Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 15. 1974 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1976)
Közlemények – Mitteilungen - Lukács László: A népi építkezés emlékei a zámolyi szőlőhegyen. – Denkmäler der Volksarchitectur im Weinberg von Zámoly. XV, 1974. p. 237–248.
szűnt, de az itt gyártott téglából ma is sok előkerül a régi présházak bontásakor. Az öreghegyi présházak tetőszerkezete szarufás nyeregtető. A hosszanti falakon a sárgerenda fut végig. Ezen keresztben, egymástól egy méternyire fekszenek a gerendák. Alul a gerendákba, felül egymásba csapolják a szalujukat, amelyeket fönt kb. egy méter hosszú pótgerendával, kokasülővel is összefogatnak. A szalufákra kerülnek egymástól 30 — 40 cm távolságra a lécek. A XIX. században a présházakon még nem fenyő-, hanem faragott tölgygerendák voltak. Ekkora szalufák is tölgyfából készültek. Csak behasították az egyik tölgyfa szalufát, a másikat pedig egy kicsit a végén laposabbra faragták ; ezután a kettőt egymásba csúsztatták, cigányfuruval kifúrták, majd nagy tölgy faszegekkel összeszegelték. Ebben az időben fűrészelt fenyőlécet sem használtak a tetőkészítésnél, hanem keményfából hasított és nagyjából négyszögletesre faragott „léceket" szegeltek a szalufákra, régen faszeggel vagy kovácsszeggel, újabban gyári-szeggel. Ekkor még a nádat vagy a zsúpot sem dróttal, hanem fűzfavesszővel kötötték fel a lécekre. Ezt a régi tetőkószítési módot nagyszerűen tanulmányozhattam az 1973 őszén lebontott Üdvardiféle présházon, amelynek alaprajzát az 1. ábrán mutatom be (1. ábra, 2.). A présházakat a múlt században zsúppal, náddal vagy fasindövel fedték. Az újabbak (az 1920-as évektől) cserepesek, cementcserepesek vagy palásak. A legtöbb öreghegyi présház régen zsúpos volt. A léceket a zsúp alá is kb. 10 cm vastagon beterítették náddal, majd erre verték fel a zsúpot. Azért csinálták így, hogy a rozsszalma tokiásza ne hajoljon be a padlásra. A nádtető készítésének menete és a nádazó szerszámok azonosak a Barabás Jenő által feldolgozott velencei nádmunkával és eszközeivel( 18 ). Legfeljebb az eszközök elnevezésében van némi különbség: a nádverő sulyok Zámolyon verő, a nádazó kefe neve pofozó. A nádtető részei: szegély, toromba, gicák, pap. A nádat a Tófenékben, egészen a Laja-pusztán túli Tófarkáig feléből vághatták a parasztok. Később már a Pákozdi-tóhól és Sukoróról hordták a nádat. Zámolyt Barabás Jenő is feltünteti a velencei nád házfedósre való felhasználásának területét bemutató térképén ( 19 ). A tetőkószítés és a tetőfedés munkáját a nádazók végezték. Ezek falubeli fúró-faragó emberek, specialisták voltak. (Pl. a Nádazó-Lepsényi familia férfitagjai, legutóbb Lepsényi Mihály és két fia, Mihály ós István.) Jármot, szekérrudat, szekeret, létrát, fagercblyét szerszámnyeleket (kaszanyelet), szőlőkarót faragtak a parasztok számára. Olyan ügyesek voltak, hogy néha még a Meránuradalomba is befogadták őket iparosként dolgozni, ha valami sürgős munka akadt. Régen a présházakra a nádazók faragták meg a keményfa gerendákat, szarufákat, léceket. Ebből rótták össze а tetőt, majd benádazták vagy zsúppal befedték. Főként tavasszal és ősszel készítették, javították a tetőket. Fizetésük pénz és gabona volt. A mesterkedésen kívül 8 — 10 hold földön gazdálkodtak is. Az említett régi kő présházakon még a csúcsfal is kőből épült. Régiek a sövénycsúcsfalak is. Ezek készítésekor először 8 — 10 cm vastag gömbfákból megcsinálták a bontókat, majd ezeket orgonavesszővel befonták és kívülbelül be tapasztották. A sárfalú présházak csúcsfala általában vályogból készült. Találunk deszka oromfalu présházakat is. A csúcsfalakon van szellőzőlyuk, csúcslik is. A deszka homlokzatra 1—3 szív-, kör-, vagy tulipán alakú csúcslikat fűrészeltek. A régi présházakat nem padlásolták le, de az újabban építetteknek (századunk elejétől) már valamennyinek van padlása. A gerendákra padlásdeszkát raktak, s azt felül le tapasztották. A padlástalan présházakban a gerendákon szőlőkarókat tettek keresztbe, ezekre szüret után a külön hagyott legszebb szőlőből 50 — 100 kötést is felakasztottak. Ugyanide felrakták a szőlőben termett al(18) BARABÁS J., A velencei nád felhasználása. Ethn, LXII, 1951, 14 5—155. (19) Ibid., 146, 1. ábra. mát, körtét is. Ha a gazda szombaton délután elment a pincébe borért, télen mindig hozott haza a családjának ebből a gyümölcsből. Vaj kai Aurél Veszprém megyéből említ hasonló szőlőakasztó rudat( 20 ), Velencén (Fejér m.) egy hordóabroncsot kötnek fel a padlástérbe és erre akasztják körbe a szőlőfürtöket. A présház előtt és hátul a pince tetején mindig gyöp nőtt. Ezt nyáron többször lekaszálták. Az itt összegyűjtött szénát tartották a présház padlásán. A szőlőbeli épületek padlásán a Nyugat-Dunántúlon mindenütt a szőlők közelében kaszált hegyi szénát tárolják( 21 ). A padlásra a szőlőfeldolgozó helyiség (présház) egyik sarkából lehet felmenni létrán. Ezt a létrát használják a szőlőben a fák metszésénél, gyümölcsszedésnél is. A pincébe a présházból 5 — 6 falépcső, fagrádics vezet. A présház falait kívül-belül búzapolyvás sárral betapasztották és lemeszelték. A XX. században már a kőművesek vakolták be kívül-belül a présházat is a falusi lakóházhoz hasonlóan. A présházak padlózata régebben egyszeri! döngölt föld volt. Az újabb présházakban már a szőlőfeldolgozó helyiség (présház) és a kis szoba padlózata is beton, esetleg tégla. A régi présházajtók-pinceajtók széles, faragott tölgyfa deszkából készültek (III. tábla, 1.). Egyszárnyas, széles, erős ajtók voltak. A rajtuk levő fazárakat görbekujccsal nyitották. Ez vastag drótból készült kampó volt. A zámolyi szőlőhegyen használt régi fazárakhoz hasonlók találhatók a Velencei-hegység szőlőbeli hajlékain is. Az újabb ajtók kétszárnyasak, vaszárakkal, esetleg díszes vasalással (III. tábla, 2.). A fa ajtó-tokra felül mindig rávésik a készíttető nevét vagy nevének kezdőbetűit és a készítés évszámát is. így: ANO 1822; Biro Józsefé Készült 1900 b& ; Odor Pálé 1903; Csö Jó MDCCCCV-ben; Katona Pál 1911 be Készíttette, Rabi István Készíttette 1924 ben. Ugyanezt a csúcsfalon is feltüntetik : NP SJ 18 5 5 19 13 Az újabb, kétszárnyas deszkaajtók gyakran vaslemezzel borítottak, és a hatalmas vaszárakon kívül ún. srófos zár is van rajtuk. Ez az ajtóbiztosító kívülről nem látszik, mivel két csavarral (sróft'al) működik, és a csavarok olyanok, mint az ajtóvasalás többi csavarja. A belül levő vaspántot (keresztvasat) kívülről srófolják oda az ajtószárnyakhoz, így a pincébe nehezebb betörni. Andrásfalvy Bertalan írja, hogy a pátyi Pincehegyen a présházak ajtaját vaslemezekkel borították és az ajtót belül keresztvas is védte. A keresztvas funkciója hasonló a zámolyi srófos záréhoz( 22 ). A srófos zár középkori hagyaték, róla Takáts Sándor is megemlékezik Rajzok a török világból című munkájában( 23 ). A présházajtó egyik szárnyán van egy vaskarika. Ebbe a gazda távozásakor egy szőlőkarót beledugott és keresztbetéve az ajtó előtt, a végét beállította egy, az ajtótokon levő, csak általa ismert jelhez : szegfejhez, faragáshoz, repedéshez. Ha valaki járt ott, azt elmozdította. Ezt észrevette a gazda, de még a hegyőr is, mivel már ő is megfigyelte, hogy kinek mi a jele az ajtón. A betörők ellen fel is gereblyézték a présház előtt a földet, a présházban és a pincében pedig felseperték, hogy a lábnyomok meglátsszanak. Az ilyen biztonsági intézkedések ellenére a pincékbe mégis betörtek. Leggyakrabban úgy, hogy hátul a pince tetejénél leszedték a cserepet, bementek a padlásra, onnan a présházba és ott felfeszítették a pinceajtót. 1848 előtt az úriszék is gyakran tárgyalta a betörési ügyeket. Pl. 1847-ben a zámolyi „Ref. Szent Ekklé'sia" panaszt tett, mivel: „Zámolyi lakosok: nevezet szerént Fórizs János, Fórizs György, és Ns. Udvardi István, minekutánna (20) VAJKAI A., NéprÉrt, XXXI, 1938, 32—33. (21) GÖNCZI P., Göcsej. Kaposvár, 1914, 579; TÓTH ,T., Kőszegvidéhi szőlőhegyi pincék. Budapest, 1940, 3. (22) ANDRÁSFALVY В., NéprÉrt, XXXVI, 1954, 115—116. (23) TAKÁCS S., Rajzok a török világból. Budapest, 1915, II, 35. 240
