Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 11. 1970 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1971)
Tanulmányok – Abhandlungen - Kovács László: A honfogaló magyarok lándzsái és lándzsástemetkezésük. – Die Lanzen der Landnehmenden Ungarn und ihre Lanzenbestattung. XI, 1970. p. 81–108. t. XXXI–XXXIV.
fehértó-Micskepuszta 6. sír): Amint a leírásokból kiderült, néhány esetben lándzsaként más tárgyat közöltek ; alább csak felsorolásukat adom : Nyílcsúcs: Koroncó-Ujtelep, Nemesócsa 9. sír, Szeged-Öthalom 39. sír, Űjfehértó-Micskepuszta 6. sír. Számszeríj nyílcsúcs: Szentes-Zalota 11. sír. Csontfaragó szerszám: Szeged-Öthalom 41. sír. Kés (?): Bihar-Somlyóhegy 7. sír. 3. A régészeti anyag és a történeti /orrások A rendkívül kevés X —XI. sz.-i lándzsa vizsgálatából annyi mégis kiderült, hogy a honfoglaló magyarok a lándzsák viszonylatában is korszerű típusokkal rendelkeztek. Ismerve fegyvergyártó iparuk magas színvonalát, azt is biztosra vehetjük, hogy hadfelszerelésük zömét hazai műhelyek készítették. Egykori íjuk nagyszerűsége közismert (266) , az ásatásokon lelt nagyszámú nyílcsúcsváltozat felhasználásuk sokrétűségét bizonyítja <267) . Szablyáikat — bizonyos ismertetőjegyek együttes megléte alapján — nagy biztonsággal gyűjthetjük össze (268) , de van elégséges leletanyagunk a harcibalták (269) , vagy a kétélű kardok/ 270 * rendszerezéséhez is. Mindezekkel ellentétben a lándzsáknál nem mutathatunk ki a sírleletekre támaszkodó X —XI. sz.-i típusokat; ami csak akkor nem lenne meglepő, ha biztosra vehetnénk, hogy a honfoglaló magyarok kevéssé használták volna ezt a fegyvert. A történeti források viszont ezt a felfogást nem támogatják. A lándzsa tömegfegyver volt, a lovasság és a gyalogság egyaránt használta. A VI —VII/ sz.-i szlávok 2 — 3 könnyű hajítólándzsával harcoltak (271) , s még a IX. sz.-ban is ez volt a fő fegyverük* 272 \ A kievi Oroszországban kevés az ilyen korai lelet, viszont a IX —XIII. sz.-ból 754 lándzsacsúcsot és 47 hajítólándzsa csúcsot találtak. A IX —XI. sz.-i lándzsák zöme az előkelők kurgánjaiból származik, a XI. sz.tól inkább a közharcosok sírjaiból kerülnek elő. A XII —XIII. sz.-ban leginkább a településeken találnak rájuk, ekkor számarányukban már a nyílcsúcsokat követik <273) . Lengyelországban is gyakoriak. 1954-ben 172 db-ról volt tudomásuk, ebből 89 sírleletből származott. Többségük a XI. sz.-ra keltez(266) CS. SEBESTYÉN K., „A sagittis Hungarorum" . . . A magyarok íjjá és nyila. Dolg 8, 1932, 169—191; LÁSZLÓ GY., Honfoglaló, 337-342. (267) ÇS. SEBESTYÉN K, o.e., 193-206; K. VILKUNA Über die obugrischen und samojedischen Pfeile und Köcher. Commentationes Fenno-ugraicae in honorem Y. H. Toivonen sexagenarii . . . Helsinki 1950, 343-384. (268) TÓTH Z., Attila's Schwert. Budapest 1930, nyomán. (269) Cf. KOVÁCS L., о. с, 1966, 51-79. (270) Cf. BAKAY К., о. с, 31 - 35. (271) Pseudo-Maurikios : Taktika és stratégia. A. N. KIRPICSNYIKOV, о. c, II, 6. és KISS А., о. c, 1962, 34. nyomán. (272) Ibn Ruszta és Gardézi a szlávokról. GYÖRFFY GY., Magyarok, 58. nyomán; cf. A. K. ARZICHOWSKI, о. c, 399. (273) A. N. KIRPICSNYIKOV, о. c, II, 6-9, 17-20. hető <274) . Csehszlovákia területén számuk kisebb, gyérebb előfordulásuk már az avar korra is j ellemző (275) , s a IX —X. sz.-ban is így marad. E. Souds к á szerint számuk azért ilyen csekély, mert mellékletként való sírbatételüket a koporsóba temetés megszüntette: a hosszú lándzsanyél nem fórt volna be a koporsóba (276) . Eontos fegyvere volt a hunoknak (277) és az avaroknak is. Utóbbit legnyomósabban az új, csak az avar korra jellemző formák fellépése bizonyítja <278) , de erről tanúskodik a leletek viszonylag nagy száma is: 1902-ig 101 került elő (279) . Maurikios szerint, a bizánci katonákat avar mintára felszerelt lovaslándzsákkal látták el (280) . A könnyűlovas harcmodorban a lándzsának jelentős szerepe volt, elsősorban a közelharcban használták. A türkök, akiknek hadi taktikája a magyarokéval teljesen megegyezett <28,) , harcosaik sziklába karcolt képein megörökítették <282) , vitéz uralkodóik sírfeliratában megemlítették használatát <283) , s emellett tanúskodnak a sírleletek is (284) . Ismerték a kazárok (285> , és a volgai bolgárok is (286> , és számos olyan nép, akikről inkább csak a régészeti emlékek nyilatkoznak (287> . Biztos tehát, hogy a honfoglaló magyarság a szomszédos népektől korán eltanulta és megkedvelte e fegyver használatát. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy fegyverzetük leírásakor a lándzsa a kard és az íj után következik: ,,Fegyverzetük kard, (274) A. NADOLSKI, о. c, 56-60; A Konskie-ben feltárt 170 sírós temetőben 12 balta, 7 lándzsa és 2 kard, a 125 sírós lutomierski temetőben 9 balta, 3 kard és 28 lándzsa volt. Az utóbbi temetőben a fegyveres sírok 75 %-ban volt lándzsamelléklet. BAKAY K, o.e., 23. (275) V. BUDINSKY-KRICKA, Slovanské mohyly v Skalici. ArchSlovFonteS 3, 1959, 132. (276) E. SOUDSKÁ, Zbrane v nasich hradistich hrobech. Cas. Nar. Muz. Praha 123, 1954, 14. Cf. sopronkőhidai sírleírások: a lándzsákat a koporsó tetejére helyezték. (277) ZICHY L, A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig. Budapest 1923, 58. (278) Cf. L. KOVRIG L, о. c, 30-44. (279) KISS А., о. c, 1962, 93-96. (280) ,, . . .legyen lovaslándzsájuk, középen szíjjal, zászlóeskával, úgy, ahogy az az avaroknál van ..." Ibid. 35. (281) Cf. 288. jegyz. (282) H. APPELGREN-KIVALÜ, о. c, fig. 81, 93, 312. (283) Kül Tegin emlékoszlopának feliratán — közeiharci fegyverként - gyakran említik. GYÖRFFY GY., Magyarok, 33 — 36. (284) Sz. V. KISZELJOV, о. c, 294. (285) Ibn Ruszta és Gardézi a kazárokról: „Mikor bármilyen okból kivonulnak, teljes fegyverdíszben jelennek meg, zászlókkal, kopjákkal, páncélosán." GYÖRFFY GY., Magyarok, 55. Hasonlóan Maszúdi is: „A khorezmi mozlim testőrök ... a kazár királynak háború idején a legelőkelőbb támaszát képezik . . . Jelenben körülbelül hét ezer nyilas van, vértet, sisakot és vasinget hordanak; közülük többen lándzsát forgatnak ..." GYÖRFFY GY., Tanulnulmányok, 58. (286) J. HARMATTA, Ibn Fadlän über die Bestattung bei der Wolga-Bulgaren. AÉrt, 7-9, 1946-48, 362363, 368; cf. 346. jegyz. (287) Cf. 347 - 349. jegyz. 100
