Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 8.-9. 1967-1968 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1968)
Tanulmányok – Abhandlungen - Bakay Kornél: Gräberfeld aus den 10–11. Jahrhunderten in der Umgebung von Székesfehérvár und die Frage der fürstlichen Residenz. II. – A Székesfehérvár környéki 10–11. századi temetők és a fejedelmi székhely kérdése. VIII–IX, 1967–68. p. 57–84. t. VII–XXII.
az eddig előkerült sírok a X. század második harmadából származnak. Embertanilag kelet-balti, pamíri és dinári típusok vannak képviselve. 1943-ban a Táci út melletti repülőtér területén 3 sír került elő, ezek a leletek (lószerszám, kés) biztos jelzői egy nagyobb temetőnek. Ugyancsak temetőrész a Vízmű sóstói telepének északi szélén 1956-ban előkerült 3 sír is, melyből kettőt Fitz Jenő tárt fel. Az 1. sír leletei (kard, lószerszám, készség) biztos fogódzópontot adnak a feltehetően nagy sírszámú köznépi temető X— XI. századi keltezésére. A várostól délnyugatra fekvő Maroshegy északnyugati lejtőjén 1911—1913 években sokszáz sírt dúltak szét, külöválasztható anyaga azonban csak 10 sírnak van. A leletanyagban az ékszerek (egyszerű S-végű karika, gyöngy, nyakperec, karperec, gyűrű) uralkodnak, jóval kisebb az előfordulási aránya a ruhadíszeknek (pityke, fülesgomb, tű) és egyéb mellékleteknek (edény, csörgő, érem, kovakő, koporsóvasalás, csat). A temető etnikumát hosszú időn keresztül egyértelműen szlávnak határozták meg. Bizonyítékként a mocsárral érintkező területet, a nagy sírszámot, a szlávságra jellemző lelettípusokat (S-végű karika, állatfejes karkötő, stb.) és az antropológiai adatokat hozták fel. Ezek az érvek azonban nem fogadhatók el, mivel a mocsaras-vizenyős területtel érintkező vidéktől az állattartó magyarok éppen nem idegenkedtek, a X— XII. századi köznépi temetők nagy sír számúak s végül a XI— XII. században nem ismerünk kizárólagosan szlávokra jellemző leleteket. Az embertani megállapítások sajnos csak két koponyára épülnek (dinári és nordikus típus), tehát bizonyítható erővel nem rendelkeznek. A maroshegyi temető használati idejét a temető nagy száma, a melléklethiány általánossá válása, a megváltozott temetési ntus (koporsó, edény) és az érmek alapján a XI. század elejétől a XIII. századig terjedő mintegy másfél évszázadra tehetjük. A Maroshegy közelében fekvő Kanizsai úti temetőből 21—27 sírt szedtek ki 1916-ban. A szakemberek által feltárt 9 sírból 3 tartalmazott egyszerű mellékleteket, (ékszerek/ruhadíszek, félholdalakú csüngő, kés) melyek alapján a sírokat a XI. századra keltezhetjük. A megmentett 2 koponya protoeuropid és europid sajátosságokat mutat. (Acsádi—Nemeskéri 1959). A várostól északkeletre elterülő Szárazréten 1935-ben kb. 140 sírt szedtek fel. 105 sír adatait ismerjük. Melléklet mindössze 23 sírban volt. A leletanyag feltűnően egysíkú, majdnem kivétel nélkül női és gyermek-ékszer (gyűrű, karperec, S-végű és egyszerű karika, nyakperec, gyöngy). Ruházati kellék alig van (fülesgomb), egyéb rendeltetésű tárgy is kevés (félholdalakú csüngő, edény, érem, állatcsont). Ugyanakkor a többi Székesfehérvár környéki temetőből megismert tárgytípusok egy része hiányzik. A temető kora a félholdalakú csüngő, az ezüsthuzal nyakperec, a kisszámú S-végű karika és II. Boleslav (967—999) érme alapján a X. század második fele és a XI. század eleje. A leletanyag jellege, eloszlási aránya — ilyen korhatározás esetén — szükségszerűen felveti annak a lehetőségét, hogy a szárazréti népesség a magyarságtól különböző, minden bizonnyal helyi avar-szláv lakosság volt. Ezt a leletanyagon kívül a területelkülönültség és az embertani adatok (elsősorban dinári és nordikus típusok) is alátámasztják. Hasonló etnikumú lehetett a rendkívül gyér anyagú Móri úti temető is, amely — az adatok alapján — igen sok sírt tartalmazott és évszázadokon keresztül használatban volt (érmék). A Székesfehérvár környéki temetők tehát topográfiai szempontból két csoportra oszlanak. Zömük a várostól délre—délnyugatra elterülő fennsíkon (Demkóhegy, Maroshegy, Kanizsai út, Sóstó, Vízművek, Rádiótelep, Sárkeresztúri út, Táci út), kisebb részük a város északnyugati határában, illetve magában a városban fekszik. (Szárazrét, Móri út, Kiskecskemét, Attila utca, Rácz utca és a Bazilika melletti temető). Feltételezésünk szerint ez a megoszlás — bizonyos mértékig — a lakosság etnikai hovatartozását is tükrözi, amennyiben az északnyugati oldalon fekvő temetők helyi későnépvándorláskori (avar—szláv) népességtől származhatnak. (Szárazrét és talán a móri úti temető ?) Krónikáink egybehangzó állítása szerint Fehérvár a legkorábbi időtől kezdve a magyar fejedelmek székhelye volt. Van- e alapja ennek az állításnak? E kérdés vizsgálata természetszerűen egyet jelent Székesfehérvár kialakulásának kutatásával. Ha elfogadjuk a krónikások tudósítását, önként adódik a kérdés, miért lett Fehérvár már a korai időben fejedelmi székhely ? Figyelembe véve Székesfehérvár topográfiai viszonyait, perdöntő érv csak egy lehet : Fehérvár területén már a magyarokat megelőzően komoly tradíciójú és nem csekély jelentőségű település állott, amelynek birtokba vétele mind gazdaságilag, mind stratégiailag feltétlen szükségszerű volt. A Székesfehérvár kialakulásával foglalkozó kutatók majdnem kivétel nélkül azon fáradoztak, hogy a város honfoglalás előtti történetét kimutassák. Az újabb kutatások azonban vitathatatlanul bebizonyították, hogy Fehérvár területén sem jelentős római, sem népvándorláskori település nem állott. Sokan vallották és vallják, hogy Fehérvár a IX. században jelentős szláv központ volt s mint „az országban készen talált várost"(Molnár Erik) foglalták el a magyarok. Mivel bizonyítják ezt az állítást? 1. Eudes de Deuil francia szerzetes 1147-ben „castrum Belegrade" néven emlékezik meg Fehérvárról; 2. Székesfehérvár mocsarakkal körülvett területe, mely a szlávokra jellemző mocsári erődítést lehetővé tette; 3. A Székesfehérvár környéki szláv temetők; 4. ha antik előzmény nem volt, csak szláv lehetett. A felsorakoztatott érvek értéküket vesztik, ha figyelembe vesszük, hogy 1. a Belgrád elnevezés feltűnése előtt mintegy évszázaddal a településnek magyar neve volt: Fehérvár! (Tihanyi apátság alapítólevele, 1055), 2. a vizenyős területeket a magyarok sem kerülték el, mint fentebb utaltunk rá. Továbbá Székesfehérvár területén szláv településnek vagy erődítménynek nyoma sincs! 3. Székesfehérvár környékén IX. századi szláv temető és szláv helynév egy sincs. A helyi avar-szláv lakosság nyomai is X. századiak; 4. Az a felfogás, mely szerint Fehérvár kialakulásában azért volt jelentős szerepe a szlávságnak, mert antik előzmény fel sem tételezhető, ha burkoltan is azzal a szellemtörténeti megállapítással rokon, mely szerint ,,a harcos, nomád magyarságnak nem volt hajlama a városi életre". (Hóman Bálint) Székesfehérvár környéke tehát a X. század első harmati 81