Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 11. 1970 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1971)
Irodalom – Beschprechungen - Fitz Jenő: Helmut Freis, Die cohortes urbanae. XI, 1970. p. 134. - Fitz Jenő: Dobó Á., Die Verwaltung der römischen Provinz Panonien von Augustus bis Diocletianus. XI, 1970. p. 134.
HELMUT FREIS, Die cohortes urbanae. Epigraphische Studien 2, 1967, 166 p. Az Augustus alatt megszervezett cohortes urbanae széleskörű és alapos összefoglalását kapjuk a kitűnő sorozat második kötetében. H. Freis munkája fontos kiegészítést ad a Róma városban állomásozó alakulatok eddigi feldolgozásaihoz (P. K. BAILLIE-REYNOLDS, The Vigiles of Imperial Rome, Roma 1926; M. DURRY, Les cohortes prétoriennes, Paris 1938; A. PASSERINI, Le coorte pretorie, Roma 1939; M. SPEIDEL, Die équités singulares Augusti, Bonn 1965). A kötet történet — szervezet — szolgálat — sorozás — a rangok rendje összefoglaló fejezetekre tagozódik és jó epigráfiai függelék egészíti ki, amelyben a vizsgálatok alapjául szolgáló feliratokat találjuk. Ezek sorából hiányzik M. Aurelius Heraclitus intercisai felirata (ERDÉLYI G. - FÜLEP F., Intercisa I., AHung 33, 1954, 357. sz.; cf.: Die Domus Heraclitiana in Intercisa. Klio 50, 1968, 159-169.). A sokoldalú elemzések közül csak a prosopographiai vizsgálatok hiányolhatóak. A cohortes urbanae katonái közül későbbi pályafutásuk Á. DOBÓ, Die Verwaltung der römischen Provinz Pannonién von Augustus bis Diocletianus. Budapest — Amsterdam 1968, Akadémiai Kiadó - Adolf M. Hakkert, 201 p. Pannónia kormányzásával az elmúlt másfél évtized során számos részlettanulmány foglalkozott. Ezek a provincia igazgatását nem egy tekintetben iij megvilágításba helyezték és a korábbi kutatás több tévedését helyesbítették. De vajon megérett-e már a helyzet arra a szintézisre, amelyre a szerző vállalkozott? A helytartók tekintetében legfeljebb Diocletianus koráig. A IV. századi praesides és duces jegyzékének összeállítására a szerző nem is vállalkozott. De az officium consularevól és a procuratorokról szóló fejezetek (IV., illetve V — VI.) áttekintése nem hagy kétséget a felől, hogy előtanulmányok hiányában elsietett vállalkozás volt ezek összefoglalása. Ha a helytartókra vonatkozó adatok és megállapítások sorában lényegbevágóan során öten kerültek a Duna vidéki légiókba, mint centuriok (CIL. VI, 2893; IX, 5839; X, 3733 ; XI, 20). primuspilusok (CIL, III, 7334). Illyricumi katonák már csak a III. században jutottak ela Róma városi szolgálatig (CIL. IX, 1609). Talán ezek közé sorolhatjuk P. AeliuS Proculinust is, aki az intercisai cohors I milliaria Hemesenorumból emelkedett a cohors VII praetoria centuriojává (La carrière de P. Aelius Proculinus. Latomus 24, 1965, 565 — 575.). Lényegesen nagyobb — 20 — azoknak a centuriokn&k száma, akik szabályszerűen valamelyik dunai légióból emelkedtek a Róma városi alakulatokba, illetve azokból mint trecenarii, principes vagy primipili léptek elő valamelyik legio tisztjei közé. A Duna vidéki légiók említése a közölt feliratokon meglehetősen eltérő. Vajon a különbségek csak a feliratok viszonylagos kis számának, a véletlen előkerülés szeszélyének következményei, vagy valóban voltak eltérések a légiók között centurioik minősége, illetve előlépési lehetőségeik tekintetében? Fitz Jenő újat nem is találunk, a három említett utolsó fejezet olyan felsorolásokat ad, amelyek eddig legfeljebb részletekben voltak ismertek. A munkának ezt a részét a további kutatások szempontjából örömmel üdvözölhetnénk, ha a közölt pályafutások használatát nem tenné kétségessé a feltűnően sok tévedés, félreértés, pontatlanság. Ezek nem felületességből származnak — a közölt feliratokban kevés a kivetni való — , hanem a szerző hiányos felkészültségéből, aki a prosopographiai alapfogalmakkal sem volt mindig tisztában. Elég itt a sevir equitum Romanorum merőben helytelen értelmezésére utalnunk, amely Dobót többek között arra nyilvánvalóan képtelen megállapításra vezette hogy Hadrianus császár mint lovag kezdte volna pályafutását. F. J. 134
