Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Népi táplálkozás és étkezési szokások Dunapentelén. XIII, 1972. p. 273–285.

annak, hogy a gyümölcsfa első termését mindig gye­reknek adták. Az iskolás gyerekeknek tízóraira egy kis sültkrumpli vagy szalonna került a tarisznyájába mikor elindult az iskolába. Az otthon maradt szülők közül az asszony ellátta a házat, az ember a jószágot, azután ettek : kukoricakását hagymásan, vagy szalonnával kolbász­szal, vagy köleskása levest kolbásszal. Étkezés után az asszonyok rendes téli napi munkája a fonás volt. Minden­nap másik házhoz mentek fonni. Félkettő kettő felé hazamentek, elkészítették az ebédet, ellátták vele a családot, majd mosogatás és a ház rendberakása után visszamentek fonni ahhoz a házhoz, ahol délelőtt is ezt tették. Ha este valaki nagyon megéhezett, evett egy kis disznóságot, vagy töpörtyűt, vagy szalonnát káposz­tával, de ilyenkor rendszeres családi vacsorázás nem volt. A téli heti étrendről a következő általános érvényű rendet tudtuk meg. Vasárnap: Húsleves füstölthúsb(>l Káposzta füstölthússal és paprikáskrumpli Hétfő: A megmaradt káposztába „nokkelit" főztek mer a káposztát nem szabad kidobnyi" Kedd: Húsleves, főzelék, (bab, káposzta vagy krumpli) Szerda: Lencseleves, kifőtt tészta, (krumplis, mákos, diós) vagy gombóc Csütörtök: Kolbászos krumplileves, paprikáskrumpli, kolbásszal Péntek: Bableves, sóba vízbe, sült tészta, (sós pogácsa, vagy kelttószta) vagy savanyúkáposzta olajjal Szombat: Lencseleves, főzelék, vagy főtt tészta, vagy túróslepény Az ismertetett heti étrendből kitűnik, hogy mennyire egyhangii volt a táplálkozás rendje. A nehéz ételeket kedvelték, megfelelő kalória értékük miatt, arra azonban nem került sor, hogy a szükséges állati fehérjét, vagy vitaminokat is elfogyasszák. Nyáron a munka menete az étkezések idejét, tartalmát is befolyásolja. A nyári nehéz munkák idején már reggel 4 órakor volt az első étkezése, ez volt a bagófrüs­1 ö k. Keggel 8 órakor abbahagyták a munkát és akkor volt a tulajdonképeni reggeli. Kis kenyeret, gyümölcsöt vagy hagymát ettek. Akinek volt még szalonnája az ilyenkor azt is evett reggelire. Délben volt az e b é d amelyet a mezőn dolgozók, aratók után vittek. Az ebéd ellátás kétféleképpen történt, ha a család magának dolgo­zott az otthon maradt családtag főzött és vitte ki az ebé­det. Az uradalmi aratóknak a szakácsné vitte ki az ebédet. Leves és tésztaféle volt ami az aratóknak járt ebédre. Aki a saját földjén dolgozott, nyáron általában kétszer főzött, egyszer ebédre, egyszer pedig vacsorára. Valami könnyebb leves készült újdonságból vacsorára, zöldborsó­ból, újkrumpliból, vagy rántottlevest, tejlevest fogyasz­tottak ilyenkor. A megsózott kissé feleresztett tejjel le­öntötték a tálba tett feldarabolt darásrétest. Lak­tató, kiadós ételnek tartották. Ahol azonban nem volt otthon senki, aki az ételt estére elkészítette volna, ott sokszor csak tejet vacsoráztak. Ennek racionális magya­rázata az volt, hogy ha az asszonyt a ház rendbentartása az ételek elkészítése miatt otthon hagyták, akkor ez je­lentős anyagi veszteséggel járt: hiányzott a munkaerő a földeken. Adatközlőink emlékeznek egy olyan sajátos esetre, amikor az egész nap arató házaspár este főzés köz­ben elaludt a fáradtságtól. Míg az ember tüzelt és az asz­szony főzött, mindketten elaludtak a tűz kialudt és így kénytelenek voltak meleg vacsora nélkül lefeküdni, A heti nyári ebéd rendje a következő volt: Vasárnap: Húsleves sülthús vagy baromfi rizzsel Hétfő: Főzelék, (káposzta vagy kelkáposzta) Kedd; Húsleves, főzelék Szerda : Krumplileves kifőtt tészta (túrós, mákos, diós) Csütörtök: Leves (zöldbab, zöldborsó) paprikáskrumpli Bén tek : Bableves sült tészta (kelt tészta vagy pogácsa) Szombat: Paradicsomleves vagy valami hamisleves pörkölt nokkedlival vagy krumplival, uborka Az étkezések idején az ülés rendje szigorúan megsza­bott volt. Az egészen kisgyerek természetesen még nem evett az asztalnál. Az alig állni tudó gyereket olyan álló­kába tették, amelyiknek az egyik keskenyebb végén egy kis mélyedós volt kifaragva. Ebbe a kivájt részbe tették számára az ételt. így sem az asztalt sem a többieket nem piszkította össze és egész nap előtte lehetett az étel, ehe­tett kedve szerint. Különösebben nagy gondot nem fordí­tottak a gyerek pontos időben történő étkeztetésére. Akkor adtak neki is amikor a többiek ettek, csak ő külön majszolgatta magának az ételt. Az iskoláskorú gyerek általában már az asztalnál evett a padon ülve. „A gazda mindig szerül evett, mellette a felesége." A sarokpadnak azon a végén ült a gazda, amelyik szemben volt az ajtón belépővel. De nem a sarokban volt a helye, hanem a pad szélén. Hazánk más tájain uralkodó szokásaival ellentét­ben az asszony is az asztalhoz ült. Az ő helye azonban nem a padon, hanem a gazda mellé állított széken volt. A gyerekek sorban a padon ülnek, részben a gazda mel­lett, részben pedig a másik padon. Korábbi időkből emlékeznek még olyan étkezésekre, amikor csak egy tálat állítottak az asztalra ós mindenki abból evett a saját evőeszközével, illetőleg kanalával. Későbbi átmeneti állapot volt, amikor már minden gye­rek külön tányérból evett, csak a házaspár evett egy tá­nyérból. Ennek a szokásnak magyarázatát ma már nem tudják megmondani. Tovább fejlődött ez a különétkezés egészen a mai időkig, amikor már mindenki saját tányér­ból, saját evőeszközzel eszik. Az asszonynak az asztalnál történő étkezése újabb fejlemény. Nem csak az összeha­sonlító anyag (pl. palóc területen az asszony az ura háta­mögül eszik stb.) mutat erre a tényre, hanem az a körül­mény is bizonyítja, hogy az ő helye nem a padon, hanem csak a mobilis széken van az asztal mellett. Nyilvánvalóan nagy volt a különbség a paraszháztar­fások és a cselédháztartások között. Eddigiekben csak a parasztság konyháiról szóltunk, az alábbiakban a cseléd ­házak konyháinak életét ismertetjük. A cselédkonyhák beosztása eltér a parasztházak konyhájától ami érthető, mert nem egy aszony esetleg két generáció háziasszonya dolgozott benne, hanem 4 — 8 vagy sokszor 1 2 asszony is főzött egy konyhában. A tűzhely a konyha közepén állott és tulajdonképen a nyári kemencét jelentette. Ennek la­postetejón volt a szabad tűzhely. Körülbelül 2 méter hosszú és 80 cm széles volt ez a tűzhely, amely mellma­gasságig ért. Ezen a tűzhelyen főztek, egy-egy asszony főzőrésze sárpadkával volt elválasztva a másik asszony főzőrószótől. „Itt is e van rekesztve ilyen magasan, aztán mink itt tűzetünk, a másik meg itt tüzet a harmadik meg amarra, a negyedik meg amarra. így sorba azonn a felinn is, meg ezenn a felinn is. A nyári kemence tetejin főztünk aztán annak a tetejin vótak a katlanok. Ott nagy szabad­kémény vót, mer valamikor 12-en laktunk egy konyhára." „Egy konyhához négy szoba vót, hárman laktak egy szo­bába, három család." így a sok cselédasszony mind egy­konyhán evett, főzött, kellett a hely de a tűzhelyen az elosztás is. A tüzelő többnyire szalma vót, avval vót leg­olcsóbb legegyszerűbb főzni. „Szómával főztünk, nem ám fával! Háromlábú lábasban főztünk, anyámnak vas vót, még a lába is vasból vót a lábasnak, azon főztünk. Szó­mával tüzeltünk, megtanútuk, úgy megtudtuk csinyáni azt a szalmacsutakot, hogy a hiíslevesnek sem volt semmi hátránya vele." Az első világháború idejére jelentős változás állt be a táplálkozás rendjébe részben a rácoktól elsajátított nagy­méretű disznóhizlalás, részben a budapesti felvevő piac közelsége erősen megindította a parasztság polgárosodá­sát, ami az étkezésben is megnyilvánult. Ujabb ételek je­lentek meg (rántott hús ? fasírpzott stb.) Nagymérték­m

Next

/
Thumbnails
Contents