Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Népi táplálkozás és étkezési szokások Dunapentelén. XIII, 1972. p. 273–285.

szüretibál. Ott volt minden szórakozási lehetőség, billiárdozni is lehetett. A Weiss a helyi födesuraktól vásárolta meg a legjobb borokat. Mélykútrol stb. A többiek paksi, izsáki borokat mértek. A Botos vendéglős úgy vette meg egy Mészáros nevűtől, a postán felül vót egy nagy L alakú ház az volt az övé. A tulajdonos még most is benne lakik. A Török kocsma ott volt a százlábú hídnál. A tulajdonosa pénzkirály volt. Kéményseprőmester volt, de csak a legényeivel dolgoztatott. Saját 20 hold szölleje volt. Hajósok jártak hozzá meg a tutajosok. A legnagyobb mulatság az május elsején kezdődött a molnárok ünnepsége. Mikor a dunai ünnepség befejeződött, elmentek a kocsmába ott volt borjúpörkölt és jót mulattak reggelig. Széjjel van szedve az a kocsma, ahol mulattak. A kocsmát csak Nyalókának, Mézesliknak hívták. Szekulecz Adolf volt a rácok külön kocsmárosa. Az Öregtemető utcában volt a kocsma. Itt volt a környék szeszfőzdéje. Itt nem főztek, csak ital volt náluk. Tambura zenekar játszott. Már pora sincs, negyedik ház a templomtól. A másik kocsma a Lábodi Józsefé volt, itt volt a legényegylet is a Baracsi út sarkán, ahol most a bölcsőde van. Itt volt a katolikus kör. Kalbászfélét, hideg ételeket tartott meg bort. Itt tartották a paraszt szüretimulatságokat, a legényegylet bálját. Voltak még kisebb kocsmák, mint a Hatcsöcsű, a kisebb lebujok. Volt vagy 12 kocsma a faluban." Kollektív munkák étkezési szokásai A hétköznapok téli kisebb kollektív munkái voltak az asszonyok számára a fonás és a tollfosztás. Hétközben fontak, szombat és vasárnap este tollat fosztottak. A fonóban nem kínálták őket, legföljebb csak vízbenfőtt kukoricával. Ki-ki saját kosztján volt otthon. Tollfosztóba általában minden alkalommal megkínálták a vendégeket, kemencében főtt kukoricával. „ToUfosztásba danutak is muzsikátak is. A leányok táncútak, legények is vótak a fosztóba, oda is be szoktak gyünni." Kgyéb ennivalóval, vagy innivalóval nem kínálták meg egymást. Aratáskor egy aratótálbé)l ettek hatan. Régebben fatálból ettek, de az nagyon hamar kiszáradt és akkor az abroncs lejött róla. Nagyon kellett rá vigyázni, hogy ki ne száradjon, napközben igyekeztek hfís helyre tenni. Majd később az uradalom cseréptálat vett, ez nem száradt ki, de azt nehéz volt cipelni. „Mentünk tarróról-tarróra asztán amelyik a tálas vót, egy hétig hordozhatta. Az uraságtul bödönybe szokták kihordani az ételt és akkor kimerték a tálakba. Ahányan vótunk, annyi kanállal tettek. Mit mongyak, oan jó nagy kanalak vótak, jé) nagy merőkanalak. Untig ölóg vót egynek-egynek. Ha gombóc vót, akkor a leányok kaptak négyet, az emberek meg hatot. Asztán levet meg egy merőkanállal. De a leányok sose ették meg a négyet, kettő mindig elég vót, nem mondom, a nyújtott gombócbu], abbu megettem hármat, mer ászt szerettem. A gombé)c csak levessee vót. Két gombóccal vótunk kinn uzsonnáig. Akké) asztán hát ami vót a kosarunkban, ászt ettünk, ki mit hozott hazúról. Akinek vót hozzátartozója, hetenként kétszer kedden, meg csütörtökön kigyüttek hozzá. Früstököt is a kosárból ettünk, és ezen arattunk két hétig. De azért örűtünk vasárnap, ha kimehettünk, mer oan mulatságot csaptunk a tarrón, hogy elhallott a másik araté)khoz. Azoké meg mihozzánk. Mer mind pusztán ahogyan aratók vótak, a leányok, legények összeátak, még a menyecskék is kigyüttek hozzánk. Oan krájcmenétet jártunk ott a tarrón, hogy annak a rendje." „Aratásba, ha vót szakácsné, semmit se vittünk magunkkal, mindent az uradalom adott. Kedden és csütörtökön, hús vót, meg főzelék. Azután vót gombóc, bableves, krumplistészta, grízestészta, meg asztán paprikáskalács. Neccesenk hívták, hajtókásnak. Akkorát sütöttek egynek, mint a kezem. Jó vót, attól függött, milyen vót a szakácsné. Ennek a Huszár Pistának az édesanyja szokott főzni. De az nem úgy főzött, hogy a kemény gombócokat csináta vé)na. Megkérdezte, — emberek nem szidnak meg, hogyha gombócot főzök? Monták az emberek, nem hát Tera néni, dehogyis szidjuk meg, az aratóknak ajjár. Hát nem kemény gombócot főzött, hanem nyújtott gombócot. Enyújtotta, akkor aztán zsírral megöntözte. Asztán, amint megfőtt, abbul a levibül csinát ák a levest. A nyújtott gombóc jó réteges vót." Takarodásra. „Vót úgy, hogy takarodásra, ha az uradalmi tarrón vótunk, akkor hazulról hoztak. Hazulról kosztótak bennünket. De vót úgy, hogy közös konyha vót, oda be kellett adni mindenfélét. Előzőleg szettek össze lisztet, babot, krumplit, zsírt, mindenfélét, ami úgy hozzá, a főzéshez kellett. Az uradalom adott hozzá birkát, ő is házzájárult. Ammeg adott hozzá birkát. Pláne kedden, meg csütörtökön. Kedd, meg a csütörtök vót a húsevő. A szüreti munkát birkahiisból készüt pörkütt zárta be. Különösebb étkezés ezenkívül nem vót." A szüreti mulatság részletes ismertetése ehelyt nem feladatom. Ünnephez fűződő különleges ételek Az év során az egyes jeles ünnepekhez évszázadok óta kialakult étkek, ételsorok tartoznak. Újév „napján ligy csinyátam szilveszterkor, hogy maradjon újév napjára is ebéd, hát akkor megint vót húsleves, esetleg tormávó, jobban szerettem csak ászt az orjahúst tormávé), asztán szintén vagy rántotthús, vagy lesütve disznólms, asztán ahhoz megint csak zellersaláta, kri implisalátával. Hús}) agy óra meg szintén fánkot szoktam. Húshagyé)vasárnap, asztán meg marad keddre is. Hamvazószerdán én nem tudok rulla, hogy vót-e valami különös étel. Utána csütörtökön, akkor se. Főtthús-evő nap vót akkor csütörtökön. Ügy nem emlékszek rá, egy kis pörkőtt vót, vagy leves, és főzelék, egy kis hússal. Mint az egész Dunántúlon, területünkön is jellegzetes böjtöseledel a csíramáié, amit itt piszlangnak hívnak. „Hát ászt at úgy csinyájják, hogy a búzát, amint lehozza az ember, a padlásról, megásztattya vízbe. Asztán, amikor megázik, ráteszi egy gömbölű fatálra. De rozs is van benne, egy kevés rozs, meg búza. S akkor azon összesimogatja, letakarja. Ha melegebb a lakás, hogyhát jobban van fűtve, vagy valami, akkor kicsit meg-megöntözi, hogy ne legyen olyan száraz, és akkor az hajcsa a csíráit. Oan gyönge csírákat hajt ott a ruha alatt. Mikor már akkorák a csírái, akkor belefeszi a mozsárba, famozsárba. Ma már húsdarálóba teszik. Máskor össze szokták törnyi. Összetörték, most már mondom, ledarálják, ós akkor folyik ki a leve. Mer ennek asztán van leve. Ahhoz asztán lehet vizet önteni, amennyit akar az ember. Es akkor lisztfel bekevernyi. Észt a valamit, mikor bekeverjük a liszttel, olyanra, hogy öntenyi lehessen, mint mikor az ember pitét, oan kőtt pitét, vagy mit csinyál. Akkor kiöntenyi lehet az edényekbe. Akkor ászt beteszik, de jó köll neki fűttenyi, mer sok sülés kell nekijje, hogy az átsüljön, de nagyon jó. En nagyon szeretem. Még nem evett? Jaj, de olyan jé)! Olyan jó, ha cserépedénybe sül, hogy nagyon. Nagyon szerettem, ha csinyátuk, de már régen nem csinátuk. Ez vót a böjtösétel, ez a nagyhétnek az eledele. Ez a nagyhétnek az elején sült, és akkor egész héten rájártunk és ászt eszegettük. Nagyheti eledelek. Nagyhéten csak sé>ba, vízbe leveseket ettünk. Mer az én anyám, az oan vallásos vót, hogy csak sóba, vízbe főzött. Rőtbe, azon a héten nem ettünk zsírosat. Nem habarta, hanem olajjal főzte az ételt. Sütőolajjal. Főztünk, sóba, vízbe bablevest, akkor meg anyám csinyát úgy, hogy tört fokhajmát mozsárba, főforrata a vizet, abba kifőzte a tésztát, és abbul csinyát annak levit (a levesnek) minden ilyen könnyű dolgokat, ilyen nem zsírosat. Nagypénteken, akkor főzött bablevest, meg csinyát savanyútojást, de mindent olajjal. Azután meg kétszer is sütöttünk sóspogácsát. Ügy, hogy abba csak só, meg víz van. A kemence fenekin, a nagyhéten. Igen, nagyhéten, meg úgy jutott nagypénteken is. De akké) zsírt nem hasznátunk, csak amihő köllöt, mindenhő olajat. Ez vót a bujt. Húst nem ettünk. Nagypénteken délbe vót a bableves, pogácsa. Estére csakasztaf rágogattuk, ami abbul meg maratt. Csütörtökön nem vót semmi különös ennivaló. Nagyszombaton, akkor is bujt vót, még akkor is bűtöt tartottunk. Ügy, hogy akkor sütt a kalács mán

7 az már Ж