Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 11. 1970 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1971)
Tanulmányok – Abhandlungen - Kovács László: A honfogaló magyarok lándzsái és lándzsástemetkezésük. – Die Lanzen der Landnehmenden Ungarn und ihre Lanzenbestattung. XI, 1970. p. 81–108. t. XXXI–XXXIV.
maradványai, s egyben arra intenek, hogy előkerülésükkor ne gondoljunk azonnal sírleletre ((212) . A szórványleletek nem segítik a keltezést, de még ott sem lehetett formai rendszerbe sorolni őket, ahol — mint pl. Németországban — sírleletként is gyakoriak. Méreteiknek és részeik arányának széles skálája azt tanúsítja, hogy egy korban is sokféle — valószínűleg más-más célra szánt — változatukat készítet ték <213) . Ezért nem igazolódott be az a feltevés, hogy a kicsi szárnyú lándzsák a korábbiak, és a hosszii szárnyúak pedig a későbbiek (214) , egy időszakban is használták mindkét formát (215) . A már ismertetett szárnyas lándzsák számát még néhány biztosan IX. sz.-i, valamint nehezen keltezhető ismeretlen lelőhelyű példánnyal gyarapíthatják: 52. Ismeretlen lelőhely 3.: Feltűnően ép szárnyas lándzsa. Hosszú pengéje széles, levélalakú, rombuszmetszetű. Köpűje rövid, kerekmetszetű, pereme benyomódott. Szárnyai épek. Köpűjén a 19. sz. ismeretlen lelőhelyű lándzsáéval megegyező díszítés nyomai láthatók. H: 46,8 (37,3; 9,5), psz: 4,2, pv: 0,9, szft: 7,8, szh: 2,5, szsz: 0,8, ká: 2,1-2,9 cm. Súly: 700 gr. MNM RO. 61. 48. 2 (216) . (XXXI. t. A. 2.); (3. á. 4.) 53. Ismeretlen lelőhely 4.: Hosszú, széles levélalakú pengéjű szárnyas lándzsa, élei csorbák. Kerekmetszetű köpűje aránylag hosszii, nagyon töredékes. Egyik szárnya ép, a másiknak csak az indítása maradt meg. Egész felületét erőszakosan letisztították: H: 45,3 (34,5; 10,8), psz: 4,2, pv: 0,6, ká: 1,5-2,5, szm: 5,2, szh: 2,2, szsz: 1,2 cm. Súly: 350 gr. MNM RO. 64. 9. 2. (XXXI. t. A. 3.); (3. á. 5.) 54. Keszthely-Fenékpuszta (Veszprém m.) 22. sír: 1951 —52-ben, a későrómai erődített telep kaputornyainak déli falánál, 76 sírós kora-középkori temetőt tártak fel (217) ; lándzsa a 22. és a 38. sírban volt (218) . A 22. sírban 55 — 60 éves férfi feküdt. A 39,5 cm hoszszú szárnyas lándzsát a koponyától jobbra, a mellkasra tették. Ezenkívül még egy késő római kisbronz, vas tőr és egy agyagedény volt a sírban (219) . Keszthely, Balatoni Múzeum 59. 7. 82 (4. á. 2.) 55. Sopronkőhida (Győr-Sopron m.) 30., 60., 84. sír: 1956 és 1960 között — Szőke B. ásatásait folytatva — 145 sírós IX. sz.-i temetőt tárt fel Török Gy. Lándzsát 11 sírban talált, közülük az alábbi háromban szárnyas lándzsa volt <22()) : 30. sír: 23 — 27 (212) Cs. Sós A. — Miske K. nyomán — sírleletnek tartja a két kecöli lándzsát. Cs. SÓS А., о. c, 269. (213) pl. J. PETERSEN, De norske Vikingesverd. Kristiania 1919, 23-25, fig. 10-11. (214) A. NADOLSKI, о. с, 56. (215) Cf. F. STEIN, Adelsgräber des achten Jahrhunderts in Deutschland. Berlin 1967, T. 16 : 21, T. 32 : 8, T. 41 : 10. (216) Az 52 — 53. sz. lándzsákat Török Gy. szívességéből tanulmányozhattam, segítségét ezúton is köszönöm. (217) CS.SÓSÁ, o.e., 247. (218) A 38. sírban a koporsón kívül, annak jobb oldalával párhuzamosan, hegyével a felső koporsószél alatt feküdt a fűzfalevél alakú, nagv vas lándzsacsúcs. Ibid. 260. (219) Ibid. 225. (220) TÖRÖK GY, о. c, 1963, 479, 478-479, 481. éves férfi sírja, melyben „valószínűleg a koporsó tetején volt a nehéz vaslándzsa. . . mely a koponya és a jobb karhajlat közé nyomódott" (221) . Nagyméretű, széles, lapos, levélalakú pengéjű szárnyas lándzsa. Rövid köpűje hatszögmetszetű, a forrasztás mentén kitöredezett. Mindkét szárnya hiányos. H: 45,2 (31,9; 13,3), psz: 5,4, ká: 2,2-3, szm: 5,6 cm. MNM RO. 62.24.43. (XXXIV. t. 5.); (4. á. 6.) 60. sír: 33 — 37 éves férfi sírja. A szárnyas lándzsa a „koporsó fedődeszkának a csontvázra szakadt korhadékán, a jobb könyöktől a koponya felé nyúlva" feküdt. Keskeny fűzfalevél alakú, rombuszmetszetű pengéje és vékony, hosszú köpűje van. Mindkét szárnya erősen sérült. H: 35,6 (22,8; 12,8), psz: 2,7, ká: 2,2-3,2, szm: 7,8, szsz: 4 cm. MNM RO. 62.24.115. (XXXIV. t. 3.); (4. á. 7.) - 84. sír: 49-53 éves férfi sírja. A szárnyas lándzsa a „koponyától jobbra, a koporsón kívül" feküdt. Pengéje nagyon keskeny, fűzfalevél alakú, rombuszmetszetű. Hatszögmetszetű köpűje feltűnően rövid. Mindkét szárnya ép. H: 30,4 (23,3; 7,4), psz: 3,2, ká: 2,6-2,8, szft: 6, szh: 1, szm: 3,7 cm. MNM RO. 62.24.165. (XXXIV. t. 4.); (4. á. 8.) 56. Tiszalök-Rázompuszta (Szabolcs-Szatmár m.): Az ötvenes évek elején, a földmunkák során, egy szárnyas lándzsa került elő, melyet a vezető mérnök szerzett meg. Közelebbi adatait nem ismerjük (222) . Magyarország területén tehát 22 szárnyas lándzsa ismeretes, biztosan keltezhető azonban csak néhány akad közöttük. Kétségtelenül IX. sz.-i a keszthelyi és a három sopronkőhidai példány; s ide kell sorolnunk a túrócszentmártonit is, ha valóban kapcsolatban volt a kardos sírral (223) , s talán ugyancsak így keltezhető az ismeretlen lelőhelyű 2. és 3. sz példány is: alakjuk és köpűjük díszítése a IX. sz.-i E-európai darabokhoz hasonló (224) . Hiteles X —XI. sz.-i szárnyas lándzsa a Szob-vendelini. Végezetül későbbre a XV — XVI. sz.-ra keltezhető a szombathelyi szárnyas lándzsa <225) . Mindezekből kitűnt, hogy a szárnyas lándzsák sajátos, nehezen keltezhetőségük miatt, önmagukban aligha válhatnak történeti kérdések vizsgálatához alkalmas forrássá. Ezért nehéz állást foglalnunk abban a kérdésben, mely az elterjedésükre keres magyarázatot. László Gy. szerint zömmel a X. sz.-i főútvonalaink mentén helyezkednek el (226) , és a kétélű kardokkal együtt hadseregünk Géza kori átformálásának emlékei; kirajzolják a „karoling fegyverek Magyar(221) A lándzsák síradatait T ö r ö к G y. közöletlen tanulmányából engedte át. Szívességét ezúton is köszönöm. (222) Méri I. szíves szóbeli közlését ezúton is köszönöm. (223) Cf. leletismertetés. (224) J. PETERSEN, о. с, 25, fig. 8-9. (225) Cf. középkori lándzsáknál. (226) ,,. .. a karoling lándzsák és sarkantyúk, a dirhemek és a kétélű kardok külföldről kerültek a magyarsághoz, feltételezhetjük tehát, hogy elterjedésük fővonalakban fedi idevezető útjukat. Valamennyi út közül a Verecke — Pest — Székesfehérvár, illetőleg annak Esztergom -Nyitra völgyi elágazása rajzolódik ki a legvilágosabban." LÁSZLÓ GY., Honfoglaló, 118-119. 1 Alba Regia XI. 97
