Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 12. 1971 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1972)
Az István király emlékülés előadásai: - Dercsényi Dezső: Magyar művészet István király korában. XII, 1971. p. 268–270.
MAGYAR MŰVÉSZ KT ISTVÁN KIRÁLY KORÁBAN István király, a magyar állam megalapítója szülelésének ezredik évfordulója alkalmából érdemes áttekinteni, hogy művészettörténet írásunk miként látja ma nagy királyunk tevékenységét, hiszen benne tisztelhetjük művészeti életünk megindítóját is. Ezt az áttekintést megkönnyíti, hogy István király halálának, 1038-nak kilencszázadik évfordulóját kereken három évtizeddel ezelőtt történetírásunk méltó alkalomnak vélte, hogy róla, illetve a vele каре olatos történeti véleményt, így korának művészetéről alkotolt nézeteit is összegezze. Ha most megkíséreljük felvázolni az István-kori művészetről mai ismereteinket, ha korlátozott mórt ékben, de bepillanthatunk abba a fejlődésbe is, melyet középkori művészetünkkel foglalkozó történetírásunk megtett. Korlátozott mértékben, mert kétségtelen, hogy a magyar művészet első szakasza, kereken a 11. sz. első felének művészeti emlékei maradtak a legkevésbé ránk. Érthető, hiszen az országot kereszténnyé tenni akaró király halála után azonnal fellángoltak a „pogány" lázadások s azok nemcsak a gyűlölt papok, főurak lemészárlásával, de a templomok, kegytárgyak lerombolásával, elpusztításával is jártak. Az sem meglepő, hogy a középkor századaiban a fejlődés ütemének megfelelően az épületek nagyobbítása, a felszerelés elhasználódása és kicserélése az első korszak művészetének emlékeit ritkították meg a legjobban, nem is említve történelmünk olyan sorscsapásait, mint a tatárdúlás, a másfél százados török hódoltság, vagy az osztrák uralom századait. A magyarság, amikor a IX. sz. végén a Kárpátmedencét megszállta, sajátos művészetet hordozott, abban az értelemben, ahogy egy nomadizáló, vagy ahogy ma egyre inkább látjuk, egy félnomád néppel kapcsolatban művészetről beszólni lehet. A társadalmi hierarchiát éppen úgy szolgáló, mint a totemisztikus eredetet mondát hangsúlyozó magasfokú fémművesség volt ez, mely egyben ki tudta elégíteni az uralkodó réteg fényűzését, amiről oly határozottan emlékeznek meg bizánci forrásaink. Ez a magas művészi kultúra azonban távolról sem volt alkalmas arra, hogy az új társadalmi rend s annak eszmei tartalmát kifejező új vallás művészeti igényét kielégítse. Az egyház számára monumentális kőtemplomokra volt szükség, tartalmat hordozó képzőművészetre, amely a szobrászat, a festészet eszközeivel közvetíti a Biblia tanítását az írni-olvasni nem tudó néphez. Szükség volt írott ós festett könyvekre, miseruhákra és kelyhekre, újtípusú tárgyakra, melyeken legfeljebb megjelenhetett a régi ornamentika, de stílusában, technikájában sokkal erőteljesebben idomult a kereszténység ekkor már többékevésbé kialakult igényeihez. Ma is egyetérthetünk tehát történetírásunk harminc; év előtti azon álláspontjával, hogy István király reformja, a kereszténység és a feudalizmus bevezetése korszakalkotó tett volt, mely évszázadokra meghatározta az ország fejlődését, de lényegesen reálisabban tudjuk ma megfogalmazni ennek történelmi okait ós alapjait. Erre kissé részletesebben ki kell térnünk. Korábban művészettörténészeink erőteljesen hangsúlyozták, hogy István király népe megkeresztelésóvel a nyugati kultúrkörhöz kapcsolta országát és politikáját inkább a kereszténység eszméinek hatásából, mint reálpolitikai szükségszerűség felismeréséből vezették le. Kétségtelen, hogy az István-kori művészet erőteljesen kötődött a karoling hagyományokat továbbfejlesztő bajor és itáliai művészeti körhöz, nemcsak a természetes földrajzi és a dinasztikus kapcsolatok miatt, hanem mert a magyar társadalom igényeinek ez felelt meg a legjobban. A magyar kezdeményezéseknek a nyugati művészethez való ízülése azonban távolról sem jelentette azt, amit e tényen néhány évtizede értettek. Bizánc és a nyugati kereszténység szakadása ez időbem Európában de főként Magyarországon egyáltalán nem volt olyan mély valóság, mely a vagy-vagy kényszerű választása elé állította volna a magyarságot, illetve vezetőit. Művészeti vonatkozásban ez annál kevésbé jelenkezhetett, mert a velünk művészeti kapcsolatban álló mindkét terület, a bajor királyság és Veneto, sőt a mi szempontunkból oly fontos 1st iia ugyanúgy a bizánci művészet mágneses vonzásába tartozott, mint az Ottó-kori művészet Európája általában. Bizánc és Nyugat e korban még alig érzékelhető ellentétpárjában annál kevésbé kereshetünk egy István-kori tudatos elhatárolódást, hiszen közismert, hogy az első térítés az erdélyi Gyula udvarában 969-ben Hierotheos bizánci missziós püspök küldetésével indult meg, s az is ismert, hogy a Délmagyarországot uralma alatt tartó, valószínűleg a bolgár birodalommal szoros kapcsolatban álló Ajtony a keleti kereszténységhez tartozott. Szókhelyén Marosvárott bazilika monostor működött, melyet hatalmának megtörése után a megye új ura, Csanád vezér, István király unokaöccse megszüntetett, illetve a monostor apátját és tíz szerzetesót Oroszlánoson alapított új kolostorba telepítette át a legenda szerint 1003-ban. Az is régóta köztudott, a Veszprém-völgyi apáca kolostor 1000 körüli görög nyelvű alapítóleveléből, hogy itt bizánci rendszerű női kolostor működött, valószínűleg azonban, hogy Regensburgból, vagy más, a császár udvarához közelálló, de lényegében bizánci mintára alakult kolostorból rajzott ki, 268
