Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 15. 1974 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1976)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Pentelei női viselet. XV, 1974. p. 217–236.

sebb ruhadarabunk egy halványpiros anyagból készült nádas purucka, melynek szélére fehér farkasfogat varrtak, h.: 26,6 cm. Ltsz.: 69.10.4. (II. tábla, 1.). A mai idős parasztasszonyok, akik fiatal korukban a nádas puruckát hordták, ma is viselnek pruszlikot, de már nem nádasat. Flanellből készítik mellényüket a nádas purucka szabása szerint. Színe bármilyen lehet, amilyenhez éppen hozzájutnak. így például a múzeumban van egy kék—fekete kockás flanell mellény, amelynek szabása pontosan megegyezik a nádas purucka szabásával, 74 éves asszony hordta a gyűjtésig, h. : 37 cm. Ltsz. : 59.10.7. A brokát, bársony pruszlik az adatközlők emlékezetében már nem élnek. Erre nyomaink nincsenek, bár egyes alkalmi viseletben felbukkannak, (pl. szüreti mulatságban), kérdéses azonban, hogy adott esetben nem újabb hatással állunk-e szemben. Hurka. Mielőtt az alsószoknyákat felvették volna, a pendelyre felöltötték a hurkát. Ez tulajdonképpen rossz ruhából készült hurka-szerű öv, amelyet madzaggal kötöttek össze a derékon. Szerepe az volt, hogy a föléje kerülő alsószoknyát kitartsa, ill. a szoknyákat megtartsa. Éppen ezért úgy kötötték a derékra, hogy a szoknya gallérja került oda, ahol az alsószoknyát beráncolták. Egyes öregek emlékezete szerint az is előfordult, hogy a lányok annyira táncoltak a bálban, hogy ezt a hurkát elvesztették. Ezt azonban igen nagy szégyennek tartották. Alsószoknya. Az alsószoknyák vékony kendervászonból, vagy gyári sifonból készültek. A századforduló idején hosszúak voltak, alig valamivel a boka fölött végződtek. A derekát 5 — 6 cm széles gallér fogta össze, a hasíték elöl, baloldalon volt ós a madzaggal záródott. A szoknya maga 3 — 4 szél széles volt, a derekát sűriín ráncolták, csak elöl volt sima. Kb. 60 cm hosszúra szabták a szoknyát, ehhez varrták a 6 — 8 szél széles fodrot. A fodrot rádolgozták a szoknyára és körben beráncolták. A fodor 30 — 35 cm hosszú volt, az alján 6 — 16 cm szóles pléve\. A plé a szoknya idegen anyaggal történő visszaszegését jelenti. Az alsószoknyát rendszerint vastagabb anyaggal szegik vissza. A plé volt hivatva arra, hogy a szoknyának jobb tartást adjon, a járásnál a szoknyát kitartsa. A szoknya aljára a plé és a szoknya közé dolgozták be a díszítést, hogy jobban tartson. Ez a díszítés lehetett hímzés, horgolás vagy gyári csipke, fehér, vagy színes; kinek-kinek ízlése és tehetsége szerint. Gyakran előfordult, hogy a felsőszoknya színével megegyezett a fölül viselt alsószoknya díszítése. Arra gondosan vigyáztak, hogy ez a dísz kilássék a fölsőszoknya alól. Arra is vigyázlak, hogy a csipkét olyan anyagból készítsék, amelyik állja a sok mosást. Ugyanis a cipőjüket erősen vikszolták ós a hosszú szoknya leért a cipőre, így könnyen bepiszkolódott. Az alsószoknyákat általában nyersűték, nyers keményítőben keményítették és úgy vasalták. A nyersen keményített szoknya terebélles volt. Ha nem jól sikerült a szoknyák keményítése, vasalása, 4 — 5 alsószoknyát is fel kellett venniök, ha sikerült, elég volt kettőt felvenni. A legfelső alsószoknyába belevasalták felsőszoknyát. Belevasalásnál úgy vasalták az alsószoknyát, hogy a ráncai egybeessenek a felsőszoknya ráncaival. így volt játéka, volt tartása is a felsőszoknyának. A múzeumban levő két alsószoknyának a méretei a következők : hossza : 102 cm, legnagyobb szélessége : 7 szól, Ltsz.: 56.30.1. A csipkésaljú alsószoknya méretei a következők: hossza: 103 cm, legnagyobb szélessége: 8 szél, Ltsz. : 56.30.2. Mindkét alsószoknya az 1910-es években készült ós még 1956-ban is használták. Megvételkor, is még a szobában, szekrényben tartották. Összecsavarva átkötve, a két rávarrt füllel akasztották a szekrénybe. Az alsószoknya nagyobb értéket képviselt, mert sok anyag volt benne. Értéke miatt fokozottan ügyeltek rá, hogy élettartamát meghosszabbítsák. Csipkéje általában nem tartott addig, amíg maga a szoknya : többször cserélték. Ha végképp elszakadt, tovább már nem volt érdemes foltozni, használni, más szerepet kapott. A javát kiválogatták, az aljáról a csipkét lefejtették és átalakítva ajtofüggönyként használták. A múzeumban is van egy ilyen másodlagosan felhasznált, fehér sifonból készült alsószoknya. (III. tábla, 2.. (Hossza: 92 cm, szélessége: 57 cm, ül. hossza: 95 cm, szélessége: 58,6 cm. Ltsz.: 55.19.1. és 55.19.2. 6. Fölsőruhák Fölsőszoknyák. A fölsőszoknyák anyagát illetően nagy volt a változatosság idő, alkalom és anyagi lehetőségek szerint. Ismerünk kartonból, flanellból, gyapjúszövetből, ripsz-szövetből, lüszterből, batisztból, kékfestőből stb. készült szoknyákat. Abban megegyeznek, hogy bokáig érnek, az erősen húzott szoknyafal 2,5 — 4,5 cm szóles gallérba van foglalva: alján idegen anyagból készült plé van, s ennek alján fekete seprűzsinór. (VII. tábla). Díszítésüknél igen nagy változatosságot találunk. A múzeumban levő fekete lüszterszoknya függőlegesen fehérrel csíkozott, a pl éje lila kanavászból készült. Díszítése igen egyszerű : a plét ötsorosán géppel tűzték le. (Ltsz. : 60.6.2.) Hasonlóképpen egyszerű díszítésű egy kék lüszterszoknya is. Ennek plóje barna kanavászból készült és díszítése hasonló az előbbihez. (Ltsz.: 60.3.1.) Egy másik fekete lüszterszoknya annyiban tér el a kéktől, hogy a tűzés fölé fekete gyári csipkét varrtak. (Ltsz.: 60.61.1.) A drága gyapjúszövetből készült ruhákon általában a kötény alá kerülő szoknyarészt más, olcsóbb anyagból toldották meg. A díszítésnél is kevesebbet tettek erre а гезгге. Pl. a barna gyapjúszövet-szoknyán a díszítés három, rávarrt zöld selyemcsík. A kötényhez kerülő részen csak egy csík van, azt a csíkot varrták csak rá, amelyik kilátszik a kötény alól. (Ltsz.: 57.1.1.) A másik múzeumi gyapjúszoknya szintén barna színű. Ennek szabása is megegyezik a lüszterszoknyáéval, ennek elején nincs ráncolás és a hasítéka elöl, jobb oldalon nyílik. Ennek a szoknyának is lila kanavászból van a pleje, a plé alatt barna seprűzsinór van bedolgozva. A plé felső széle csak egyszer letűzött, föléje azonban rakott fodrot varrtak. A fodor felső szélét körben selyemrátéttel dolgozták el, s efölé még egy sor selyemrátétet varrtak. A selyemrátét egy árnyalattal világosabb barna, mint a szoknya. (Ltsz.: 56.22.1.) Nyári hétköznapi viselet a kékfestő vagy kartonszoknya volt. Ünnepre lüszterszoknyát viseltek. Télen a flanellszoknya számított otthoni ruhának, az ünneplő a gyapjiiból készült szoknya. Az egyes alkalmi öltözetekről másutt szólunk. A gyűjtés során még gyakran találtunk teljesen ép szoknyákat, a seprűzsinórt azonban már lefejtették róluk. Ennek indokául azt vallják, hogy a kereskedelemben már nem volt kapható a zsinór, s ezért kénytelenek voltak egy új szoknya számára lefejteni. Mivel a szoknyában sok anyag van, ezt is felhasználják másodlagosan. Napjainkban a századforduló idején készített szoknyákból egyberuhát készítenek. Kötény. Ez a ruhadarab, amelyet az asszonyok szinte a legfontosabbnak tartanak, könnyen díszíthető. Talán ez a ruhadarab változott leginkább. A legáltalánosabb ünnepi kötényviselet a fekete lüszterkötóny. Az idősebb adatközlők emlékezete szerint minden színű ruhához ilyent vettek fel, még a színes, — dohányszínű, meggyszínű, stb. — esküvői ruhához is fekete lüszterkötóny volt szokásban. Kétféle szabású kötényt készítettek ebből az anyagból. Az egyik szabott volt, a dereka felé elkeskenyedett. (VIII. tábla, 1.) Hossza cca 70 — 75 cm, ehhez toldották a cca 24 — 25 cm szóles fodrot. Széles, nagy ráncokban rakták le a fodrot és selyemszalaggal fogták be. Ezt hívták rakott köténynek. Ltsz. : 56.30.5. A másik fekete lüszterkötény nem szabott és nem rakott, egy szél szóles. A széleitől 10 — 12 cm-re mindkét oldalon, három kis bevarrást tettek, hogy formáját biztosítsák. Ugyanis nagyon fontosnak tartották, hogy a szép kötény „a hason hurkát ne vessen". A be varrásokhoz erősítették a kötőt is, a sinórt. A kötény alján három zámedlit varrtak, majd 2 — 3 cm szélességben vissza218