Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 16. 1975 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1978)
Közlemények – Mitteilungen - Lukács László: Népi építkezés a Velencei-hegység szőlőiben. – Volksbauten in den Weingarten des Velencer Gebierges. p. 299–343.
A Velencei-hegység kopár gránit területére települt falvak határában a szántó kicsi. A gabonatermesztés nem elégítette ki az itteni falvak Szükségleteit. A hiányt a fejlett állattenyésztés — Szarvasmarha- és juhtenyésztés — valamint a magas színvonalú Szőlő- és gyümölcstermesztés egyenlítette ki. A hegység déli lejtői nagyszerűen alkalmasak a szőlő- és gyümölcstermesztésre. Heim József, a székesfehérvári káptalan pákozdi uradalmának egykori vincellérje Szerint ezen a területen általában két héttel korábban megérik a szőlő és a gyümölcs, mint a környék falvaiban. Már április végén beérik a szőlőhegyekben a Sukorói cseresznye, amit az asszonyok csomókba kötve vittek a környék piacaira. Július végén, augusztus elején a korai csemegeszőlőkkel jelentkeztek. Télen a férfiak kocsira raktak egy-egy hordó bort és elvitték a Mezőföld falvaiba, pusztáira, ahol eladták vagy gabonáért elcserélték. A két világháború közötti időszakban — a Velencei-tó környékének üdülőterületté válása kapcsán — felvetődött a Velencei-hegység bortermelésének, gyümölcstermesztésének fejlesztése. Votisky Antal ,,A Velencei-tó problémái" című tervezetében így írt erről: ,,A Velenceitó északnyugati Sarkától a velencei és a sukorói partok mentén vulkánikus természetű hegyek sorakoznak. E hegyoldalak lávás, sziklás talajában különös zamatú, kitűnő édeS Szőlő és finomzamatú gyümölcs terem. A Velencei és a Sukorói szőlőkben vannak évek és helyek, amikor és ahol aszú-Szőlőt is Szüretelnek s aszút is készítenek. A déli fekvésű hegyoldalakon a lávás talajban különleges, csak ezeknél tapasztalható zamatú, tüzes, erős borok teremnek és az ottani lakosság évszázadok óta műveli a kitűnő szőlőket"( 10 ). A kedvező talajadottságokon kívül még egyéb tényezők is hozzájárulnak a Velencei-hegységben termelt kiváló borokhoz. A napsugárzásban egyébként is gazdag, déli lejtők közvetlenül a Velencei-tóra tekintenek, így a tó víztükre révén kettős besugárzást kapnak( u ). A hegység alacsonyabb területeit fedő agyagos lösz, a magasabb területek kőben való gazdagsága fejlett pincekultúra kialakulását tette lehetővé. A Szőlőtermesztés, bornyerés és bortárolás hagyományos eszközkészletéhez a szőlőművelő parasztság hozzáértése, termelési tudása kapcsolódott. Anyag, szerkezet, forma és funkció a Velencei-hegység szőlőhegyi építkezésében I. A Velencei-hegység falvaiban a népi terminológia ma a köznyelvben is általánosan használt szavakkai jelöli a szőlőhegyi épületeket : a szőlőfeldolgozás helye a présház, a bortárolásé a pince. Megfigyelhető, hogy az idősebbek hajléknak vagy pincének nevezik az egész épületkomplexumot. (Pl. Kollár Jánosé ez az ablak nélküli hajlék. — Kimentem a Szőlőbe, de itthon felejtettem a pince kulcsát.) A pince kulcsáról beszélnek, de a présház kulcsát értik alatta. A terület legegyszerűbb pinceformájához nem tartozik semmiféle hajlék (IX. tábla, 2; X. tábla, 2; XI. tábla, 1) Ezek az agyagos löszbe vájt, barlangszerű bortárolóhelyek — V i n с z e István rendszerezésében — a földfelszín alatti, épület nélküli lyukpincék csoportjába tar(10) VOTISKY A., A Velencei-tó problémái. Budapest, 1934, 20. (11) Hasonló a helyzet a Balaton melléki borvidéken is: Cf., BERNÁT T. (szerk.), Magyarország gazdaságföldrajza. Budapest, 1972, 319. — A hegyaljai szőlők aszusodását a Bodrog—Tisza víztükrén, árterületének nedves rétjein keletkező nagyobb páratartalom segíti elő. Cf., KATONA J. — DÖMÖTÖR J., О. C, 62. toznak( 12 ). Az épület nélküli lyukpince bejárata elé gyakran kis nád pincesípot építenek. Ez nyeregtető alakú, egyszerűbb formájában ajtó nélküli épület (XV. tábla, 2). Elejét sok esetben náddal (XVIII. tábla, 1), vagy vályoggal építik be és ajtóval zárják le. A nád pincesíp megjelenése még nem jelent alapvető változást. Ezek az épületek továbbra is csak a bor tárolására alkalmasak. A szőlőgazdasági épületeknél minőségi változás a lyukpince elé épített présház megjelenésével következik be. Az ilyen épületek már új típust képviselnek : a pinceházas lyukpincék csoportjába tartoznak. A présház lehetővé teszi a borsajtók alkalmazását. Ezekhez a présházakhoz a középorsós fapréSek kapcSolódnak( 13 ). A Velencei-hegység szőlőhegyeiben a présház három formájával találkozunk. Legelterjedtebb a sár-, tömött- vagy vályog falú, nádtetős épület (I. tábla, 1). Gyakran alkalmazott megoldás, hogy a lyukpince elé szélesebb, kővel boltozott, kívül földborítású présházat emelnek, ezt elöl terméskő homlokfallal zárják le (I. tábla, 2.). A féhajok&t eredetileg csak lapos tetejük különböztette meg a többi présháztól. Funkcionális és morfológiai szempontból átalakulásuk a II. világháború után következett be, amikor az elpusztult présházak helyén szőlőfeldolgozásra alkalmatlan formában jelentek meg (VIII. tábla, 1; XXV. tábla, 1). A Velencei-hegység szőlőgazdasági épületeinek topográfiai elrendeződése a természeti földrajzi viszonyoktól függ. A völgyekben, löszmélyutakban, meredek partoldalakban szép pincesorokat találunk (Sukoró, Velence) (V. tábla, 3; XVI. tábla, 1). Az alacsony dombhátakon és a köztük levő laposokban Szétszórtan, az egyes szőlők végében találjuk a présházakat, pincéket. A pinceházas lyukpincék mai formájukban leggyakrabban kétosztatúak (pince + présház) (1. ábra, III, IV, V; 2. ábra, II, V.). Esetenként találunk példákat a háromosztatúvá válásra (pince + présház + szoba) (1. ábra, 1, -IJJ. A kis szobát mindig a présház ablak melletti sarkából választják el. A préshelyiséget a mély pincével hosszú, keskeny pincesíp köti össze (1. ábra, II; 2. ábra, I, IV). Az épületekre jellemző, hogy ha a présház és a pince hosszanti tengelye egybeesik, akkor a bejárati ajtó az épület rövidebb homlokfalán (1. ábra, I, III, IV, V; 2. ábra, II), ha merőleges egymásra a présház hosszabbik, oldalfalára kerül (1. ábra, II; 2. ábra, I, IV). így a présházajtótól egyenes út vezet a pincelejárathoz. Velence nemesi eredetű présházai és a többi falu dézsmapincéi csak fokozzák azt a formai sokféleséget, amely a Velencei-hegység Szőlőbeli építkezését jellemzi. A nemesi eredetű borházak nemcsak külső formájukban és méreteikben, hanem belső térbeosztásukban is különböznek a paraszti hajlékoktól (XVII, tábla, 1, 2; XIX. tábla 1, 2). Lugassal befuttatott tornác, kis nyitott kéményű konyha, nagy szoba és hatalmas, gyakran több faprés befogadására alkalmas szőlőfeldolgozó helyiség található bennük. A nemesi borházakhoz a főfás, kőhúzós prések kapcsolódnak. A tágas dézsmapincék a jobbágyfelszabadítás után paraszti kézre kerültek. Nagyságuk a kisgazdaságok igényeit jóval meghaladja, így részben kihasználatlanok (2. ábra, V). A Szőlőhegyi épületek között pince nélküli SzerSzámoskamrákat is találunk. Akinek több darab Szőlője volt, csak az egyikre épített pincét, a többin a szerszámok tárolására ós eső elleni menedékül Szolgáló Szerszámoskamra állt. A primitív épületek közül a nádból vagy venyigéből készült szőlőskunyhó található meg (VIII, tábla, 2; XVIII, tábla, 2). A szőlőhegyek különállását, zártkert voltát a körülöttük levő árok ós az élő sövény kerítés (gát) is jelzi. A Szőlőparcellák között csak a barázdák mutatták a határt. (12) VINOZEI., Magyar borpincék. NéprÉrt, XL, 1958, 83—104; ID., Ungarische Weinkeller. Acta Ethnographica, IX, 1960, 119— 145. (13) A magyar borsajtók típusokba sorolása Vincze István nevéhez fűződik: Magyar borsajtók. Ethn, LXIX, 1958, 1—28. 300
