő tömege gránit és kvarcit, így az építkezéshez Szükséges követ — az itteni kőbányákban — helyben találta a lakosság( 19 ). Egy múlt század eleji le(16) Bakony szavunk német eredetű, jelentése: „Fából készült hajó v. dereglye bordája." — Magyar Értelmező Kéziszótár, 144; ÉrtSz, I, 659. (17) ANDRÁSFALVY В., A pátyi Pincehegy. NéprÉrt, XXXVI, 1954, 115—116. (18) VAJKAI A., A Balaton északi partjának présházai. VMMK, V, 1966, 186. — Árkus szavunk a latin arcus ,ív' átvétele. Cf., BÁRCZI G., Magyar szófejtő szótár. Budapest, 1941, 10; A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I, 177. (19) Századunk elején is több kőbánya működött az itteni falvakban. A bányák egy része a közbirtokosságé, más részük magán kézen volt. A filoxérajárvány után többen a szőlőjük helyén nyitottak kőbányát (pl. Enyedi József és Géjó István Velencén). Fejér megye tájainak bemutatásakor a Velencei-hegység kőbányáiról Kádár László is megemlékezik: „Nem volna teljes a táj képe, ha nem emlékeznénk meg a hegy oldalába vájt számos kőbányáról. A fejtés alatt álló bányák kőfalai messzire látszanak, de a már behegedt, növényzet által benőtt sebhelyek is örökösen tátongó üregek maradnak a hegység oldalában." KÁDÁR L., A tájak. In: Fejér vármegye. Magyar városok és vármegyék monográfiája. Budapest, 1937, 42. 302
