Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Népi táplálkozás és étkezési szokások Dunapentelén. XIII, 1972. p. 273–285.

vót, de az sincs meg. Apósoméknál itt faköpülő vót, szép vót az is, meg jó is vót vele csinyáni. Köpültünk sokat, mer vót vajas vindő is. Lesütöttük a vajat az nagyon jó! Jaj de jó az a vaj, ha maga élt finomat! Mindehe hasznátuk, zsír helyett is, mer ahelyett is lehet használni. Maga nem is képzeli, milyen jó az lesütve. Egy nagy kótfülű cserép véndőbe sütöttük le, az anyósomnak az anyósáé vót ez a véndő, még arró maratt nála. Azok nagyon gazdagok vótak, azután hát anná vót, de anyósomná már kevesebb vaj kerüt bele. Nem kerüt a vindőbe vaj, mer spóróni köllött. Öt gyerek vót itt is. Az én anyám akkor járt ide napszámba. Az udvarba köcsögfák vótak, a köcsögfának egy lába van, arra rá van téve egy bak fölül és abból állnak ki jobbra-balra az ágak, meg vót itt nálunk egy kerités, arra rá raktuk végig. Emostuk és arra kivittük. Mindig azt mondta az anyósom, hogy annál jobb nincs is, ott kiszellőcködik. Kisüti a nap, ha valami vót benne. Ott jó helen vót a köcsög. Nálunk otthon köcsögfa vót, az is vót a neve." Az általánosan használt füles és fületlen mázas és mázatlan cserópköcsögöket használták területünkön is. Az üres köcsögöket két helyen szárították, szellőztették és egyúttal így tartották is: a köcsögfákon, vagy a kiskert kerítésén. Az aludttej, lej föl tárolása a kamrában, vagy a pincében történt. Az erős túrót zöld mázas cserópfazékA századfordulóig minden háznál körte alakú, füstöléssel fertőtlenített gabonás vermeket találhattunk Pentelén. Ügy helyezték el a ház előtt az utcán a vermeket, hogy a ház ablakából jól láthatók legyenek. Külön verembe tették a búzát, a rozsot, legnagyobb ritkaság közé tartozott, ha egy verem beszakadt. Az első világháború után töltötték fel az utcai vermek helyét. A vetni való szemes terményt rozszsúpból kötött b u с s é r b a n raktározták a padláson, vagy sárral bélelt vesszőkosárban, vékában. A tojásokat is az utóbbi módon tárolták. A helyi talajadottságok nagyon megfeleltek a pincék ásására. A legtöbb ház telke úgy helyezkedett el, hogy volt egy partos oldala is, amely alkalmas volt a pince készítésére. Jtt helyezték el a kézi használatra szánt, el nem vermelt burgonyát, káposztát; itt tették el télire homokban a zöldségfélét, a száránál leviaszolt tököt, a savanyúságot és itt tartották azt a kishordót is, amelyben a háznál szükséges bort tartották. A domborzati adottságok miatt a pince nem függőlegesen kiásott volt, hanem vízszintesen a part oldalába ásott. A padláson azokat a tartós élelmiszereket tartották, amelyeket szellős helyen lehetett csak eltartani. így legtöbbször a padláson volt a helye a már felfüstölt disznóságnak. Ezeket vagy csak egyszerűen rúdra, kampóra akasztották, vagy pedig vesszőkből font h ú s к a s ban tartották. A húskas a halászok ismert szerszámához, a varsához hasonlít, azonban csukószerkezetű fedele van. Ismerünk olyan speciális rendeltetésű cserépfazekakat, amelyeket a fenekükön átfúrtak és felhúzták a szalonna madzagjára, ilymódon meg tudták óvni a szalonnát a rágcsálóktól. A liszt egy része is a padláson állott egy nagy lisztesládában. Ezt a ládát egy kis pad vette körül, amelyre ráállva a ládába könnyűszerrel be lehetett nyúlni. A szemestermény egy része is itt volt elraktározva. Miután az egyéb bútordarabok kiszorultak a használatból, az utóbbi időben itt teregették el a gabonát és a csöves kukoricát is. A kamrában a kóziszükségletre szánt ételfélék egy részét tartották. Ide szorult ki a korábbi szobai használatból a s z u s z é к is, amelyben itt azonban már a liszt állt. A disznóöléssel kapcsolatos tartósító munkák egy része is a kamrában történt, ti. a teknőben sózták le itt a szalonnát ban, a sajtot fazékban gyúrták le. A lesütött vajat ugyancsak kétfülű vajas vindőbe tárolják. A bor feldolgozása, tárolása teljes egészében a háztól független présházban, pincében történt. A faluban három helyre összpontosult a présház kialakulása : a Bánum, az Aranyvőgy és a Lebuk-patak környéke. Mindhárom helyen utcát alkottak a présházak a pineeásásra alkalmas löszpartban. Maguk a pincék, a présház mögött, mélyen a partoldalba beásva, még a mai napig is használatban vannak. Sok közülük azonban, — a növekvő lakáshiány miatt, — szükséglakásként átalakítva lakóhelyül szolgál. Ezeknek mai berendezése teljesen esetleges, ismertetésük éppen ezért nem is szükséges. A régi présházakban a szőlőpréseken kívül kád, fertály, muszulófa, mustszűrő, tölcsérek stb. felszereléseket találhatunk, és a pince hosszában ászokfákon a hordókat. Minden pince kiegészítő bútora egy- egy asztal, paddal, székekkel. Az asztalon megtaláljuk az állandóan kinthagyott boroskancsót egy-két pohárral és a gyertyatartót; jeléül annak, hogy nemcsak napfény mellett szoktak kint dolgozni a présházban és nemcsak munkahely a présház, hanem olykor szórakozóhely is. Tűzhelyet általában kevés présházban találunk, itt tudniillik nem szoktak főzni, inkább a hazulról hozott disznóságot fogyasztják borkorcsolyaként. és a húsok egy részét is, majd itt locsolták 8 — 10 napon keresztül naponta kétszer a sós lével. Pácolni csak a legritkább esetben pácoltak, inkább újabb hatásnak tudható be. A szabad konyhák idejében a kéményben keresztülhúzott rúdra aggatták fel a füstölnivalókat. A régi öregek emlékezete szerint így jobbízűre lehetett füstölni a húst, a hideg füst jobban átjárta, nem száradt ki füstölés alatt a holmi. A konyhák lepadlásolásával természetesen erre már nem nyílt lehetőség. Deszkából vagy vályogból, téglából különálló füstölőket építettek a gazdasági épületek közé szemben a lakóházzal. A veremről és a padlásról mint élelmiszerek tárolóhelyéről adatközlőink a következőképpen emlékeznek : „Verem itt is vót, kettő is, belül is, kívül is. Gabonát tettek bele, gabonát, búzát, árpát, ezeket tették bele. Gömbölű vót és akkor jó mell vót, úgy, hogy mikor ki vót tüzelve, ki vót égetve, hogy az száraz legyen mindig. Az azután be vót úgy csináva, hogy oda semmi nem ment be. Becsináták fölül még, hogy bele lehessen tenni, az azért köllött bele. Azután szalmával kitüzelték, tettek még bele alul szalmát. Kozsszalmát tettek bele. Mikor menyecske vótam ezek még megvótak. Az uccán még a mienk is meglátszik, de már nem használják. Mikor kitüzelték beleöntötték a gabonát és akkor lecsinálták. Azt nem tudom, hogy mivel csak mindig úgy hallottam, hogy úgy csináták se víz, se semmi nem fölyott bele. Nekünk az uccán is volt verem, meg idebe az udvarba is. Mindig tanakodtunk rajt, hogy mér lehet az két helen, biztosan azér ha az egyiket fel is bontják, a másik megmaradjon. Csak azért csináták, hogy ki ne rabuják, hogy el ne vigyék a gabonát. Ugye azelőtt főtörték a kamrákat, mindent elhordták a pallásról is. Nem tudom, hogy hallotta-e a K. . .ék az Öregtemető utcán laktak, azoknak az apja ilyen vót, hogy főtörte amit csak tudott és elvitte. Éjfél után már mindig ment is haza. Mink meg ott laktunk a Lebukba, mikorjába az én apám meg kinyitotta a konyhaajtót, mindig ott mentek a közön főfelé, ahun van az a híd. Ott a hídná van az a nagy magas ház, az vót az ón apámnak a háza. A Baráté meg azon a közön ami vezet fő mellette, azon megy át, annak a fundussáhó. Ott vótak azok a kertek és az ahó vót meghagyva. Mikor ott ment mindig megfenyegette az apámat, ha találkozott vele: „Már mögin kinyitottad az ajtót, de III. AZ ÉTELEK TAROLÁSA 276