Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 8.-9. 1967-1968 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1968)

Kiállítások - Kovács Péter: A XX. század művészete. VIII–IX, 1967–68. p. 185. - Kovalovszky Márta, K.: Ferenczy Noémi és Gulácsy Lajos emlékkiállítás. VIII–IX, 1967–68. p. 185–186.

KIÁLLÍTÁSOK A XX. század magyar művészete Az elmúlt két év képzőművészeti kiállításai között múzeumi szervezetünk legnagyobb vállalkozása a XX. század magyar művészetét bemutató sorozat elindítása volt. A századforduló művészete, a Nyolcak és aktivisták köre, a Magyar szobrászat 1920—1945, és az Alföld festészete című nagy összefoglaló tárlatok mellett néhány kisebb, a sorozatot kiegészítő kiállítást is rendeztünk (Ferenczy Noémi, Gulácsy Lajos és Nagy István emlékkiállítások). Az anyag összegyűjtésébe és a kiállítások rendezésébe bevontuk az egyes korokkal, vagy művészeti csoportosulásokkal foglalkozó fiatal szakemberek legjobbjait, így a Századforduló művészete és a Ferenczy Noémi kiállításoknál Mikes Ildikó, az Iparművészeti Múzeum, a Nyolcak és aktivisták köre rendezésében Passuth Krisztina, a Magyar Nemzeti Galéria, a Gulácsy Lajos emlékkiállításnál Szabadi Judit, a Corvina Kiadó, az Alföld festészeténél László Emőke, az Iparművészeti Múzeum és a Nagy István emlékkiállításnál Pap Gábor, a Televízió munkatársa vettek részt aktívan a munkában. Mellettük még számosan vettek részt egy-egy kiállításunk előkészítésében, az anyag összegyűjtésében, önzetlenül segítve vállalkozásunkat. A kiállított tárgyakat a Magyar Nemezeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, különböző vidéki múzeumok, a székesfehérvári Csók István Képtár és zömmel budapesti és vidéki magángyűjteményekből válogattuk. Egyik kiállításnál sem törekedtünk teljességre. Igyekeztünk minél jellegzetesebb és jellegzetességében is változatos sokarcú anyagot összeválogatni. Egy-egy korszakot, vagy alkotói pályát mozgásában kívántunk bemutatni. Nem a rendezők véleményét illusztráló, hanem a további kutatómunkát serkentő tárlatokat igyekeztünk létrehozni, s mint a bő sajtóvisszhang mutatta, nem is egészen eredménytelenül. Különösen sikeres volt ez a törekvésünk a Századforduló magyar művészetét bemutató kiállításon. A nagybányaiakat, a gödöllői iskolát, az akadémikusokat, Csontváryt R i p p 1-R ó n a i t, festőket, szobrászokat, iparművészeket felvonultató igazán sokarcú tárlat éppen akaratlan, szándékolatlan egységével okozta a legnagyobb meglepetést. A kiállítással kapcsolatban megjelent cikkek, majd az első nagyobblélegzetű tanulmányok is kiemelték, hogy úgy látszik, a szeceszsziónak sokkal nagyobb szerepével kell számolnunk a magyar művészet XX. századi történetében, mint eddig gondoltuk. Másrészt világossá vált, hogy a szecesszió nem is annyira formájában, hanem sokkal inkább szellemében volt stílusteremtő a századforduló idején. Kiállításunk is ezt a szellemi meghatározó erőt tette összefüggésekben érzékelhetővé. A kiállítás másik tanulsága a kutatás számára pedig kétségtelenül az volt, hogy bármennyire előkelőnek, "európaibbnak" tűnik is a századforduló magyar művészetének és Parisnak kapcsolata a valóságban ennél sokkal fontosabb és meghatározóbb volt a Münchenhez fűződő. S végül, amit eddig is sejtettünk: a tények erejével bizonyítódott, hogy művészettörténetünk legizgalmasabb, legforrongóbb s talán a legnagyobb kvalitásokat létrehozó korszaka volt a századunkban ez a tíz-tizenöt év. A Nyolcak és aktivisták köre kiállításon már a századforduló forrongó szellemi talaján felnőtt új művészet kibontakozásának voltunk tanúi. Ők voltak a kor legforradalmibb — formailag és szellemi magatartás tekintetében egyaránt — a leginkább Parishoz, s a művészet akkor induló új útjaihoz kötődő művészek. Mégis, vagy éppen az előbbi kiállítás tapasztalatai alapján így is nyugodtan mondhatjuk: természetesen, nem tagadhatják meg szoros kapcsolatukat a szecesszióval ők sem. Neme s-L a m p é r t h „kubizmusa", vagy a Nyolcak formai törekvései csak részben vannak szinkronban Parissal. Értéküket nem is ez a hasonlítgatás, hanem koruk magyar társadalmi, szellemi problémáinak adekvát, friss, egyéni ízű megjelenítése adja. A kiállítás nagy tanulsága volt számunkra, hogy sokkal inkább nemzeti művészet ez, mint kozmopolita, s éppen e nagyon is mélyen a hazai életben és társadalomban való gyökerezése adja meg nemzetközi jelentőségét. A következő két tárlat már nem annyira új értékek felfedezésével, mint inkább régi ábrándok szétoszlatásával hozta meg eredményét. A két háború közti időről szívesen beszélünk úgy, mint a magyar szobrászat nagy korszakáról. S valóban: már a válogatás is oly egyszerűnek tűnt: jó és jobb kompozíciók, figurák közt választhattunk. A kiállítás összképe mégis lehangoló volt. Mintha minden problémától mentes világban születtek volna ezek a művek. Mintha nem lett volna forradalom és ellenforradalom és háború. Tán csak Medgyessy és Ferenczy Béni szobrain éreztük a klasszikus szépségű figurák belső fájdalmát. S csak néhány tragikus, a harmóniát szinte illetlenül megzavaró disszonáns hang (Bokros Birman, Mészáros, néhány fiatal) figyelmeztetett a korra, amelyben a művek születtek. Persze, korának gyermeke a többi is, és nem is olyan gyermeke, amelyről nem kellene beszélnünk és emlékeznünk. Mert nem rossz szobrok ezek sem: szépek, arányosak, kitöltik terüket, csak éppen formalisták: épp úgy,mint a társadalom, mely létre hozta őket. Formalisták, nem a szó mindennapi, hanem valóságos értelmében. — S ha a tárlatnak voltak tanulságai néző és kutató számára, akkor azt hisszük, azok közül ez a felismerés volt a legfontosabb. A negyedik kiállításról, az Alföldi festészetről külön cikk szól, így itt nem írunk róla. A sorozat kiállításait igyekeztünk lehetőleg minél teljesebbé tenni dokumentációs anyag bemutatásával is. Művészek fényképei, levelei és kéziratai is helyet kaptak a vitrinekben. A Megyei Könyvtár segítségével igyekeztünk legalább vázlatos képet adni mindig az adott korszak szépirodalmáról, kritikai tevékenységéről, könyvek, folyóiratok kiállításával. Az így kapott képet igyekeztünk szélesíteni a kiállítóteremben megrendezett kamara-hangversenyekkel. Jól egészítették ki sorozatunkat a hozzá fűződő előadások is, amelyek a társművészetek vagy egy-egy témával kapcsolatos részletkérdés problémáit tárták fel. A sorozatnak még négy kiállítása van hátra, s a rendezők legalább olyan kíváncsisággal várják az ezeken kirajzolódó képet, mint a közönség. Kovács Péter Ferenczy Noémi és Gulácsy Lajos emlékkiállítás A XX. század magyar művészetét bemutató kiállítássorozatunk a századfordulóval, vagy ami ebben az esetben csaknem pontosan ugyanazt jelenti, a magyar szecesszióval kezdődött. Ez a kiállítás nemvárt meglepetésekkel szolgált, olyan forrásokra és összefüggésekre mutatott rá, amelyeknek értéke, fontossága évtizedek múltán egyre tisztábban áll előttünk. Most jutott el talán először a művészettörténeti köztudatba, hogy ez az alig tíz év a XX. századi magyar művészet azóta is megismételhetetlen nagy korszaka volt. Modern művészetünkben szinte az egyetlen szakasz, amikor teljesen — időben és kvalitásban egyaránt ~ szinkronban voltunk Európával. Kiállításunk ~ önkéntelenül is — a szecesszió egységes szellemét manifesztálta, amely a művészet minden területét, sőt magát a teljes életet átitatta, a legegyszerűbb használati tárgyaktól a monumentális művekig. Á kiállítás főbb csomópontjai: a festészetben a gödöllői iskola, Mednyánszky, R i p p 1-R ónai, Nagybánya és Csontyáry Baalbekje; a szobrászatban Vedres és Beck Ö. Fülöp munkássága; az iparművészetben ismét a gödöllőiek, Beck Ö. Fülöp és Vaszary voltak. A szecesszióhoz kapcsolódó jelentős egyéniségek közül kimaradt Ferenczy Noémi és csak jelzésszerűen szerepelt Gulácsy Lajos. Sajátos művészetük nehezen illeszkedett volna be az inkább nagy összefüggésekre, mint részletezésre alapozott anyagba, és régóta esedékes emlékkiállításuk amúgy is aktuálissá tette önálló bemutatásukat. Ferenczy Noémi pályája a szecesszióban, mindenek előtt Nagybánya pantheizmusában gyökerezett. Maga az a tény is, hogy a gobelinszövést választotta, míg családjának más tagjai (apja, anyja és fivére) a festészetet, ikertestvére, Béni pedig a szobrászatot művelte — talán a szecesszió hatása lehetett, melynek oly kedvelt műfaja volt ; a himezgető úriasszonyoktól az iparművészekig sokan foglalkoztak vele. 185