Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 8.-9. 1967-1968 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1968)

Szemle – Rundschau - Fitz Jenő: Az Aurelii Heracliti Intercisában. VIII–IX, 1967–68. p. 286–290.

gédcsapatokban szolgált apák és légionárius fiaik összevetésében (CIL III 4278, 4321, Ann. Ép. 1910: 138). M. Aurelius Heraclituson kívül egyetlen intercisait ismerünk, aki hasonló karriert futott be, P. Aelius Proculinus; a cohors VII praetoria centurinatusáig vitte (Latomus 24, 1965, 575). Apja ugyancsak a cohors (milliaria) Hemesenorumban szolgált, nagyon kérdéses azonban, hogy mint egyszerű veteranus szerelt le (SOPRONI S.: FA 15, 1963, 47.) és nem centurio, vagy decurio volt-e. Heraclitus fényes és gyors pályafutása mindéképpen reálisabb, ha indulását magasabb rangú tiszt fiaként tételezzük fel, aki mögött nemcsak apai vagyon, de katonai összeköttetések is álltak. A cohors centurio fiának és a hastatusnak azonosítása ellen mindenesetre felhozható, hogy az idős centurio síremlékén nem történik említés a fiú katonai pályájáról, rangjáról. Ez azonban csak látszólagos ellentmondás. A hemesai cohors leszerelt centurioja maga is élt, amikor a családi sírt megépíttette, fiai még felfelé haladtak pályájukon. Valószínűtlen, hogy leendő sírjukra azt a hamarosan túlhaladott rangjukat íratták volna fel, amelyet a sírépület készítése idején viseltek. Az elmondottak alapján a 2. feliratot is legnagyobb valószínűséggel összekapcsolhatjuk a másik hárommal: a négy emlék tehát egyetlen keleti származású intercisai család hagyatékának tekinthető. A négy felirat a hemesai, vagy Hemesa környéki család három nemzedékének életére, sorsának alakulására vet fényt. Az első nemzedéket M. Aurelius Heraclitus, a cohors I (milliaria) Hemesenorum centurioja jelenti, akit feltehetően még Hemesában soroztak, de szolgálatát a cohorsban már Intercisa táborában kezdte, néhány évvel a segédcsapat átvezénylése után (az ellentétes nézetek bírálatával, mikor került a szír cohors Intercisába, az Acta Antiquában megjelenő cikkemben foglalkozom). Azt is valószínűnek tarthatjuk, hogy a Heraclitus-család intercisai rangját, vagyonát ő vethette meg s így ő lehetett a ,,domus Heraclitiana" alapítója is. Fiai közül a hasonló nevű idősebb pályájával az előzőekben már részletesen foglalkoztunk. A második nemzedékből a középső fiú, Aurelius Serenus sorsát, pályáját nem tudjuk nyomon követni. Intercisában nem hagyott feliratos emléket maga után. Mint a család időrendjének egyeztetésénél látni fogjuk, nem halt meg idő előtt, fel kell tehát tételeznünk, hogy elszármazott szülőhelyéről és azzal nem tartott fenn olyan közvetlen és folyamatos kapcsolatot, mint bátyja. Lehetséges, de nem bizonyítható, hogy benne láthatjuk azt a M. Aurelius Serenus vir e(gregius)t, akinek Iuppiter és Deus Mercurius Augustus tiszteletére emelt oltárait Emonából ismerjük (CIL III 3839; HS 160). A második generáció harmadik tagja, Aurelia Serena» Intercisában állított síremléket férjének :• Aurel(ia) Serena e/ suo coni(ugi) Aris(tio) j Fortunato fecit I memóriám, qui fuit Idefunctus centuri I о ann(orum) quinquaginta j l-<e>~gi(o)n(e) Ilad(iutrice) (Intercisa I. 36.). Férjének, aki ugyancsak a centuriok társadalmi rétegéhez tartozott (a feliratból azonban nem derül ki, a hemesai cohorshoz házasságán kivül volt-e más kapcsolata is), Intercisában emelt síremléket. A második M. Aurelius Heraclitus családját feliratairól valószínűleg teljességében ismerjük. Felesége nevét meglehetős biztonsággal (Aurelia) P[ia]-ra egészíthetjük ki (az eddigi olvasás : pfiaj mfajter nyilvánvalóan téves és elfogadhatatlan). Az intercisai névanyagban egyetlen Aureiia Pia szerepel: a Heraclitus-család jelentékeny kőemlék-állító tevékenysége alapján nem látszik erőltetettnek a feltevés, hogy a nevét említő sírkövet a második Heraclitus meghalt feleségének állították (Intercisa I. 138): Hoc lapide tegitur Aurel(ia) Pia piissima confiux / ejx Nfijcia cives Byth(inicae) originis or ta ter undenofs] I annos non plus adoleverat aetas. FlorentfemJ J immatura [ pejremta. Vos testo[r ]. A Nicaeaból származó Aurelia Pia talán a legio II adiutrix katonájának, tisztjének leánya, hozzátartozója lehetett, de a történeti események nem zárják ki annak feltételezését sem, hogy Heraclitus valamelyik keleti hadjárat során Nicaeában ismerte meg. E hadjáratok közül Heraclitus számítható életkora alapján {cf. a későbbiekben) csak Caracalla 214. évi felvonulása jöhet számításba (amikor 214/ 215 telét Nicomediában töltötte), esetleg 219, Elagabalus visszatérése keletről. (Megismerkedésükre a harmadik lehetőség: nem elképzelhetetlen, hogy Heraclitus pályafutásának nem ismert korábbi szakaszában valamelyik keleti légióban is működött centurioként s utazása során kerülhettek kapcsolatba). A harmadik nemzedék legidősebb tagja, Aurelia Heracli(t)a 18. évében halt meg és Intercisában temették el, habár férje, Ep(pius v. -idius) Flavianus evocatus, az aquincumi (esetleg a viminaciumi) légióban katonáskodott. Lehetséges, hogy Heraclitus közvetlen alárendeltjéhez, bizalmas katonatársához adta feleségül annál lényegesen fiatalabb leányát. A Róma városi centurionatus idején állított Hercules oltárt (4. felirat) Heraclitus csak kisebb gyermekeivel szentelte: ez talán arra enged következtetni, hogy Heracli(t)a ebben az időben már férjnél volt. A hastatus fiatalabb gyermekeinek további sorsát a feliratos anyagon nem tudjuk nyomon követni. Ennek okát azonban nemcsak abban kereshetjük, hogy elkerültek Intercisából, de érett koruk a III. század közepére, második felére esett, amikor a gazdasági helyzet fokozódó romlása és az állandósult háborús válság közepette a kőemlék-állítás erősen lehanyatlott. Az elmondottak alapján az Intercisában megtelepedett Heraclitusok családfáját a következőképpen állíthatjuk össze (cf. a táblázatot). A családra vonatkozó időrendi adatok összeállításánál M. Aurelius Heraclitus hastatus római működésének idején állított két oltára ad kiindulást. Severus Alexander és Iulia Mamaea tiszteletére állított felirata (3.), mint arra már F ü 1 e p F. rámutatott (pp.cit. 266), feltehetően a perzsa háború idején keletkezhetett, annak indulásakor (231 táján), vagy befejezése után (233/34). Másik oltára (4. felirat) is még Severus Alexander uralkodása alatt jött létre, legkésőbb tehát 235-ben, esetleg a germán háború indulásakor. Ezt az utóbbi időpontot teszi valószínűvé első feliratunk, amelyet a legio VII Claudia nem visel kitüntető címet, tehát már Severus Alexander halála utánra keltezhető. Mint az előzőekben már utaltunk rá, 288